web analytics

Sarah Michelle Gellar

Nézegettem pár éve egy filmet, a címe Kegyetlen játékok. Játszott benne egy igencsak kihívó, fiatal lány, aki megragadott. Ő volt Sarah. Körbenéztem, miben látható még, ekkor akadtam rá a Buffyra, aminek azóta is lelkes rajongója vagyok 😀

SMG 1977 április 14-én született New Yorkban. Gyermekkorában imádta a korcsolyát, pár évig versenyszerűen is űzte, de megismerkedett harcművészetekkel is (ami a Buffy alatt bizony jól jött). Első felkérését egy étteremben kapta, miközben anyukájával ebédelt. Gyermekszínészként rengeteg sorozatban szerepelt, illetve reklámfilmeket is vállalt, közben elvégzett egy gyermekszínész-képzőt is.

1993-ban elkezdődött az All my children című sorozat, ami egy évvel később Emmy jelölést hozott, majd 1995-ben már nem csak a jelölés, hanem a díj is Sarah-hoz került. 1996-ban eljutott a Buffy,a vámpírok réme válogatására, ahol megkapta a főszerepet. Az eredetileg 22 részesre tervezett sorozat végül is 7 évadot élt meg, SMG többször meghal és feltámad benne, de ez mellékes a rajongók számára 🙂

1997 környékén indultak el hódító útjukra a tinihorror filmek, ezek egyik jeles képviselője volt a Tudom, mit tettél tavaly nyáron, amiben Sarah szerepet kapott többek között Jennifer Love Hewitt, Ryan Phillippe és Freddie Prinze Jr. társaságában. Ezek után következett a Sikoly második része, csak hogy a stílusból ne kelljen kiesnie. Közben megkötötte első szerződését a Maybelline-nel. Jöttek a vendégszereplések több sorozatban is (Angel, Sex and the City), és közben 1999-ben a Kegyetlen játékok. 2001-ben a Harvard Man című filmben láthattuk, majd jött a Scooby Doo, ami két részt élt meg (eddig). 2004-ben visszatért a horror műfajához, egy japán remake, az Átok került a mozikba, ennek tavaly megnézhettük a folytatását is.

Vannak párhuzamok az életében Jodie Fosterrel. Talán ezért is tartozik a kedvenceim közé.

Hozzászólások

hozzászólások

Powered by Facebook Comments

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.