web analytics

A bűn árfolyama (The International)

Ülünk M.-mel a moziban, a kezdő pár másodperc telt még csak el, és mi kérdőn nézünk egymásra: vajon mi lesz ebből? Paródia kliséhalmazokkal? Mélylélektani dráma, hiszen a műfaji besorolás erre utal? Akciófilm? Thriller?

Kételyek merülnek fel bennünk, hogy jó helyen vagyunk-e jó időben, ugyanis bármennyire drámainak tűnnek az események, a közönség hangosan nevet a főhős Salingeren, aki sehogy sem találja helyét a filmben.

By the way: mindkét főszereplő neve: Salinger és Whitman – sokatmondó. Tom Tykwer, a rendező A lé meg a Lolával zseniálisat alkotott. A parfüm is nagyon rendben volt, imádtuk. De, mi ez itt Clive Owen-nel, Naomi Watts-sal?

Azt hiszem, ilyen filmet még egyikünk sem látott. A történet szerint (szpojlerezek, mert moziban nem fog menni, akkorát bukott, így a magyar forgalmazó le is tiltotta a vetítés jogát) a világ egyik vezető bankja ellen nyomozás indul, melyet a fentebbi két szereplő: egy brit Interpol-ügynök, és egy amerikai ügyésznő irányít. A vád: fegyverkereskedelem, pénzmosás, korrupció, terroristák pénzelése. Ám, aki belekeveredik az ügybe: meghal.

Kettejük harcáról gyakorlatilag a világ ellen; erről szól a film. Ez a harc reménytelen, hiszen mindenki benne van, aki számít. Lehetne sima összeesküvés-elmélet film, de mégsem az, hiszen a gazdasági válság idején igencsak időszerű problémákat feszeget. Hatalom, pénz, válság, kamatok, hitelek, összeroppant emberek. Ekkor hangzik el a film egyik kulcsmondata: “A bankszektor lényege, legyen szó nemzetekről, vagy egyénekről, az az, hogy adósává tegye (…) és akié az adósság, az irányít mindent… és mint tudjuk, a pénz nem más, mint adósság…”

Kemény mondat, és közben zajlik a harc. Olyan helyszíneken, ahová szerintem még soha nem engedtek be kamerát. (Ha másért nem, ezért nagyon érdemes megnézni a filmet!) Berlin, Milánó, Genf, London, Párizs, New York (ahol közel tíz percen keresztül lövik szét a Guggenheim-múzeumot, na az nem semmi jelenet), s végül Isztambul, ahol a film jelképesen véget ér. Azért jelképes, mert valójában nem ér véget, csak befejeződik, s van egy kis rájátszás Voltaire: Candide-jának zárójelenetére, melyet szerzőnk szándékosan nem a keresztyén világba helyezett.

Vegyes érzelmekkel jövünk ki a moziból. Számomra kellemes meglepetés volt újralátni a bankigazgató szerepében azt az Ulrich Thomsen-t, akit az Ádám almáiból ismerhettünk meg.

Hozzászólások

hozzászólások

Powered by Facebook Comments

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.