web analytics
Larry Crowne - Tom Hanks és Julia Roberts robogón :)

Larry Crowne

Tom Hanks csinált már mindent. Drámát, háborús filmet, űrhajósat, (dugós-kardozósra nem emlékszem), és persze romantikus vígjátékot is, emlékezzünk csak a Meg Ryan – nel közös mozikra. Julia Roberts szintén végigjárta ezt a sort, nemrégiben játszottak is közös filmben, most a derék Tom úgy döntött, itt az ideje, hogy a Playtone (a saját filmes cége) forgasson valamit.

Larry Crowne imádja a munkahelyét. A magánélete gyakorlatilag a szomszédokra szűkül le, mióta elvált, de alapvetően jól érzi magát. Hónap végén bekéretik az irodába, örömmel megy, remélve, ismét Ő lesz a hónap dolgozója, de egészen más történik, mint  várja. Larry elveszti a munkáját, válság van, és Neki nincs diplomája (az más kérdés, hogy egy eladónak minek diploma) – de ugye valamivel magyarázni kell a helyzetet. Letargiába esik, hiszen a nyakán egy hatalmas jelzálog, munka nélkül ezt fizetni nem tudja. A szomszédja tanácsára beiratkozik a helyi főiskolára, ahol megismerkedik egy fiatal lánnyal, aki felrázza az életét, és lesz egy tanárnője, aki egészen új megvilágításba helyezi Larryt.

Julia Roberts jól hozza a házassági és szakmai válságba jutó tanárt, akit később a lelkes csoportja (természetesen Larryvel az élen) felrázza, amolyan kapitány-kapitányom hangulatban. Tom Hanks meg kicsit megöregedett, talán szentimentális is lett,de egy szerethető vígjátékot tett le az asztalra ismét. Van benne pici aktuális dráma, egy kis klimax szerű menekülés az öregedéstől, klassz robogók (külön felhívnám a figyelmet Julia Robertsre, aki nagyon mókásan néz ki bukóban :D), de nincsenek nagy, világmegváltó gondolatok, egészen könnyen bele tudja képzelni magát a néző Larry helyzetébe.

Igen,ez az a fajta vígjáték, amin nem fogod szétröhögni magad, hanem inkább egy hideg téli estén a csajoddal/pasiddal megnézve kiengedsz, és egy kis melegség járja át a lelked. Éppen nem csöpög, és nem csak szódával fogyasztható. Ha már unod a kertévék karácsonyi ajánlatát, ez a film tökéletes lehet az ünnepekre.

Hozzászólások

hozzászólások

Powered by Facebook Comments

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.