web analytics
Margin Call

Krízispont – Margin Call

“Margin Call : A határidős devizaügylet biztosítékaként elhelyezett letét (margin) fedezettség árfolyamveszteség miatti csökkenése okán kiegészítő változó letét befizetésre való felhívás.” – a nagy többségnek ez nem mond semmit. Ha azt mondom, Lehman Brothers? Talán már többeknek beugrik, igen, 2008, a legutóbbi nagy, gazdasági válságot elindító bank. A film fikció, legalábbis olyan szempontból, hogy a történetben szereplő bank nem neveződik meg, de a modell követi a Lehman-nál történteket.

Nagy leépítések történnek a cégnél, ahogy a kollégák mondják, vérfürdőt tartanak. Eric Dale (Stanley Tucci), aki az elemzői csoport egyik vezetője is lapátra kerül. Távozóban fiatal kollégái búcsúznak Tőle, és a fiatal, rakétatudósnak tanuló Peter Sullivan (Zachary Quinto) még egy utolsó köszönetet szeretne neki mondani, amikor is Dale egy pendrive-ot ad át a liftnél, amin a legutolsó munkája van, befejezetlenül. Arra kéri Petert, nézze át, de legyen nagyon óvatos. A szinten dolgozók este elmennek kicsit lazítani, de Sullivan úgy érzi, át kell néznie a kapott anyagot. Nekiesik munka után, számol, befejez, és nagyon durva eredményeket talál a bank portfoliójáról. Azonnal visszahívja barátját és közvetlen főnökét, innen pedig nincs megállás, rövidesen már a legnagyobb fejesek között ülnek éjszaka-hajnalban, és szembesülnek azzal, amit tapasztaltunk mindannyian, és tapasztalunk még ma is.

24 óra történetét dolgozza fel a film úgy, hogy azoknak is érthető legyen a legnagyobb része, akik nem járatosak a közgazdaságtanban. Alig mozdul ki az irodaházból, és nem próbál hatásvadász módon túl sok emberi sorsot belevinni a történetbe – itt a párbeszédek azok, amik lekötik a figyelmet. Láthatunk pár nagyszerű alakítást – ami a szereplőgárdát elnézve minimum várható volt –  Kevin Spacey úgy hideg főnök, hogy közben nem is az, Paul Bettany monológja a tetőn arról, hogy mire is költi az évi 2,5 millió dolláros fizetését nagyon rendben van, Demi Moore talán kicsit szürke, de ez a szerepe miatt van, Jeremy Irons viszont mint főgóré zseniális, telitalálat.

Emberek veszítik el pillanatok alatt az állásukat, dolgoznak azért, hogy a bank a legkisebb veszteséggel élje túl a krízist – úgy, hogy tudják, ha jól végzik a munkájukat, akkor is vége, maximum egy szép kis búcsúcsomagot kaphatnak. A kisembereket akár még sajnálhatjuk is – de elhangzik valahol a film közepén a lényeg : mindenki szívni fog, de a nagykutyák nem veszítenek pénzt. Soha. Nem egy Inside Job, ami ugye dokumentumfilm, de elég jól bemutatja a történteket, és még feszültséget is tud teremteni. Gesztimentor szavaival élve : korrekt. Nálunk, ha minden igaz, jövő februárban a mozikban.

 

Hozzászólások

hozzászólások

Powered by Facebook Comments

You may also like...

6 hozzászólás

  1. efes szerint:

    Baromira nem értek ehhez a gazdasági gebaszhoz, de nekem úgy tűnt, hogy nem bankról, hanem konkrétan egy brókercégről van szó a filmben. Tehát részvényeket, satöbbiket vesz&elad, egy bank (pl. a Lehmann Brothers is) pl. ilyen cégeken keresztül fekteti be a kuncsaftok pénzét (ez ne zárja ki, hogy akár a bank tulajdonában van az adott brókercég). De én (is) laikus vagyok… Jó volt amúgy.

  2. Sztavrosz szerint:

    Minősíthetetlen, egy nagy rakás szar, de inkább nem is próbálkozok. Tőzsde cápák 1 volt az ász.

  3. microlas szerint:

    hát sztavrosz, akkor te egy birka vagy.

  4. Don szerint:

    sztavrosz te nagyon gáz vagy… 😀

    hihetetlen jó film…

  5. krumplirózsa szerint:

    Megmondom őszintén, én a Wall Street farkasa, és az Inside Job után néztem meg a MC-t, de számomra túlontúl laposnak, elnagyoltnak tűnt, és ha Spacey vagy Irons játéka nem sodorná a filmet, talán úgy a felénél el is untam volna. Persze azt a fajta komolyságot nem vártam tőle, mint az Inside Jobtól, hiszen az inkább egy doku, és témájánál fogva akkurátusan “szájbarágó” jellegű is, én mégis azt éreztem, hogy ez a feldolgozása a témának eléggé felületesre sikeredett. Szóval nem vártam, hogy a nézőt majd súlyos, bonyolult gazdasági fogalmakkal, vagy folyamatokkal untatják, de tény, hogy könnyedén elsiklik a film ezek mellett (például mikor ülnek az elején a monitorok előtt, és kérdezi az egyik fickó a másikat, hogy “na mi a baj?” és erre nagyjából annyi a válasza: ” én sem nagyon értem, de nagy szarban vagyunk..” majd egyetlen mondattal összefoglalja mi történik éppen) és sajnos végig ilyen nagyvonalúan, érintőlegesen kezelik a témát. Aki nem látta a feljebb említett két másik filmet, nem is biztos, hogy érteni fog mindent. Egyébként hiányoltam a drámaiságot, nem biztos, hogy hiba lett volna, ha több emberi sorstörténet elevenedik meg, Spacey és Irons karakterén kívűl annyira felületes a többi, hogy az szóra sem érdemes. Persze a Wall Street világa egy érzelemmentes, kőkemény, hideg világ ebből a szempontból, én mégis hiányoltam ezt a filmből, a kissé karakteresebb jellemeket.

  1. 2012. január 6. péntek

    […] de nem is túl száraz, semmiképpen sem hasonlítható Michael Moore stílusához. Ha láttad a Margin Call – t, akkor azért nézd meg, hogy pontosan értsd, ha meg nem, akkor azért, hogy amikor majd […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.