web analytics
Bordélyház - House of tolerance

Bordélyház – House of Tolerance

Nehéz helyzetben vagyok, amikor is erről a filmről szeretnék írni, legalábbis a jól bevált bevezető – rövid történet – némi vélemény vonalat nem tudom betartani, lévén ebben a filmben gyakorlatilag nincs történet. Bertrand Bonello francia rendező egy bordélyházban, valamikor a XX. század elején játszódó mozit készített. Mintegy kamaradarab, alig hagyjuk el a műintézmény falait, és szép sorban megismerkedhetünk az ott élő és dolgozó lányok életével. Mindenféle nyomorúságos sorssal találkozhatunk, van itt olyan, aki már több, mint 10 éve csinálja, és ott van  Madeleine (Alice Barnole),akinek arcát egy szadista vendég szabta Joker szerű vigyorra, és persze érkezik friss hús is.  Marie-France (Noémie Lvovsky) a madam, aki a gazdasági vállság közepén próbálja kézben tartani a helyet, fizetni az egyre magasabb bérleti díjakat, de közben megfelelő “szolgáltatást” nyújtani a vendégeknek.

Álomvilág ez, minden szereplőnek. A lányok egyrészt arra várnak, hogy majd egyszer egy gazdag kliens beléjük szeret, és kimenekíti őket ebből az önként vállalt rabságból, másrészt szerelmet és érzelmeket hazudnak a vendégeknek, akik fizetnek azért, hogy azt érezhessék, ők a nagy és erős férfiak. Mindenféle normális és kellően beteges ember jár a L’Apollonide – ba, akiket a “normál” szex már nem elégít ki, ezért mindenféle perverz, vagy inkább furcsa kérésekkel állnak elő – amit a lányok persze teljesítenek. A házban élnek, ki se mozdulnak, és bár a testüket árulják esténként, napközben hétköznapi nők, álmokkal, vágyakkal, és azzal az érzéssel, ők még a szerencsésebbek közé tartozhatnak – ahogy a 12 éve “szolgálatban lévő” Clotilde (Céline Sallette) megfogalmazza : innen megszökni nem érdemes.

Álomvilág ez, minden szereplőnek. Miközben a gazdasági helyzet egyre nehezebb, a házban fényűző körülmények várják a vendégeket, akik szintén nem sajnálják a luxust, időnként a lányoktól sem. A film inkább az elnyomott szenvedést mutatja, a rendező igyekezett kerülni az öncélú szexualitást, ami jót tesz az egész mozinak. Bár alacsony költségvetésű, és elsősorban művészfilmnek készült, a látványvilággal nem lehet gondunk, az, hogy gyakorlatilag nem mozdulunk ki a házból, klausztrofóbiás élményeket kölcsönöz a hangulatnak, de végül is valahol ez lehetett a cél : a lányok bemutatása.

Álomvilág ez, a nézőnek is. Érdekes egy kvázi feminista filmet nézni egy férfi rendezőtől. Mintha egy felnőtteknek szóló mesébe csöppennénk, és a végén már nem is igazán zavart, hogy nincs összefüggő történet. Nem hiszem azt, amit páran leírtak a filmmel kapcsolatban, miszerint ez inkább a nőket fogja érdekelni, és megérinteni : a Bordélyház kellő empatikus képesség mellett bizony férfitársaim számára is sokat mondhat. Nem mondom, hogy első randis film, de tessék bátran vállalkozni ilyen darabokra is!

Hozzászólások

hozzászólások

Powered by Facebook Comments

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.