web analytics
Nem beszélek zöldségeket - Gérard Depardieu - Gisele Casadesus

Nem beszélek zöldségeket!

Vannak filmek, amik ott állnak, megnézésre várnak, de valahogy sosem jut rá idő, figyelem, aztán amikor az ember eljut oda, hogy leüljön, és rászánjon 80 percet az életéből, a végén csak arra tud gondolni, hogy miért is nem tette meg korábban. A Nem beszélek zöldségeket is egy ilyen alkotás.

Germain Chazes (Gérard Depardieu) jószívű, nagydarab ember, némi érzelmi defekttel, és kevés tárgyi tudással. Alkalmi munkákból és, és közben műveli kertjét, ahonnan ellátja a környék kisvendéglőjét zöldségekkel. Anyjával, Francine-nel (Rea Mauranen) él, aki már gyermekkorától fogva nem törődött fiával, nyűgnek tartotta, mivelhogy egy rövid kaland “eredménye”. Igazándiból egy ember veszi komolyan, az pedig a helyi buszsofőr lány, Anenette (Sophie Guillemin), aki szereti Germaint, és ebben a csupaszív medvében látja a biztonságot, a jövőjét. Egy nap, kedvenc parkjában sétálva, a galambjait számolgatja, amikor megismerkedik Margueritte-tel (Gisele Casadesus), aki már 90 fölött van, szintén imádja a madarakat – és az olvasás a mindene. Beszélgetni kezdenek, a hölgy felolvas Germainnek, aki előtt egy új világ tárul fel, és lassan megváltoztatja az egész életét.

Még a plakáton is úgy hirdették, hogy a francia Forrest Gump. Nos, aki ezt kitalálta, az vagy ezt a filmet, vagy a Gumpot nem látta. Semmi közük nincs egymáshoz. Persze, erőltetetten lehetne párhuzamokat vonni, de teljesen felesleges. A rendező, Jean Becker nem bonyolította túl a dolgot, kapott egy jó dialógusokkal megírt, egyszerű forgatókönyvet, és rábízta magát a szereplőire. Depardieuről eddig is tudtuk, hogy fantasztikus tud lenni, ha akar, (más kérdés, hogy azokkal a filmekkel lehet e  pénzt keresni …) és úgy tűnt, ebben a filmben nagyon akart. Egyszerűen tökéletes a kissé egyszerű, de tanulni vágyó férfi szerepében, az idős hölggyel közös jeleneteikben szinte érezni a gyengédséget, a törődést, a szeretet hiányát, amit gyermekként sosem kapott meg. Gisele Casadesus a film forgatásakor 96 éves volt, mégis csodásan játszotta el a törékeny, művelt tudós tanító szerepét, aki bölcsen átsiklik a “diák” időnkénti oktondiságán, de kellő időben mindent megmagyaráz, és segít.

Édes bájos francia film, lágy és finom, mint egy pohár jó bor. Nem akar semmi különöset megmutatni, csak egy különös barátság történetét elmesélni úgy, ahogy azt általában csak a franciák tudják. A karakterek szépen kidolgozottak, és az egész filmnek nagyszerű hangulatot ad a nyelv, amit ugyan nem értek, de csodálva hallgatom mindig. 82 perc, a stáblista alatti felolvasással együtt, és pont ennyi kellett ahhoz, hogy ma este jobb kedvvel dőljek majd bele az ágyamba. Ez a film is bekerült a lélekmelegítő gyűjteménybe, amit időnként jó lesz majd elővenni, azzal a bizonyos emlegetett jó pohár borral.

Hozzászólások

hozzászólások

Powered by Facebook Comments

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.