web analytics
Csak a szél

Csak a szél

Húsvét vasárnapján, ebéd helyett, miután az ember belakmározott sonkából, tojásból, nincs is jobb program, mint beülni mozizni. Meg lehet ilyenkor nézni pl. Fliegauf Benedek Ezüst Medvével díjazott, Csak a szél című filmjét. Biztosan megfekszi a gyomrod, és nem lesz gondod a kimaradt ebédre.

2008-ban új fejezet nyílt a magyar kriminalisztikában, amikor is egymás után több, cigányok elleni támadást indítottak ismeretlen tettesek. Alig több, mint 1 év alatt 9 helyszínen csaptak le és hat embert öltek meg. 2009 augusztusában tartóztattak le négy férfit, akiknek tárgyalása azóta is folyamatban van. Az amúgy is megosztott társadalmat ezek az esetek még inkább összezavarták, az értelmesebbje persze elítélte, de voltak szép számmal olyanok is, akik “éltették” az elkövetőket, mondván, végre valakik “rendet tesznek”. Fliegauf az események hatására, de nem azt dokumentálva készítette el a Csak a szél – t. Egy család egy napját követhetjük nyomon, ahol az apa már Kanadában, ott várja a többieket, az anya meg két helyen is dolgozik, hogy mielőbb meglegyen a pénz az utazásra, illetve hogy el tudjanak menekülni az őket szorongató uzsorásoktól. A lány próbál normális életet élni, iskolába jár, angolul tanul, próbál észrevétlen maradni, és kimaradni minden balhéból, az öccse inkább lóg a suliból, de a maga módján kiveszi a részét a család boldogulásából, bunkert épít, ahová mindenféle dolgokat összeszed, arra az esetre, “ha valami történne”.

Másfél év alatt válogatta a szereplőket Fliegauf, gyakorlatilag csak amatőrök játsszák el a főbb szerepeket – rettentően autentikusan. Persze néhol fellelhető némi túlzás, pl. a biosz tanárnő esetében, bár, ha jobban belegondolok, nekem is volt ilyen tanárom annak idején. Mivel ismerjük a történetet, a legelső perctől kezdve ott van a félelem és a feszültség. A kézi kamerás képek csak fokozzák mindezt, gyakran látjuk FPS szemszögből az eseményeket. A rendkívül alacsony mélységélességgel, sokszor rossz fényviszonyok között fényképezett jelenetek vezetik a szemet, és takarnak is sokat, de megmutatják a nyomort, azt a közeget, amit egyszerűen elképzelni is nehéz. Fogalmunk sem lehet, hogyan élhet így egy család, és nagy örömömre a rendező nem is keres rá magyarázatot, nem akar nagyon okos lenni, csak megmutatja azt, ami ma, Magyarországon történik. Nem lesznek ártatlan áldozatok a romákból, mint ahogy nem lesz rasszista, cigányellenes mindenki más. Az egyetlen, igazán profin összerakott dramaturgiájú jelenetben szinte minden benne van – két rendőr beszélget arról, hogy miért is tehették azt a gyilkosok, amit tettek. Van ott szó a jó, és dolgos romákról, akik iskolába járatják a gyerekeiket, és a maguk szegényes módján ugyan, de megpróbálnak beilleszkedni a társadalomba, és persze ott vannak azok a családok, akikről az átlag magyar romakép kialakult : lusta, munkakerülő, bűnöző, akik 6000 forintért képesek félholtra verni egy idős nénit. Nem kapunk képet viszont azokról, akik éjszaka, terepjáróval, vadászpuskákkal és molotov koktélokkal járják a vidéket, maximum jelzésértékkel Géza rendőrtől, aki tudja, melyik házba kellett volna menni lövöldözni ….

Fájt nézni a filmet, fizikai és lelki is egyaránt. A sokat rángatózó képek megviselik az ember szemét (vagy legalábbis az enyémet mindenképpen), és közben szembesül azzal, amit egyébként tud, csak ilyen módon még talán sosem tárták a szeme elé. Kisvárosban nőttem fel, nem volt sok ügyem romákkal, bár van cigány ismerősöm, és barátom is több. Én sosem zavartam őket, ők sosem zavartak engem – én így tudtam felnőni, de nagyon sokan ezt nem tudják megtenni. Apró kis jeleneteken keresztül bemutatja ezt Fliegauf, láthatjuk, milyen megalázó helyzeteken kell keresztül mennie az anyának, a lányának, de ugyanúgy belekötnek a romák a hazafelé sétáló magyarba is a kocsma előtt. Óriási a feszültség, és ezt mi, városlakók sosem fogjuk igazán megérteni, mert nem éljük át nap mint nap. A mélyszegénység, és az, hogy mindkét fél hibájából a romakérdés legkevésbé sem megoldott Magyarországon – puskaporos hordó, és félő, hogy ezek az események csak egy apró kis pukkanások volt ahhoz képest, ami még kialakulhat.

Megfogadtam a blog indulása elején, hogy itt nem lesz politizálás, ez a film viszont igencsak felkavarja az érzelmeket, és bizony van ma Magyarországon olyan politikai erő is, aki erre a hangulatra játszik. Éppen ezért, persze kizárólag filmes szempontból, mélységesen felháborítónak tartottam a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szórólapos partizánakcióját  a berlini fesztiválon.  Téma lezárva.

A film egy temetéssel indul, és igazándiból a végén sem kapunk egyértelmű választ arra, hogy előre ugrottunk- e az időben, majd jön az előzmények elmesélése – vagy mindez a lineáris történet része. Félelmetes, hogy három koporsó az apró reménysugár a arra, hogy ez a nyitójelenet értelme.  Roppant nehéz film, szerintem nem is plázákba való (a mai vetítésen összesen négyen ültünk a Westendben ….) – de ezt akkor is meg kellene néznie mindenkinek. Annak is, aki azzal érvel, hogy pl. Szögi Lajos tanár úr esetéről miért nem készült mozi. A Csak a szél nem vádol, de nem is ment fel senkit, csak a képünkbe tolja a valóságot. Abba meg, hogy ezzel szembesüljön, még nem halt bele senki.

Hozzászólások

hozzászólások

Powered by Facebook Comments

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.