web analytics
Oslo, augusztus - Anders Danielsen Lie

Oslo, augusztus

Ritkán jutok el norvég filmek vetítésére, de azt már megtanultam, a legtöbb esetben nagyon jó, de roppant nehéz és megrázó történeteket kapok. Nem volt ez másképpen most sem, annak ellenére, hogy egy többször körüljárt témát választott Joachim Trier második nagyfilmjének alapjául.

Anders (Anders Danielsen Lie) 34 éves, tisztulófélben lévő drogfüggő. Bár szenvedélyétől megszabadul, az életét mégsem értékeli sokra, amikor is engedélyt kap arra, hogy Olsóba menjen, egy állásinterjúra, ezzel megkezdje visszatérését a “normális” életbe. Kihasználva az alkalmat, végigjárva a várost meglátogatja régi barátait, ismerőseit, és közben megpróbálja átérezni és megérteni azokat a dolgokat, amiket Ő kihagyott. Talán valahol csodálja is azokat az embereket, akik fel merték vállalni a felelősségét annak, hogy felnőnek. A beszélgetésekből megismerhetjük nagyjából Anders múltját is, jómódú családból jött, de az egyetem alatt elkapta a gépszíj és az éjszaka. Most megpróbálja magát újra összerakni – inkább kevesebb sikerrel.

Olykor hosszúnak tűnő beszélgetések adják a film legjavát – azonban egyszer sem éreztem, hogy kínos, vagy dramaturgiailag oda nem illő lett volna bármelyik is. Nem tudom, lehet e egy fényképezési módra azt írni, hogy puha, de ha lehet, akkor ez a film az. Végig kísérjük Anderst, ott vagyunk az intim szférájának legszélén, de Trier úgy rakta össze a filmet, hogy egyszer sem taposunk a közepébe. Nem a drogfüggőség témájával foglalkozik – inkább egy korosztályt próbál bemutatni – az én korosztályomat. Azokat az embereket, akikben még valahol lent ott van a lazulás, a bulizni vágyás, viszont már erősebb a megfelelési kényszer a társadalmi konvencióknak. Ezt megtapasztalni az érzelmileg teljesen sivár, kiüresedett Andersnek talán nagyobb csapás, mint bent lenni a rehabon.

Anders Danielsen Lie nagyszerű a filmben – teljesen ösztönösnek tűnik, hiteles, amit csinál, és szinte érzi a néző a benne lévő fájdalmat. Mindehhez csatlakoznak  a néha akár giccsesnek is mondható, de gyönyörű képek,  a lassú témavezetés, depresszív hangulat – és kapunk egy nagyszerű alkotást – amit baromi nehéz végignézni – viszont nagyon megéri a belefektetett energia. Szeretem a norvég filmeket.

Hozzászólások

hozzászólások

Powered by Facebook Comments

You may also like...

1 Response

  1. brownie58 szerint:

    A filmet még nem láttam, de úgy érzem, igazán akkor érti meg az ember, ha ismeri a norvégokat, a norvég életformát. Biztos vagyok benne, hogy valami nagyon jót kapunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.