web analytics
 

Archívum : 2012 május

Hófehér és a vadász

Hófehér és a Vadász - Snow White and the Huntsman - Kristen Stewart, Chris Hemsworth

A Mirror, mirror kapcsán már megemlékeztem a Hófehérke sztorihoz kapcsolódó viszonyomról, amit csak tovább rontott az említett film. Kíváncsi voltam az idei második menetre, ami Rupert Sanders első rendezése. A poénok helyett ez a változat egy dark fantasy, egy pici emoval, és Bellával, akarom mondani Kristen Stewart – al.

Az alapsztori itt is ismerős, bár kicsit korábbról indulunk, vagyis kiderül, hogyan kerül a gonosz mostoha, Ravenna (Charlize Theron) a házhoz, miként hal meg a király, picit más a herceg szerepe, nem különben a vadászé. 12 – es karikás a film, ami gondolom azért van, hogy Stewart rajongói is megnézhessék, bár ehhez picivel több benne az erőszak – ilyenkor van az, hogy baromira nem értem egészen más filmek tizennyolcas karikáját, de ez más téma. A vadász (Chris Hemsworth) egészen más szerepet kap ebben a történetben, a törpék is jóval később tűnnek elő, és nem kifejezetten tűnnek jófiúknak, még csak üvegkoporsó sincs, sőt, SPOLIER ALERT! – a herceg csókja sem segít. Az egész sztorira ráhúzták a divatos fantasy köpenyt, látványvilágot. Hófehér (csak semmi kicsinyítő képző, ez a csaj páncélban lovagol és aprítja az ellent) vs. Gonosz mostoha – jó kis catfight, némi varázslattal meg apró szilánkokra potyogó katonákkal. Theron jó Ravenna szerepében, legalábbis egészen gonosznak tűnik az egész film alatt. Kristen Stewart persze fekete hajú, az arca fehérre sminkelve, vörös szájfénnyel akár még hiteles Hófehér is lehetne, ha az eredeti sztorit forgatták volna le – így viszont zavaros a forgatókönyv hibái miatt. Igen, úgy érzem, egészen jól játszik a kis hölgy, de a sztori vonala időnként annyira logikátlan, hogy megkavarja a nézőt. Próbál minden ma menő filmből “nyúlni”, aztán észbe kap, hogy az eredeti sztorit azért követni kéne, vagy inkább mégse – szóval innen a katyvasz – ami a rutinos moziba járó gyomrát komolyan megfekszi.

Jól indul, aztán mintha elfogytak volna az ötletek, és csak követték volna a jól bevált fantasy sémákat. A látványvilágra nem lehet panasz, az effektek is rendben vannak, de annyi nem volt a könyvben, hogy a film végéig kitartson a varázslat. Én biztosan húztam volna a hosszán is, kicsit sok ez a két óra. A kritikusok halálba cikizik a filmet, én viszont nem fogom a földbe döngölni. Biztosan lesz olyan, aki azt fogja mondani, hogy ez a Hófehérke-mítosz megrontása, és hogy ez a film a mai tiniknek készült, az Ő ízlésüknek megfelelő – na de mi van akkor? Egyszerűen lehetetlen olyan filmet forgatni (és teljesen felesleges is), ami megfog egy 12 évest meg egy felnőttet is. Lehet azt mondani, hogy ez szemét, és ne ilyenen neveljük a gyerekeket, de könyörgöm, a 12 éves keresztlányomat nem fogom leültetni a Keresztapa elé, mert egyrészt nem Neki való, másrészt valószínűleg 30 perc után a halálba küldene azért, hogy ilyeneket nézetek vele. Tessék felfogni, hogy ezt a filmet a mai tiniknek csinálták, akik valószínűleg imádni fogják, aki meg értéket akar látni, az menjen, és nézze meg a héten a Holdfény királyságot.

Összefoglalva : egy faék egyszerűségű fantasy köntösbe átrakott Hófehér feldolgozás, pontosan meghatározott célközönségnek, kevés mélységgel, szép látványvilággal. Már csak rajtad múlik, hogy odatartozónak érzed e magad.

IMDB infobox

Eredeti cím:
Snow White and the Huntsman (2012)
Hossz:
127 perc
Rendező:
Rupert Sanders
Forgatókönyv:
Evan Daugherty, John Lee Hancock
Szereplők:
Kristen Stewart, Chris Hemsworth, Charlize Theron
IMDB érték:
6.2

Coriolanus

Coriolanus - Ralph Fiennes

Idézet a Wikipedia – ról : “Caius Martius Coriolanus (vagy Coriolanus Marcius) római tábornok, aki az időszámításunk előtti 5. században élt. Római patrícius családból származott, aki bátorságával már ifjúkorában kitűnt: a volszk Corioli város elfoglalása jórészt neki tulajdontható. E “hőstettéért” megkapta a Coriolanus nevet és kinevezték tábornokká.[1] Titus Livius és Plutarkhosz örökítették meg életének történetét, amely alapja volt William Shakespeare Coriolanus című tragédiájának.”

Ralph Fiennes – ről tudhatjuk, hogy nem csak a vásznon, de a világot jelentő deszkákon is megállja a helyét, gyakran szerepel színházakban. 2000-ben már eljátszotta Coriolanus tábornok szerepét, nagy sikerrel, talán ezért is nyúlt ehhez a történethez első rendezése alkalmával. A film követi Shakespeare drámáját, és használja annak nyelvezetét, időben viszont elcsúszunk : Fiennes áthelyezte az idősíkot a mába, és bár ugyanúgy egy helyről beszél, amit Rómának hívtak, de a helyszín inkább hasonlít a Balkánra – a forgatás is a szomszédban zajlott, több helyi színészt is alkalmazva. Coriolanus (Fiennes játsza) egy véreskezű, de rendkívül bátor és elvakult katona, aki csak az elveinek él, ezt viszont ellenfelei kihasználják, még rajongásig imádott anyját, Volumnia – t (Vanessa Redgrave) ellene fordítják, Róma lázadni kezd, és ki is taszítja magából a tábornokot, aki ezek után ősi ellenségének, Tullus Aufidius – nak (Gerard Butler) ajánlja fel szolgálatatait, és Róma ellen fordul.

Az áruló tábornok története talán Shakespeare legvéresebb drámája, amire Fiennes még jól rá is erősít : az akciójelenetek kemények, fröcsög a vér, hullanak az emberek  – és mindeközben az eredeti nyelvezet szól, ami óriási kontrasztot mutat a látvánnyal. Annak, aki ezt nem ismeri – kedveli, furcsa, akár zavaró is lehet, engem viszont odaragasztott a vászon elé. Kíváncsi leszek, ha itthon moziba, vagy dvd-re kerül, milyen fordítást tesznek alá, az eredeti angol nagyon ütött. A színészi játékok nagyon erősek voltak, szinte mindenki kiemelte Vanessa Redgrave alakítását, valóban nagyszerű Volumnia szerepében, de igazándiból senki sem lógott ki a gárdából, Fiennes elég keményen instruálhatott, és érződik a filmben a színházi rutin – talán kevesebbet engedett, de ez jót tett a filmnek. Mindezek mellett arra is maradt energiája, hogy a főhőst profin megformálja – bár biztosan lesz olyan, akinek ez meglepő lesz, hiszen nem ilyen szerepekben szoktuk meg eddig. Az igazán megdöbbentő az, hogy mennyire ülnek Shakespeare gondolatai és szavai a mai korra átültetve, bizonyítva azt, hogy a politika fikarcnyit sem változott azóta.

Első rendezésnek ez nagyon rendben van, bár tény, hálás témához és anyaghoz nyúlt Fiennes. Jöhet a következő lépcső, egy ismeretlen forgatókönyv legalább ilyen jó adaptálása. Részemről bőven ajánlott a film.

IMDB infobox

Eredeti cím:
(2011)
Hossz:
123 perc
Rendező:
Ralph Fiennes
Forgatókönyv:
John Logan, William Shakespeare
Szereplők:
Ralph Fiennes, Gerard Butler, Brian Cox
IMDB érték:
6.2

Iron Sky

Iron Sky

2006-ban jött az első hír arról, hogy finn arc egy sci-fi paródiát szeretne leforgatni, egy ütős alapsztorival. Mivel pénzük nem nagyon volt, és behódolni sem akartak a nagy kiadóknak, gyakorlatilag a rajongóktól kértek támogatást, hogy megcsinálhassák a filmet. A teljes költségvetés több, mint 10% – át sikerült így összeszedni, ami példátlan a mozi történetében eddig.

2018 – ban járunk, az Államokban hamarosan elnökválasztás lesz, ezért a hatalmon lévő President (Stephanie Paul – aki nem kicsit hajaz Sarah Palin – re) Holdra szállást indít, a fedélzeten egy színesbőrű modellel, James Washington – nal (Christopher Kirby). A landolás sikeres, viszont a kapcsolat hamar megszakad a legénységgel – akik legnagyobb megdöbbenésükre egy náci holdbázisra bukkannak. Mint kiderül, 1945 – ben, a kapituláció után a Führer és néhány fontos embere a Hold sötét oldalára menekül, ott kiépít egy kolóniát, és felkészül egy, a Föld elleni invázióra.  A jelenlegi vezető (Udo Kier) és tehetséges tisztje, Klaus Adler (Götz Otto) rájön, vissza kell térniük az anyabolygóra, mert némi technikai lemaradásban vannak, és szükségük van egy okostelefonra, az majd megoldja az összes problémájukat. Adler parancsnok, Washington és Renate Richter (Julia Dietze) – aki Föld tudós, és Adler kedvese – visszarepülnek, és megkezdik az előkészületeket az invázióra.

Az alapötlet (szerintem) zseniális. A képi megvalósítás sok esetben durván lekörözi a többszörös költségvetésből készült hollywoodi filmek látványvilágát. A “kötelező” Szabadság-szobor ledöntés pl. nagyon szép, de az űrcsaták is rendben vannak. A színészi játékokban sincs sok kivetnivaló. Ennek ellenére felemás érzéseim voltak a mozi végén – mintha Johanna Sinisalo és Jarmo Puskala írók túlságosan is igyekeztek viccesnek lenni, és ezért átfordult kínosba pár jelenet. Mintha egy jobban sikerült Irigy Hónaljmirigy paródiát láttam volna, ők szoktak ilyen jellegű humorral támadni, ami egy ideig vicces, de vannak benne feszengős részek – tényleg már csak Sipos Peti és egy hülye Numerakirály hiányzott a képbe. A filmes utalások ülnek, akárcsak a Palin – vonal, és persze fricskát kap az aktuálpolitikai helyzet, a nagyhatalmak, az ENSZ, mindenki.

A hosszú ideig készült filmek ritkán lesznek igazán jók – és ez igaz az Iron Sky – ra is. Jól indul, aztán mintha mindenki, akinek csak köze volt a mozihoz (és abból van jó sok) megpróbált volna hozzátenni – elvenni, és a nagy kompromisszum nyögvenyelős lett a végére. Nem mondom, hogy rossz film, de sokkal, sokkal többet vártam, főképp az alapszorit ismerve. Örüljünk annak legalább, hogy készülnek még Európában is sci-fi – k. Moziba nem kerül nálunk, a forgalmazás jogát az RTL Klub szerezte meg, remélhetőleg mihamarabb bemutatják, mert azért egy estét mindenképpen megér.

IMDB infobox

Eredeti cím:
(2012)
Hossz:
93 perc
Rendező:
Timo Vuorensola
Forgatókönyv:
Johanna Sinisalo, Jarmo Puskala
Szereplők:
Julia Dietze, Christopher Kirby, Götz Otto
IMDB érték:
6.1

Vicky Christina Barcelona

Vicky Christina Barcelona

Woody Allen olyan, amilyen. Lehet szeretni, lehet utálni, de azt mindenkinek illene elismerni, hogy nagy hatással van a filmiparra. Éveken keresztül készítette a neurotikus, olykor elborult filmjeit, boncolgatta az emberi érzéseket, főleg a szerelmet. Olyan megközelítéseket alkalmazott, amivel nem mindenki tud azonosulni. Én szeretem a klasszikus Woody-t.

Egy ideje már nem nagyon szerepel a filmjeiben, és kicsit “lágyult” is. Azt nem mondanám, hogy tömegfilmeket kezdett el csinálni, de az utóbbi mozijai már könnyebbek voltak – éppen ezért talán gyengébbek is, főleg a rajongók szemében. Szinte minden évben készített mozit, de egyik sem volt átütő. Itt a 2008-as, a Vicky Christina Barcelona.

Vicky (Scarlett Johansson – Woody új múzsája) és Christina (Rebeca Hall), két amerikai barátnő Barcelonába utazik nyaralni, pihenni, tanulni. Teljesen eltérő karakterek, más világszemlélettel, talán ezért is egészítik ki egymást. Christina éppen az esküvőjére készül, Vicky csak kapkod párkapcsolataiban. Megismerkednek egy este Juan Antonio – val (Javier Bardem), a szupermacsó spanyol festővel, akinek csupán annyi a hibája, hogy szinte állandóan az exfeleségéről beszél. A két lány különböző módon kerül kapcsolatba a férfivel, aki mindent összezavar az életükben, nem is beszélve arról az apró csavarról, amikor a híres exfeleség, Maria Elena (Penélope Cruz) is megjelenik a színen.

A tépelődő, gondolkodó és a szabadelvű. Európai? Amerikai? Mit szabad, és mit nem? Őszinteség vagy inkább hallgatás? Gyávaság vagy bátorság? Elfogadni vagy szabadulni? Olyan gondolatok, amik minden kapcsolatban megjelennek. Woody ezeket a témákat járja körbe, és tesz elénk egy habkönnyű esti szórakozást. A film, ami úgy fog elrepülni, hogy észre sem veszed, de közben azért nyújt is valamit, és talán még el is gondolkodsz rajta hazafelé a moziból.

IMDB infobox

Eredeti cím:
(2008)
Hossz:
96 perc
Rendező:
Woody Allen
Forgatókönyv:
Woody Allen
Szereplők:
Rebecca Hall, Scarlett Johansson, Javier Bardem
IMDB érték:
7.2

Men in Black – Sötét zsaruk 3

Men in Black - Sötét zsaruk 3.

1997-ben a nagyot szóltak a fekete ruhások, az első Men in Black film friss lendületet adott a “zsörtölődő, de minden gondot megoldó zsarupáros” stílusú zsánerfilmeknek. Will Smith és  Tommy Lee Jones tökéletesen kiegészítették egymást, ültek a poénok, klassz volt a látványvilág, és mindenféle földönkívüli dolgot láthattunk. A második rész erőltetett volt, kevesebb sunggal, kevesebb jó poénnal. A harmadik részre 10 évet kellett várni, ráadásul jöttek a hírek, hogy folyamatosan újraírják a forgatókönyvet, és káosz van a készítés körül. Félve ültem be a filmre.

J ügynök (Will Smith) és K ügynök (Tommy Lee Jones) új főnököt kap, O ügynök személyében (Emma Thompson). Bár már 15 éve együtt doloznak, J szinte semmit nem tud K-ról. Amikor a Holdra épített szuper börtönből megszökik Boris, a vadállat (Jemaine Clement) – aki a galaxis legelvetemültebb bűnözője, és a Földet akarta leigázni, csakhogy K 40 évvel ezelőtt lekapcsolta – az idősödő ügynök furcsán kezd viselkedni, majd eltűnik, és J azon kapja magát, hogy a társa már 40 éve halott. Kutakodni kezd, és rájön : Boris visszautazott a múltba, hogy megölje K-t, ezért J úgy dönt, visszamegy Ő is, és meggátolja a gyilkosságot. 1969 júliusában aztán találkozik a fiatal K ügynökkel (Josh Brolin) és együtt indulnak Boris elfogására.

Először is : a 3D -t nyugodtan elhagyhatták volna, gyakorlatilag alig használták ki a technológiában rejlő lehetőségeket. Ezért jár a mínusz pont. Másodszor : a félelmem valamelyest beigazolódott, sajnos az első rész színvonalát nem sikerült megközelíteni, viszont a másodiknál lényegesen jobb. Kevesebb a poén, több a CGI, az űrlények látványosabbak és most már kegyetlenebbek is : nem véletlen a 16-os karika. Inkább akciómozi ez, mint akcióvígjáték, bár ahhoz meg kicsit lassan indul be. Mivel sejthetjük a történet zárását, akartak egy olyan csavart a filmbe, ami miatt azt mondja az ember a végén, hogy na, ez így ok. Ezt sikerült is elérni, bár kissé nyálasnak érezheti is az MIB első részének rajongója. A jól bevált poénok persze megvannak, csak most visszadobva a 60-as évekbe: egészen más a jelentése annak, hogy J fekete és öltönyt visel, K még annyira nem mogorva, viszont Brolin tökéletesen hozza Tommy Lee Jones mimikáját és mozdulatait, az űrstukik még mások, és az autóban sincs nagy piros gomb, viszont van benne vicces motorra emlékeztető eszköz. Az idegenek már ekkor is köztünk éltek, érdekes dolgokat tudhatunk meg Andy Warhol – ról és Mick Jagger – ről, ja és persze a modellekről.

Barry Sonnenfeld megpróbálta visszaadni az első rész hanulatát, ami részben sikerült is. Persze mondhatjuk azt, hogy minden poént, jelenetet láttuk már az előző filmekben, de a sok küzdelem ellenére ez egy tisztességes forgatókönyvre épül, ami kellően izgalmas, látványos, és azért Smith és Brolin tényleg tehetséges pasasok (Jones lényegesen kevesebbet szerepel). Rajongóknak mindenképpen, és azoknak is, akik az utóbbi 2-3 évben nem látták valamelyik TV csatornán a százcsilliomodik ismétlést.

IMDB infobox

Eredeti cím:
Men in Black 3 (2012)
Hossz:
106 perc
Rendező:
Barry Sonnenfeld
Forgatókönyv:
Etan Cohen, Lowell Cunningham
Szereplők:
Will Smith, Tommy Lee Jones, Josh Brolin
IMDB érték:
6.9

Tizenhárom nap – Az idegháború

Tizenhárom nap - az ideháború

Történelmi témájú drámáknál nagyon nehéz eldönteni, hogy mi a jobb: ténylegesen, pontosan bemutatni azt, ami történt, vagy belevinni némi fikciót, és úgy elmesélni a sztorit. A tizenhárom nap – az idegháború (Thirteen Days) című filmben Roger Donaldson rendező úgy döntött, megpróbálja lépésről lépésre rekonstruálni, mi is történt 1962 októberében.

Egy amerikai U2-es kémrepülő szokásos kubai kört repül, amikor is közép hatótávolságú orosz rakétákat fotóz le. Ezek a fegyverek nukleáris tölteteket is képesek hordozni, és gyakorlatilag a kanadai határig bármely amerikai nagyvárost elérhetik, 5 percen belül. John F. Kennedy elnök (Bruce Greenwood) még éppen csak túl van a Disznó – öböl beli fiaskón, amikor is azzal kell szembesülnie, ha nem sikerül a helyzetet normálisan rendezni, háború törhet ki Amerika és a Szovjetúnió között, amit viszont mindkét fél atommal vívna, és gyakorlatilag a világ pusztulását okozhatná. Fő segítői a krízis alatt testvére, Robert (Steven Culp) és az Irish Maffia harmadik tagja, a politikai tanácsadója Kenny O’Donnell (Kevin Costner). 13 őrülten feszült nap kezdődik, többszöri fordulattal.

A végeredményt persze mindannyian tudjuk, ismerhetjük a történelemkönyvekből, és akár a Discovery Channel – ről is. Ott, több részben bemutatva láthattunk is nagyszerű dokumentumfilmeket. Lehetséges e, hogy közel két hét minden történését bele lehessen sűríteni egy filmbe, úgy hogy az még fogyasztható hosszúságú legyen? Nehéz feladat, 145 perc lett a mozi, viszont egy pillanatra sem unalmas, és majd 100% hosszan oda tudja szegezni a nézőt a képernyő elé. Nagyon odafigyeltek a részletekre. A díszletek, a tárgyak, a ruhák tökéletesen visszaadják a hatvanas éveket, igyekeztek pontosan ábrázolni a katonai eseményeket, eszközöket is, és a casting is rendesen dolgozott – felismerhetők a figurák a filmben, nem csak a nevekről. Costner a JFK után majd 10 évvel ismét beleugrott egy politikai thrillerbe, azt azonban el kell mondani, hogy a tizenhárom nap gyengébb, mint az előd, és Costner sem teljesít olyat, mint akkor. Részemről ebben a filmben volt utoljára értékelhető, de bárki más is játszhatta volna Kenny szerepét – nem hiszem, hogy sokat változna az összkép, ami kialakult bennem. A forgatókönyv igyekszik már-már dokumentarista módon végigjárni a lépéseket, csak időnként tekint ki, és próbálja bemutatni az embert is a szereplők tettei mögött – érdekes, ezek lettek igazán a gyengéi a filmnek, bőven meglettem volna nélküle is. Pozitívum, hogy nem megy át egy hatalmas “mi vagyunk a király amerikaiak” ömlengésbe, sőt egy kis kritikát is elejt – még ha jó rejtve is.

Szeretem a történelmi/politikai témájú mozikat, ezért jól esett újranézni ezt is. Nem kiemelkedő, de egy tisztességesen összerakott, kor- és esemény hűen leforgatott film, ami ízelítőt adhat azoknak, akik nem éltek a hidegháború alatt – vagy csak szeretnének egy kicsit jobban elmerülni az 1962-es eseményekben.

IMDB infobox

Eredeti cím:
Thirteen Days (2000)
Hossz:
145 perc
Rendező:
Roger Donaldson
Forgatókönyv:
David Self, Ernest R. May
Szereplők:
Kevin Costner, Bruce Greenwood, Shawn Driscoll
IMDB érték:
7.2

Bel Ami – A szépfiú

Bel Ami - a szépfiú - Robert Pattinson

2010-ben tinilányok hada olvadozott az Opera előtt, akkor forgatták nálunk Guy de Maupassant művéből a Bel Ami című filmet, aminek főszerepét a vámpírsrác, Robert Pattinson kapta. A biztonság kedvéért pakoltak mellé egy igen durva női gárdát, az alaptörténet meg hordoz magában annyit, hogy egy jó film lehessen belőle.

Georges Duroy (Robert Pattinson) frissen leszerelt katona, visszatér Párizsba. Nem különösen tehetséges, nincs is kiemelkedő tudása semmiben, viszont roppant ambíciózus, és nem mellékesen igencsak jóképű. Összefut régi katonatársával, Forestier – rel (Philip Glenister), aki egy újságnál dolgozik. A férfi meghívja Georges – ot vacsorára, ahol megismerkedik Forestier felségével, művelt Madeleine – el (Uma Thurman), a finoman öregedő Virginie – vel (Kristin Scott Thomas) és a fiatal Cloltilde – dal (Christina Ricci). Beszélgetés közben felvetődik, hogy írhatna egy naplószerűt a katonai emlékeiről, amit aztán Forestier megjelentetne a lapnál. Madeleine felajánlja, hogy segít megtenni az első lépéseket. Szép lassan beindul a szekér, jönnek a sikerek, és közben mindhárom nővel megindul a kavarás az ágyakban is.

Szeretem a kosztümös filmeket, kedvelem az időszakot is, ahol a történet játszódik. Intrikák, politika, szex : ez a három bőven elég kell, hogy legyen ahhoz, hogy egy igazán jó film kerekedjen. Igaz, ehhez szükséges pár dolog, pl. egy jó forgatókönyv. Nos, itt jön a film első hibája : ezt nem sikerült letenni az asztalra. Kapkod, a ritmus darabos, a karakterek erőltetettek. (Mindezt úgy mondom, hogy nem olvastam a film alapjául szolgáló művet.) Mintha úgy lettek volna vele, hogy a szereplők majd szépen elviszik a hátukon a mozit. Itt jön a következő hiba : lehet, hogy előítéletekkel teli vagyok Pattinson – nal szemben, de ebben a szerepben borzalmas. Ripacs. Nem szeretek ilyen sarkított megfogalmazásokat használni, de kimondottan kínos volt nézni, főleg a film első harmadában, amikor csak a “szimpla szépfiút” kell alakítania. Az ma már kevés, hogy valaki 30 percen keresztül sármosan belevigyorog a kamerába – ezt talán csak Clooneynál tudnám elviselni. Egyszerűen nem tud mit kezdeni a figurával, később egy picit talán jobb, de még így sem üti meg azt a szintet, amit én minimumnak hívok. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy a női line-up is hozzászürkült Pattinson játékához. Thurman még úgy-ahogy, Ricci karaktere nem ad túl nagy lehetőséget a játékhoz, és legvégül Kristin Scott Thomas. Én őszinte rajongója vagyok, imádom a játékát, de Virginie szerepében önmaga karikatúrája.

Én még filmet sosem hagytam félbe, ha valamibe belekezdtem, azt végigültem – ezt is. Igyekeztem pozitívumokat keresni, de azon kívül, hogy felfedezhettem pár budapesti helyszínt, és időnként Uma Thurman megcsillant, ja, meg Christina Ricci fedetlen kebleit is láthattam, nem sok mindent találtam. Nem tudom, mennyire hibáztak a rendezők, vagy mi volt a gond, de ez túl nagy falat lett Edward vámpírnak. Még idén bizonyíthat David Cronenberg filmjében, a Cosmpolis  – ban, és bár nálam nagy minusszal indul – de a lehetőséget megkapja. Ha nem jön össze, idén még jöhet egy vérszívás az év végén.

IMDB infobox

Eredeti cím:
Bel Ami (2012)
Hossz:
102 perc
Rendező:
Declan Donnellan, Nick Ormerod
Forgatókönyv:
Guy de Maupassant, Rachel Bennette
Szereplők:
Robert Pattinson, Uma Thurman, Kristin Scott Thomas
IMDB érték:
5.3

A diktátor – The Dictator

A diktátor - The Dictator - Sacha Baron Cohen

Sacha Baron Cohen vígjátékai mindig nagyot szóltak. Emlékezzünk csak az Ali G – re, vagy Borat – ra, Brüno – ra. Persze aki a kifinomult humort kedveli, az talán túlságosan trágárnak, alpárinak találhatta ezeket a filmeket, pedig ha jobban megnézzük, mindegyikből kitűnt az a félelmetesen precíz és intelligens világlátás, amivel Cohen rendelkezik, és aminek használatával tudta ezeket a poénokat megcsinálni. Igen, ezek a vígjátékok intelligensek :)

Wadiya egy szakadár észak-afrikai ország, amelynek vezetője az egyik utolsó nagy diktátor, Aladeen (Sacha Baron Cohen) tábornok. Minden igazi sztereotípiát megtestesít, amit csak a zsarnokokról gondolhatunk, aki nem tetszik neki, kivégezteti, aranyozott Hummereken jár, természetesen a testőrsége csupa bombázó csajból áll, éjszakánként a leghíresebb nők fordulnak meg az ágyában (egy pici cameo Megan Foxnak), és persze minden energiáját arra fordítja, hogy atomfegyvert fejlesszen, amivel sakkban tarthatja a többi országot. “Természetesen” rasszista, anti-feminista, aranyozott Hummerekkel jár, azonban amikor az ENSZ úgy dönt, katonai csapást mér az országára, ha nem szólal fel Amerikában egy gyűlésükön, úgy dönt, hogy Tamir – ral (Sir Ben Kingsley) elmennek az Államokba, és ott megteszik azt, amit követelnek tőle. Aladeen azonban nem is sejti, hogy a háta mögött egy összeesküvés készül, aminek kitervelője maga Tamir, és amikor megérkeznek az USA-ba, a tábornokot el akarják tenni láb alól – hogy egy dublőrrel kicserélve, azzal aláíratva egy alkotmányt, ami kihirdeti a demokráciát Wadiya – ban, ami persze egy kevéke hasznot is hozna Tamirnak. Aladeen azonban kiszabadul, és összeáll Zoey – val (Anna Faris), akinek egy kis üzlete van New Yorkban, és tudtán kívül

Minth Cohen egy picit “puhult” volna. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kapjuk meg a rá jellemző poénokat, kíméletlenül kihasznál minden jelenetet, hogy beszóljon valamilyen nép vagy érdekcsoportnak. Kicsit “okosabb” lett ez a humor, egy picit kevésbé alpári és altáji, de az is lehet, hogy csak megszoktuk, hogy ezekből sokat használt az eddigi filmjeiben. Az eszetlen poénkodáson kívül ezúttal kapunk filmes alapdolgokat is, mint pl. jellemfejlődés, igazi kerettörténet, szerelmi szál, sőt, egy picit elgondolkodtató mondanivaló is. Legfőképpen azért, mert belenyúl a nagypolitika világába, de divatos szókapcsolattal élve “politikailag inkorrekt” módon. Már az első képkockától kezdve, ahol tiszteleg Kim Jong Il előtt a stáblista végéig folyamatos a tempó, egy pillanatnyi megállás sincs. Még a trailerben elsütött helikopteres poén is olyan szinten ki van dolgozva, hogy bár láttuk az alapot ezerszer, akkor is sírva röhögős. Pontosan ez jellemi Cohent, és a Diktátort. Minden helyzetet addig feszít, amíg az utolsó cseppet is kicsavarja belőle, és pont akkor engedi el, amikor az esetleg kezdene kínossá válni. Ezt csak a legjobbak tudják, nyoma sincs az Adam Sandler és társai féle humornak, akik addig rágódnak egy poénon, amíg a néző már inkább kínjában vigyorog. A nagy monológ a film végén pedig egy akkora fricska Amerikának, és gyakorlatilag az egész világnak, ami miatt tényleg emlékezetes maradhat ez a vígjáték. A cameoval feltűnő sztárok pedig azt jelezhetik, megéri Cohennel együtt dolgozni.

Lehet ezt a pasit szeretni vagy utálni, de azt el kell ismerni, korunk egyik, ha nem a legjobb humoristája, az előbb felsorolt dolgok miatt. A Diktátor nagyszerűen beleillik az eddigi filmjeinek sorába, és úgy érzem, a legjobb azok között. Egy pillanatra sem unatkoztam, egyetlen poént nem éreztem erőltetettnek. Féltem tőle, hogy nem tudja hozni a korábbi színvonalat, de ez a film nagyon, nagyon rendben van. Ha igazán szeretsz sírva röhögni, akkor ez a Te mozid!

IMDB infobox

Eredeti cím:
The Dictator (2012)
Hossz:
83 perc
Rendező:
Larry Charles
Forgatókönyv:
Sacha Baron Cohen, Alec Berg
Szereplők:
Sacha Baron Cohen, Anna Faris, John C. Reilly
IMDB érték:
6.4

Kalózok – A kétballábas banda

Kalózok - A kétballábas banda - The Pirates! Band of Misfits

Kalózos mozi, és nincs benne Johnny Depp? Végre! Ráadásul animációs film, és nem Pixar féle 3D csoda, hanem stop-motion technikával készült, az Aardman Animations felügyelete alatt, akiknek pl. a Csibefutamot, vagy a Vallace és Gromit – ot köszönhetjük.

Kalóz Kapitány (eredeti hangja Hugh Grant) egy klassz kis hajót és egy mókás legénységet vezet az 1800-as évek közepén. Nem az a kifejezetten kegyetlen, és álnok, mint a kortársai, a csapata sem arról híres, hogy nagyon borzalmasak lennének. Tisztességes kalóz, már ha van ilyen. Egy igazi vágya van csak, szeretné megnyerni az Év Kalóza díjat, amit az utóbbi 20 évben egyszer sem sikerült neki. Nagy ellenfelei Black Bellamy,  (itthon ha minden igaz, Büszke Bellamy néven fog futni, eredeti hangja Jeremy Piven) Cutlass Liz (Penge Liz – Salma Hayek) és Peg Leg Hastings (Faláb Hastings – Lenny Henry). Természetesen a díj elnyeréséhez rabolni kell, ezért nekivágnak a tengereknek, ahol összeakadnak egy hajóval, aminek utasa maga Charles Darwin (David Tennant), aki felfedezi, hogy Kalóz Kapitány kedvenc és hűséges madara Polly az utolsó élő dodó. Meggyőzi a kapitányt, hogy utazzanak el Londonba, ahol, ha bemutatja a madarat az Év Tudósa díjátadón, tutira nyernek, és akkor lesz sok-sok kincs. Az egyetlen apró probléma azonban London és a Királyság vezetője, Victoria királynő (Imelda Staunton), aki finoman szólva sem kedveli a kalózokat.

Őszintén bevallom, nagy rajongója vagyok mindenféle animációs és rajzfilmnek. Jöhet bármi, talán csak a barbie sorozatokat leszámítva, de képes vagyok még most is végignézni az ezerszer látott Tom és Jerry részeket is. Az utóbbi időkben láthattunk többféle, a Pixar által elindított stílusban készült mozit, amik időnként varázslatosan szépek, vagy nagyon viccesek, esetleg a kettő együtt, de valahogy mégsem az igazi. Ahogy néztem a Kalóz Kapitány történetét, előjött belőlem a kisgyerek, és őszintén tudtam drukkolni a szereplőknek, mosolyogni a vicceken, és az utolsó percig örülni a filmnek. Kevesebb a sírva röhögős poén, mint egy Shrek filmben, és nincs akkora látványvilág sem, azonban a stop-motion technika ad egy olyan bájt az egész mozinak, ami engem elvarázsolt. A történet tényleg gyerekeknek szól, bár van azért néhány utalás más filmekre, történetekre az idősebb nézők számára is.  Maga a látványvilág, annak ellenére, hogy ez nem teljes egészében számítógéppel készített film időnként megdöbbentően szép, vannak igazán kiemelkedő jelenetek.

Nem fogsz benne annyi, mára már szállóigévé váló mondatot találni, mint volt anno pl. a Shrekben, de ez egy tisztességesen megcsinált családi mozi, ami nem fog fájni az idősebbeknek sem. Kíváncsi leszek, a magyar szinkron hogy sikerült, mert az eredeti hangok szinte mind tökéletesek, Hugh Grant ismét nőtt a szememben, hallhatóan nagyon élvezte e forgatást. Én meg a moziélményt.

IMDB infobox

Eredeti cím:
The Pirates! In an Adventure with Scientists! (2012)
Hossz:
88 perc
Rendező:
Peter Lord, Jeff Newitt
Forgatókönyv:
Gideon Defoe
Szereplők:
Hugh Grant, Salma Hayek, Jeremy Piven
IMDB érték:
6.7

A holló – The Raven

A Holló - The Raven - John Cusack, Luke Evans

Nemrégiben láthattuk az Anonymous című filmet, amiben egy irodalmi személy életének egy elképzelt “változatát” élhettük át. Most itt egy mozi, amely az amerikai irodalom egyik legnagyobb alakjának, Edgar Allan Poe – nak titokzatos halálát próbálja feldolgozni és új szerepbe helyezni az írót.

Baltimore, Maryland állam, a XIX-ik század közepe. A rendőrök egy lakásban egy nő és lánya holttestére bukkannak egy lakásban. Fields nyomozó (Luke Evans) kapja a feladatot, hogy megtalálja a gyilkost, aki megdöbbenéssel veszi észre, hogy a bűncselekmény szinte minden részlete megtalálható az ismert író, Edgar Allan Poe (John Cusack) egy véres novellájában. Miután kihallgatják a nem éppen józan életéről híres szerzőt, újabb gyilkosság történik, ezúttal is korábban megírt történet alapján, de most már kis személyes üzenet is megjelenik a tetthelyen, ami Poe – nak szól. A nyomozó és az író összefog, és megpróbálják elkapni a gyilkost, mielőtt még több áldozattal végezne.

1849 október 3-án, Baltimore utcáin találtak rá Edgad Allan Poe – ra, aki akkor már napok óta eltűnt ismerősei szeme elől. Zavart volt, dühöngő, ittas és minden bizonnyal ópium hatása alatt állt, összefüggéstelen beszédéből semmi nem derült ki abból, hogyan került a város utcáira. 4 nap múlva, alig 40 évesen meghalt. Mondhatni, Ő volt a XIX – ik század Kurt Cobain – je, a lázadó zseni, aki önpusztító életet élt. A film ebbe az eltűnésbe próbálja belefűzni a történetét, és igazándiból nem tudtam eldönteni, hogy csak egy közepesen jó thrillert akartak csinálni, vagy egy picit bemutatni Poe jellemét is. Sokat tudunk arról, hogyan élt, de a film egy picit sarkítja ezt a képet. Én magam szeretem John Cusack – et, amikor meghallottam, hogy Ő lesz a főszereplő, bíztam benne, hogy képes lesz ezt a dekadens figurát a vászonra vinni. Mégis, a film legjobbja nem Ő, hanem Evans, aki korrekt alakítást nyújt a nyomozó szerepében.

A forgatókönyv hibáit az időnként feltűnő gyomorforgató jelenetekkel próbálja rendező, James McTeigue megoldani, keveredik a misztikus thriller és a horror, de az előző kap lényegesen nagyobb hangsúlyt. A sztorinak túl sok valóságalapja nincs, a karakterek – köztük az író szerelme, Emily Hamilton (Alice Eve) kitalált, és sokkal kevésbé hihető, mint az Anonymous. Volt egy jó alapötlet, de nem sikerült tökéletesen kidolgozni, és nekem úgy tűnt, Cusack sem volt a toppon. Kicsit katyvasz, kicsit izgalmas, kicsit félelmetes – és ez a legnagyobb hibája: nem rossz film, de jónak is csak kicsit mondható – tucatfilm. Kár érte.

IMDB infobox

Eredeti cím:
The Raven (2012)
Hossz:
110 perc
Rendező:
James McTeigue
Forgatókönyv:
Ben Livingston, Hannah Shakespeare
Szereplők:
John Cusack, Alice Eve, Luke Evans
IMDB érték:
6.3