A Joel Schumacher – Tim Burton féle Batman filmektől rosszul voltam, és vagyok a mai napig. Amikor Christopher Nolan kijött a reboot – tal, kicsit féltem, de már tudjuk, az a mozi alapjaiban változtatta meg a denevérember kultuszát, a második rész sokkal jobb lett, és bár nem nagyon akaródzott neki, végül is a rendező belement, hogy trilógia legyen a sorozatból, és összerakta az utolsó epizódot is, a Felemelkedést.
Nyolc év telt el azóta, hogy Batman (Christian Bale) magára vállalta Havey Dent bűneit, és eltűnt a nyilvánosság elől. Gordon rendőrfőnök (Gary Oldman) a Lex Dent segítségével rendet tesz Gotham City utcáin. Akárcsak álarcos alteregója, Bruce Wayne is visszavonul, de feltűnik a színen egy csinos és rendkívül pimasz tolvaj, Selina Kyle (Anne Hathaway), aki szintén szívesen bújik álarcba, és Macskanőként keveredik időnként bajba. A nagy nyugalomba egy új ellenfél megjelenése zavar be alaposan, a maszkos Bane (Tom Hardy), de érkezik még csábító üzlettárs is, Miranda Tate (Marion Cotillard) szerepében. Amikor kezd a város irányítása kicsúszni az a vezetők kezéből, Wayne úgy dönt, újra magára húzza Batman jelmezét, és elkér pár új játékszert Lucius Fox (Morgan Freeman) kelléktárából, és maga próbál rendet teremteni.
Ahogy már említettem, az előző két részt imádtam. A lezáró Felemelkedés előtt Nolan még leforgatta az Eredet című, szintén nagy sikerű mozit, és ha már az összejött, át is mentette a csapatból Hardy-t és Cotillard-ot, valamint Blake rendőr szerepére Joseph Gordon-Levitt – et. Nolan Batmanjében talán az volt a legerősebb, hogy szakított a hollywoodi csillivillivel, és behelyezte a valóságba a Denevérembert. Bruce Wayne akár élhetne is köztünk, Gotham City egy mai amerikai nagyváros képét mutatja, a problémák kvázi azonosak a jelennel – és ez különösen igaz erre a részre. A főgonosz olyan eszmékkel és gondolatokkal próbálja megszerezni a hatalmat, amiket nap mint nap mi is hallhatunk – nem csak a nagyvilág híreiből. Emberközelibb lett Wayne karaktere, tele szenvedéssel és nehéz érzelmekkel – szerelemmel, gyűlölettel, és ami abszolút nem jellemző a szuperhősökre : félelemmel.
A szereplőgárda magja a jól megszokott csapat, természetesen itt van Michael Caine is Alfred szerepében. Az újak közül Hardy-nak az arcát eltakaró maszk nem ad túl sok lehetőséget játszani, Cotillard szokásosan rendben van, Gordon-Levitt pedig megmutatja ismét, miért tartják az egyik legtehetségesebb fiatal színésznek – még ha nem is túl összetett a karaktere. Itt van viszont a neveletlen hercegnő, aki bár borzasztóan szexinek próbál tűnni vörös rúzsával és a latex cuccával, nekem még mindig inkább kislány – bár talán itt most elkezdett kitörni a skatulyából.
A látványvilággal ismét nincs gond, annak külön örültem, hogy Nolan nem állt be a 3D mániákusok sorába – nekem egy csöppet sem hiányzott. Talán kevésbé lett sötét, mint az első két rész, és valóban igaza van annak a néhány fanyalgó kritikusnak, hogy ez inkább lett “szuperhősös” film, mint az előző részek kvázi műfajmegújító alkotásai – de nekem ezek az elemek kellettek ahhoz, hogy méltó lezárása legyen a trilógiának, és ott legyen a helye a klasszikusok között. Lehet rá mondani, hogy picit talán hosszabb a kelleténél, és hogy nem okoz akkora katarzist, mint a Sötét lovag – én ennek ellenére élveztem minden percét, és idén már fej-fej mellett halad a Bosszúálókkal az új Batman mozi is az év képregény adaptációja címért. Ja, és kérem, könyörgök : ne legyenek további részek, csak akkor, ha azt Nolan csinálja – de inkább már Ő se bántsa, ez így teljes, ahogy van.
IMDB infobox
