web analytics
Én, a séf - Michaël Youn,Jean Reno

Én, a séf – Comme un chef

A filmek mellett egy másik nagy kedvencem a gasztronómia, amit nem csak elméleti szinten követek (vagyis beállok főzni is hétvégenként). Természetesen végignéztem a “nagyok”, Keith Floyd, Gordon Ramsay, Jamie Oliver, Nigella Lawson, Heston Blumenthal műsorait, de a Julie és Julia – t leszámítva az utóbbi időben nem láttam igazán élvezetes, gasztro-vígjátékot. Most itt van az Én, a séf – egy francia könnyed, ami nem fekszi meg a gyomrot.

Jacky Bonnot (Michaël Youn) fiatal szakács, aki rajong Alexandre Lagarde (Jean Reno), a három csillagos sztárséf minden munkájáért. Igyekszik Őt utánozni, ez viszont munkaadóinak nem tetszik, akik egyszerű ételeket szeretnének látni. Jacky ezért igencsak gyakran váltogatja a munkahelyeit, de barátnője, Béatrice (Raphaëlle Agogué) terhes, ezért meg kell állapodnia, és biztos állást találni – ezért egy idősek otthonába kerül festőnek. Persze itt sem nyugszik, a konyhába keveredik, ahol először nincs túl nagy sikere, de később a lakók megkedvelik a főztjét, és Jacky nem hivatalosan, de főz az otthonban. Lagarde mindeközben azon küzd, hogy megtarthassa helyét éttermében, ahonnan új főnöke mindenáron ki akarja túrni, hogy egy új, modern, molekuláris gasztronómiával foglalkozó fiatal séfet nevezzen ki. Törvényszerű Jacky és Alexandre találkozása – és indul a harc az étterem, és nem mellékesen az életük megmentéséért.

A gasztronómia csúcsát láthatjuk, bár a sztori bonyolultsága inkább egy vajas kenyérrel vetekszik. A két főszereplő civakodó párosa bőven elviszi a filmet, Youn láthatóan jól érezte magát ebben a fiatal séf bőrében, Reno meg álmából felkeltve is tud annyit, mint amit Lagarde megformálása igényelt tőle. Kiszámítható, és persze sejthető a vége is, de egyáltalán nem zavaró, sőt. A sok amerikai humor után nagyon kellemes a francia csipkelődés, és azok hangulata, stílusa. Talán kevesebb a sírva röhögős poén, de pont ettől kapod meg azt az ízt, ami könnyeddé, igazi nyári desszerté teszi a filmet. A kötelező romantikus köröket lefutjuk, van egy csipetnyi családi kapcsolat-kezelés is,  vendégszerepel Torrente, vagyis Santiago Segura, és nem mellékesen kap egy jó nagy fülest a molekuláris gasztronómia, amit részemről maximálisan támogatok, herótom van a kacsaízű kockáktól.

Éhesen semmiképpen se kezdj bele a filmbe, mert a menüsorok nagyon rendben vannak. Ebben a hatalmas hőségben meg külön jó lehet most egy légkondis moziba beülni, és egy kellemes 84 percet eltölteni ott. Youn jó, Reno jó, a sztorin lehet nevetni, könnyed, csak semmi komolykodás, szóval ideális.

Hozzászólások

hozzászólások

Powered by Facebook Comments

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.