web analytics
Más, mint a többiek - Little Man Tate - Jodie Foster

Más, mint a többiek – Little Man Tate

Jodie Foster. Aki nem először jár ezen az oldalon, tudhatja, számomra Ő az egyik etalon a filmkészítésben. Elsősorban színészként ismerjük, bár az utóbbi időben producerként többet dolgozott, rendezett is, igaz, keveset. Az első mozifilmje 1991-ben készült, akkor, amikor a Bárányok hallgatnak is. Ez volt a Más, mint a többiek.

Fred Tate (Adam Hann-Byrd) hét éves kisfiú, aki “némileg” kilóg az osztálytársai közül. Anyja, Dede (Jodie Foster) egyedül neveli, ráadásul eléggé sajátos stílusban. Rengeteget dolgozik, hogy mindent meg tudjon adni a srácnak, akiről hamar kiderül, átlagon felüli módon ért a matematikához, és fantasztikusan zongorázik. Jane Grierson (Dianne Wiest) – aki maga is csodagyerekként kezdte, felfedezi Fredet, és mindenképpen szeretné elvinni magával egy iskolába, ahol pszichológusként dolgozik, és ahol csak különleges gyerekkel foglalkoznak. Dede azt szeretné, ha fia normális körülmények között nőne fel, ezért nem engedi el a srácot, amikor azonban a szülinapi bulijára senki nem megy el, a nő úgy dönt, nem áll Fred fejlődésének útjába. Jane magához veszi, és megmutat Neki egy egészen új világot.

Csodagyerekes filmet láttunk már eleget, és azt sem lehet mondani, hogy a Little Man Tate a legjobb ezek közül. Mégis van benne valami olyan őszinteség (az időnként túladagolt romantika mellett), ami valószínűleg belülről jött, hiszen Jodie Fostert is amolyan csodagyereknek tartották. Nem váletlen Fred kora sem : Foster 7 évesen állt először kamera elé. Megírta magának az “átlagos amerikai nő” szerepét, aki nem túl okos, művelt, viszont rajongva imádja gyermekét, és bármit megtenne érte. Hann-Byrd eleinte inkább ijesztő, mint hatásos, később felvette a ritmust, és egészen jól hozza a zseniális, ámde kellően furcsa srác figuráját. Pofonegyszerű a történet, a kifejlet is sejthető, kellő “okítást” is kapunk a film végén, és persze a jellemek is mindenkinél jó irányba fejlődnek, és természetesen az változik a legtöbbet, akinek kell – ha ezt valaki más csinálta volna meg, azt mondanám rá, hogy nyálas a sztori. Foster rendezésében viszont olyan erős őszinteség és hit jön le a kockákról, hogy elnézi ezt az ember – és önként megy bele a szívszorító jelenetekbe is.

Lehet azt mondani, hogy elfogult vagyok, de azt gondolom, ezt a filmet is bármikor elő lehet venni, ha az ember egy kicsit nyomottabb a kelleténél, és nem csak csajoknak, mert ez más, mint a többiek.

Hozzászólások

hozzászólások

Powered by Facebook Comments

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.