web analytics
Sound of My Voice

Sound of My Voice

Jó kiszakadni időnként a mainstream sodrásából, és beleszaladni kevésbé ismert, főként fesztiválokra készült filmeket is megnézni. Főképp, ha új, friss arcokat lehet bennük felfedezni, mint az Arbitrage – ból általam megismert Brit Marling is. Ezúttal nem csak mint színésznő, hanem mint forgatókönyvíró is bemutatkozott – ez a Sound of My Voice.

Peter (Christopher Denham), kiugrott tanár és párja, a partyéletből kiszakadt Lorna (Nicole Vicius) oknyomozó újságírásban szeretnék megtalálni a boldogulásukat. Egy kicsi, de egyre ismertebb los angelesi szektát szeretnének leleplezni, ezért beépülnek, és részt vesznek a szeánszokon, ahol Maggie (Brit Marling) azt állítja, a jövőből, egészen pontosan 2054-ből jött. Egy apokaliptikus képet fest le a követői előtt, és azt mondja, azért jött vissza, hogy egy kis, kiválasztott csoportot felkészítsen mindarra, ami rájuk vár. Peter különösen szkeptikus az első időkben, Lorna talán kicsit befogadóbb, aztán, a foglalkozások hatására a boldog pár élete felkavarodni látszik, és talán a szerepük is megfordul : Peter egyre közelebb kerül Maggie-hez, aki egy igen furcsa kéréssel áll a fiú elé.

A film feldob egy csomó kérdést a levegőbe, amiből aztán sajnos csak keveset válaszol meg, és azokat is csak felszínesen. Mondható persze az is, hogy ránk bízza, rágódjunk rajta magunk, de egyrészt vannak benne olyan témák is, amikbe nem szívesen gondol bele a néző, másrészt hitelesebb lenne az egész történet, ha a háttérről, mármint Maggie hátteréről többet kaptunk volna. Az alapötlet sem teljesen eredeti, de a forgatókönyv és Zal Batmanglij, aki társ-szerzője és rendezője is a filmnek – nem engedi unalomba fulladni, és bizonyos ismétlődő képi elemekkel kellően frissnek is hat az egész alkotás. Szép fokozatosan bontja ki Peter és Lorna személyiségét, lépésenként ismerhetjük meg kapcsolatukat, és lehetünk szemtanúi a változásuknak – ami elég kegyetlen és puritán módon megy végbe. Amit hiányoltam az az, hogy nem kapunk képet a többi szektatagról, az esetleges motivációjukról, arról, hogyan is kerültek kapcsolatba Maggie-vel – bár lehet, hogy ez már csak túlbonyolította volna a filmet. Brit Marling egyrészt jól megírta a jövőbéli anti-Messiás szerepét, aki esendő, és igazándiból semmiféle természetfeletti tehetsége nincs – hacsak nem az, hogy állítása szerint a jövőből került ide. Természetesen kapunk a film végén csattanót is, ezért piros pont jár, miközben néztem, féltem, hogy nem így lesz lezárva a történet.

Marlingot az indie stílus egyik nagy felfedezettjének tartják. Ezzel a filmmel nálam bizonyított, bár nem egy könnyed esti szórakozás, de mindenképpen megéri a rászánt 80 percet. Hazai bemutatójáról semmi hír, külföldön is főleg fesztiválokon ment, talán majd egy jó DVD forgalmazást megélhetünk belőle.

Hozzászólások

hozzászólások

Powered by Facebook Comments

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.