web analytics
Die Hard - Drágább, mint az életed

Die Hard – Drágább, mint az életed

John McClane. Van, akinek ezt a nevet be kell mutassam? Szinte kimondani is durva, de Bruce Willis 25 évvel ezelőtt bújt bele a véres atlétába, és cigivel a szájában, egy “Yippe-Kai-yay, motherfucker” felkiáltással aprítani kezdte az éppen aktuális ellent. Most itt az ötödik epizód, aminek nagy részét Budapesten forgatták. Nagyon akartam szeretni ezt a filmet, talán túlságosan is : a Die Hard tinédzserkorom egyik legmeghatározóbb akciófilmje volt.

John McClane (Bruce Willis) még a new york-i testületet szolgálja, mint zsaru. Rég eltűnt fiáról próbál infókat szerezni, amikor is kiderül, Jack (Jai Courtney) egy orosz börtönben ül, és finoman szólva sem túl jók a kilátásai. Természetesen az öreg azonnal repcsire ül, és meg sem áll Budapestig Moszkváig, ahol hamar aztán hamar rádöbben, hogy a kicsi fiú nem egészen az, aminek gondolta : egy titkos CIA akcióban vesz részt Jack, hogy kimentsék Komarovot (Sebastian Koch) és lányát, Irinát (Yulia Snigir), akik bizonyítékokkal bírnak a hatalomra törő Chagarin (Sergei Kolesnikov) ellen. Persze, ha John McClane valamibe belekezd, az sosem megy egyszerűen, és általában hullanak a rosszfiúk, törnek az autók, és még a táncos lábú gengszterek is, mint Alik (Radivoje Bukvic).

Amikor kiderült, hogy az ír John Moore rendezi a filmet, komoly félelmeim támadtak. Az eddigi filmjeire, talán csak a legelső Ellenséges területet leszámítva, mindre ugyanaz volt a jellemző : innen-onnan összeszedett sablonokból, de általában nem túl jól összevágott mozikat készített. Bíztam benne, hogy felnő a feladathoz, és ha belegondolunk, az utóbbi Die Hard film azért elég alacsonyra tette a mércét ahhoz, hogy attól jobbat készítsenek, és ne temessék el végleg az egyik kedvenc karakteremet. Nos, summázva, rögtön itt az elején : ez túl nagy falat volt Moore számára. Egyrészt már a forgatókönyv sem áll a helyzet magaslatán, de azért még ebből is egészen jó kis mozit ki lehetett volna hozni, de nagyon nem áll össze az egész. Indításként kapunk egy fél Budapestet romba döntő üldözéses jelenetet, Ganxsta Döglégy Zolee-val a kormánynál. Ez megadja az alaphangot – hosszú, unalmas és a Willis szájába adott “poénok” annyira erőltetettek, és ritmustalanok, hogy a néző kínjában már csak feszeng, és maximum annyit súg oda a partnerének, hogy fúúú, láttad, az ott az alsó rakpart! Ritmustalan, akárcsak az egész film, főképpen a dramaturgia. Olyan helyeken jönnek a “viccek”, amik nagy részben nem ülnek, pedig Willis mindent megpróbál, a “véres pólóban hamiskás mosoly” még mindig jól megy és jól áll Neki – de ezzel a rendezéssel Ő sem tud mit kezdeni. Ritmustalan az is, ahogyan az akciókat megszakítja pár érzelgős, apa-fiú újra egymásra találó beszélgetés : ebből elég lett volna jóval kevesebb is, vagy legalábbis máshogyan elhelyezve szerencsésebben hathatna. Az pozitívum, hogy nem akarták mindenáron “gyerekbaráttá” tenni a filmet, ezért jogos a 16-os karika, és Bruce is káromkodhat egy párat kedvére, bár láthatóan, a cigiről már leszokott. Na és persze lehetnek ilyen bőrrucis motoros csajok is, száguldozva az Aréna parkolójában 🙂

A good day to die hard

A látványra összességében nem lehet panasz, törnek az autók dögivel Budapest utcáin, lőnek magyar helikopterekből, Kamarás Iván kap egy baromi nagy maflást, bár a végkifejlet lassított jelenetei azért egy kicsit fájtak. Annak örültem, hogy az előző rész hihetetlen és ezáltal teljesen hiteltelen jelenetei kimaradtak, igaz, most meg azt is rámondhatná az, aki nagyon fanyalogni akar, hogy egy-két trükk olcsónak tűnik. Ami leginkább hiányzott az egész filmből, az a karakteres fő gonosz. Nem fogok spoilerezni, bár szerintem a nagy fordulatra a kicsit is rutinosabb rajongók hamar rá fognak jönni, de hol van már Hans Gruber, Stuart ezredes vagy Simon Gruber? A mai rosszfiúk súlytalanok, nem méltók egy John McClaine-hez. Állítólag még egy rész lesz, mielőtt végleg nyugdíjba vonul a kedvenc kopasz zsarum, nagyon, de nagyon szeretném, ha arra ismét összekapnák magukat a készítők, és valami olyannal búcsúznánk el Tőle, ami örökre emlékezetes marad. Már csak azért is, mert ez a rész inkább csak egy gyenge másolata az eddigi franchise – nak. Remélem, a következő epizódban azért nem fog harcolni már John lánya is. Moore, bár mindent megtett, azért még mindig nem ölte meg teljesen McClaine – t, és én szeretném hallani úgy igazándiból szívből jövően azt, hogy Yippe-Kai-yay, motherfucker!

Hozzászólások

hozzászólások

Powered by Facebook Comments

You may also like...

3 hozzászólás

  1. Janosh szerint:

    Egyetértek a kritikával. Imdb érték már csak 6.0.

  2. filmx szerint:

    Az egész film egy összecsapott akció dömping, de sajnos a részletek teljesen kidolgozatlanok maradtak, a fiatal Mclane és Irina szintén nagyon gyengén hozza a szerepét, de nem csoda, ha megnézzük a karrierjüket alig volt pár filmjük. Nem túlzok ha azt mondom hogy Hujber Feri jobban hozta volna a fiatal Mclane gyerek szerepét, de hát ez van, tudjuk Hollywood, a pénz számít, nem a minőség.

Hozzászólás a(z) filmx bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.