web analytics
Most jó - Now is Good

Most jó – Now Is Good

Bakancslistával foglalkozó filmet láttunk már. Ilyenkor egy halálos beteg ember vagy emberek összeírják, mit is szeretnének megtenni még életükben, mielőtt bekövetkezik az elkerülhetetlen. A Most jó – ban egy ilyen listát keverünk egy kis romantikával, na és persze áthelyezzük egy olyan életkorba, ami azért nem megszokott az ilyen listákkal kapcsolatban.

Tessa (Dakota Fanning) 16 éves, de csöppet sem átlagos lány. Iskolába már jó ideje nem jár, sokat kóborol a városban, barátnőjével lóg, és mindezért még szülői megrovást sem kap. Tessa leukémiás, utolsó stádiumban, gyakorlatilag már csak hónapok vannak hátra az életéből. Ráadásul családja sem az igazi, anyja (Olivia Williams) láthatóan nem képes kezelni a helyzetet, és úgy egyébként a kapcsolatokat, nem is él együtt Tessa apjával (Paddy Considine), aki viszont talán egy picit túlságosan is küzd azért, hogy valamit tegyen lánya érdekében. Öccse, Cal (Edgar Canham) a legjózanabb talán az egész családban, kegyetlenül, de őszintén kezeli a tesó problémáját. A lány több mindent szeretne még megtenni, ebben társa barátnője, a vadóc Zoey (Kaya Scodelario). Leginkább persze egy szerelem az, ami hiányzik, amiben aztán a szerencse is szerepet játszik : megjelenik a szomszédban az elképesztően jóképű és ráadásul rendkívül nagy szívvel megáldott Adam (Jeremy Irvine).

Tini love story, egy csúnya rákkal megkeverve. Már a film legelejétől tudható, mi lesz a vége, és láttunk is már több, ilyen témát feldolgozó mozit, bár azokban inkább felnőttek voltak a szenvedő alanyok. Gyakorlatilag kapunk egy “átlagos” szerelmes filmet, amit időnként elájulások és durva orrvérzések tarkítanak. Ebben a témában igazán újat nem is lehet talán alkotni, de azért Ol Palker rendező megpróbálkozik vele. Belekever néhány túlságosan is idealizált képi megvalósítást, és igyekszik a kísérő körülményeket tökéletessé tenni, a sok kínlódás mellett. Ilyen pl. Adam karaktere, aki “kissé” mesterkéltnek tűnik. Jóképű, izmos, független, csupaszív, aki özvegy anyját támogatva lemond az egyetemről is, és persze az utolsó pillanatig Tessa mellett marad. Mindezt persze elnézzük, és drukkolunk is a lánynak, hogy összejöjjenek, és boldog legyen életének utolsó szakasza. Considine szinte tökéletes az aggódó, magát erősnek mutató, de belül teljesen összetört apa szerepében, akinek ráadásul nem csak a beteg lányát, de kisebb fiát is nevelnie kell, lévén a felesége támogatására egyáltalán nem számíthat. A jelenet, amikor a végső stádiumban is kezeléseket keres a neten, és elmondja Tessa – nak, hogy mindezt mintegy fájdalomcsillapítóként csinálja, zseniális. Irvine inkább a biodíszlet kategória a moziban, de abban tökéletes. Természetesen Fanning a fő húzóerő, ahogy fájdalommal teli óriási szemeivel belenéz a kamerába, a néző máris érzi, ahogy csavarják a szívét, de keményen.

Bár tudtam, hogy mi lesz a vége, az egész film alatt mintha valaki ült volna a mellkasomon, és nyomta volna lefelé egyre erősebben. Mindezt igazándiból Dakota Fanning játéka váltotta ki, mivel a forgatókönyv és a megvalósítás sem adott semmi pluszt az eddig látott, hasonló témájú mozikhoz képest. Lélekmelegítő ebben a mocskos időben, minden hibájával együtt, hölgyeknek csak zsebkendővel.

Hozzászólások

hozzászólások

Powered by Facebook Comments

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.