web analytics
Az elnök végveszélyben - White House Down

Az elnök végveszélyben – White House Down

Máskor is láttunk már olyat, hogy egy év alatt kétszer is feldolgoznak egy történetet a mozikban – emlékezzünk csak a vulkánkitöréses sztorira. Ezúttal Antoine Fugua és Roland Emmerich gondolta úgy, jó móka lenne egy, a Fehér Ház, és az amerikai elnök elleni támadást bemutatni. A Támadás a Fehér Ház ellen egy korrekt, ámde kevésbé szórakoztató akciómozi lett, attól én sokkal többet vártam Emmerichtől, akiről köztudott, robbantgatni nagyon tud, bár a sztori nem mindig az erőssége. Ezúttal sikerült pár igen jó színészt is megnyerni a főbb szerepekre, szóval minden adott volt ahhoz, hogy az elnök végveszélyben egy tisztességes film legyen.

John Cole (Channing Tatum) a kormánynak dolgozik, Eli Raphelson (Richard Jenkins) testőre, aki a Parlament elnöke. Katonai veterán, aki szeretne az Elnök testőrségébe bekerülni, de nem teljesen patyolat tiszta múltja miatt elcsúszik a felvételin, ahol ráadásul régi ismerőse, Carol Finnery (Maggie Gyllenhaal) interjúztatja, aki a Titkosszolgálat egyik vezető tisztje. Ráadásul a családi élete sincs rendben, elvált, lánya, Emily (Joey King) a Fehér Ház és a politika megszállottja fiatal kora ellenére – csak akkor áll vele szóba, amikor apja beviszi az Államok legfontosabb épületébe, egy látogatásra. A séta egész jól alakul, még magával az Elnökkel, James Sawyer – rel is találkoznak (Jamie Foxx), aki “jófejeskedik” is egy kicsit Emilyvel. Mindeközben egy takarító egy nagy, guruló kocsit tol a White House kupolája alá, majd a felszólításnak ellenszegülve, baromi gyorsan menekülni kezd. A robbanás után már mindenki tudja, megtámadták az Elnök lakhelyét.

Nos, kezdjük a legelején – Emmerich ezúttal sem okozott csalódást a látványvilágot illetően. Gyönyörűek az akciójelenetek, rombol, zúz mindenhol, és persze itt-ott emlékezik is. (ha megfigyelitek, a Fehér Ház kupolája pontosan úgy roskad magába, mint az ezerszer látott képeken a WTC tette anno …) Foxx természetesen Obamára hajaz, egy amolyan “laza”, de mégis megfontolt elnököt játszik, aki éppen rágóval próbál leszokni a cigiről, és simán ott van a sportcipő az öltönyei mellett. Megtörténik a támadás, elindul a menekülés, a mentőakció, és ahogy haladunk előre a filmben, hamar kirajzolódik az is, hogy a rendezőnek pontos képe volt arról, mit is akar forgatni : egy igazi klasszikust, a Die Hardot, csak ezúttal nem a Nakatomi torony lesz a fő épület, hanem a Fehér Ház, és John McClane is kevesebbet káromkodik, a dohányzásról nem is beszélve. Igen, szinte már pofátlanul újraforgatja azt a filmet, de úgy, hogy én nem tudok rá haragudni, sőt, percről-percre jobban élveztem azt, ahogy Tatum is lassan atlétára vetkőzik (bár annyira nem vérzi át), majd elkezdi aprítani a gonosz ellent. Ráadásként végre kapunk “normális” rossz fiúkat is, rögtön kettőt. Vannak persze bőven eltérések is. Például a patriotizmusból kapunk egy jó nagy adaggal, Cole karaktere egy igazi hazafi, ezért sokkal inkább PC, mint McClane volt, ráadásul jobban ki is van gyúrva, szóval a csajok is imádni fogják. A hiányosságok fölött is simán el lehet siklani, mert egyszerűen elragad magával a történet, és észre sem vesszük, hogyan oldják azt meg a csúnya bácsik, hogy légvédelmi rakétákat csempésszenek át egész Washingtonon, és csak simán odaálljanak a kisteherautóval Amerika talán legjobban őrzött objektuma közelébe.

Az elnök végveszélyben - White House Down

A sztoriban is igyekeztek egy kicsit többet adni, mint az idei rivális – lesz itt csavar a történetben, bár nem kell hozzá igazi filmbuzinak lenni, hogy hamar átláthassuk, kik is az igazi rossz fiúk. Igyekszik egy kicsit politizálni is – de éppen csak annyit, hogy a motivációk legalább részben érthetőek legyenek. Moralizál is, de nem szájbarágósan. Spoliermentesen nehéz is erről írni, inkább nézzük a szereplőket. James Woods mindig is nagy kedvencem volt, a kiégett titkosszolgálatos szerepében egész jó, régen láttam már igazi akciófilmben. Gyllenhaal igazi titkárnős típus, jöhetne hozzánk is kisegíteni, Foxx kellően laza, Tatum pedig kőkemény, de mégis érzelmes, sokkal inkább, mint a nagy előd – kár, hogy ez a sztori nehezen folytatható (bár azért én simán el tudnám képzelni). Lehet persze hőbörögni, hogy mennyire pofátlan módon másolja ténylegesen a Die Hard-ot Emmerich, de olyan régen volt már ilyen klasszikus akciófilm, ami ennyire lekötött, hogy ezek engem egyáltalán nem érdekelnek, sőt, talán pont ez tette még érdekesebbé az egészet. Az elnök végveszélyben nálam az idei év eddigi legjobb klasszikus akciómozija. De hogy ne csak dicsérjek, a vége azért egy kicsit túlságosan is nyálasra sikeredett – bár, ha jobban belegondolok, McClane is elérzékenyült a végére ….

Hozzászólások

hozzászólások

Powered by Facebook Comments

You may also like...

2 hozzászólás

  1. duncan szerint:

    csak egy komment, nem a fehér ház kupolája roskad össze, hanem az a Capitoleumé. Fehér háznak nincs kupolája, és a filmben is mondják, hogy a Capitoleum kupolájának felrobbantását elterelésként használták a Fehér Ház tamása során, amúgy valóságban is az két épület 1-2 kilóméterre van egymástól, tudom mert jártam már ott 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.