web analytics
Gravitáció - Gravity - Sandra Bullock, George Clooney

Gravitáció – Gravity

Ha egy filmre James Cameron azt mondja, hogy valószínűleg az egyik legjobb, űrben forgatott mozi, akkor arra mindenképpen érdemes odafigyelni. Ha még azt is tudjuk, hogy a rendezői székben nem egy nyeretlen kétéves, hanem Alfonso Cuarón ül, valamint kapott két “A” listás sztárt is a főszerepekre, akkor talán érthető, miért a Gravitáció az ősz egyik legjobban várt darabja.

A Hubble űrteleszkóp javítását végzi egy amerikai űrhajósokból álló csapat, melynek vezetője a veterán Matt Kowalski (George Clooney), és tagja az első repülésén részt vevő tudós, Ryan Stone (Sandra Bullock). Éppen egy űrsétán vesznek részt, és egy új elemet próbálnak üzembe helyezni, amikor orosz barátainknak nem sikerül tökéletesen (vagyis inkább túlságosan is sikeresen) kiiktatni egy műholdjukat, eztért az kiscsillió darabra törve, óriási sebességgel pont a teleszkóp és a küldetésben részt vevő űrsikló felé száguld. Az ütközés elkerülhetetlen, a kommunikáció megszakad a Földdel, Ryan és Matt rádöbben : egyedül maradtak, és valami módon haza kellene jutniuk, mert az üzemanyag kevés, de az oxigén még kevesebb. Elkeseredett harc indul az űrben, ahol pokoli hideg van, csend és az idő is szorít – a törmelék másfél óránként újra keresztezi a helyzetüket.

Gyorsan le is szögezném : a Gravitáció nem klasszikus sci-fi. Annál sokkal, de sokkal több. Ugyan  beleszorít minket a székbe az akció lendülete, és fenn tartja az utolsó másodpercig a figyelmet, mellette alapvető emberi érzéseket feszeget. Végtelenül kevés eszközzel dolgozik Cuarón, de végül is, az űrben tényleg nem sok lehetősége van az embernek, illetve a csend és a súlytalanság állapota egy olyan szintű kiszolgáltatottságba helyezi a szereplőket, amiket talán így lehetett a legjobban ábrázolni. A sivár űrbéli világot persze időnként megszakítja egy csodás panoráma a Földre, ezek a pillanatok aztán reményt is adnak a szereplőknek és persze a nézőnek is, aki ilyenkor elhiheti, lehet itt még igazi happy end is – aztán vagy jön egy újabb adag törmelék, vagy csak egyszerűen elfogy a hajtóművekből az üzemanyag, és újra kezdődik az őrült hullámvasút ismét. Az alapsztori éppen ezért egyszerű – valahogy meg kell találni a módját, hogy visszajussanak a Földre. A csöndet Steven Price zenéi törik meg, a lehető legjobb pillanatokban, tökéletesen megtámasztva a képi világot, amiben láthatunk grandiózus akciójeleneteket, brutális rombolásokkal, amik még hatásosabbak úgy, hogy hanghatás nem járul hozzájuk, csak Sandra Bullock zihálását hallhatjuk a szkafanderen belül, de hihetetlenül feszült és nyomasztó az is, ahogy már-már fájdalmasan lassan közelít rá Ryan arcára, amin ott rémület és megdöbbenés, amikor rájön : elszakadt az űrsiklótól, és céltalanul lebeg a világűrben.

Gravitáció - Gravity - Sandra Bullock

A katasztrófa közé azonban egy újjászületés folyamatát ültette el Cuarón. A tudós nő ugyanis korábban ritka hülye körülmények között elveszítette az akkor 4 éves kislányát, és azóta csak a munkájának él. Más embereknek elég az idő, hogy helyre tudják tenni a dolgokat az életükben, Ryan-nek azonban úgy tűnik, ehhez az űrbe kellett eljutnia. Ezt a felébredési folyamatot követhetjük végig amolyan mellékszálként, bár, ha jobban belegondolok, ez inkább a fő sodor, és a sci-fi rész a kiegészítő csomag : nehéz ezt eldönteni. A belső monológokat hihetetlenül erős, szimbolikus képsorokkal is alátámasztja a rendező, tessék csak megfigyelni majd a születést jelképező magzat pózt, és persze a végső képsorokat is, ahol aztán megvalósul a “kelj fel, és járj” is, igaz, egészen más aspektusból.

Mindenképpen beszélnünk kell a látványvilágról. A magam részéről már unom a 3D-t, talán azért is, mert az utóbbi időkben csak céltalan felhasználási módjait láttam a filmekben. Azonban a Gravitáció – ban annyira helyére került minden, csak akkor és csak annyira van meg a térbeli hatás, amennyire kell, és mindezt elősegíti az IMAX minőség. Döbbenetes, nem is emlékszem mikor láttam ennyire szépen kidolgozott képsorokat, ennyire ütős effekteket. Ez az a film, amit nem is engednék máshol bemutatni, csak ekkora vásznon, mert aki ezt megnézi, megérti, hogy miért is jó moziba járni. Ráadásul az egész “csak” 90 perc (bár én néztem volna még órákig szívesen), nem terheli meg annyira szemét/fejét sem azoknak, akik esetleg nem bírják annyira a 3D vetítéseket. Az űrbéli eszközök modellezése is parádés, és bár biztosan lesznek majd olyan önjelölt “űrtudósok”, akik majd belekötnek részekbe, ami talán nem túl valósághű, de ez engem cseppet sem zavart.

Clooney azt hozza ebben a filmben is, amit igazán megszoktunk tőle : sármos, nagy dumás, de talán még nagyobb szívű hős, amolyan űrcowboy (uh, bocsánat ezért, persze semmi köze a hasonló című film szereplőihez). Sandra Bullock kapja  a nagyobb hangsúlyt, és Csoki szavaival élve, talán még se volt ilyen jó. Lubickol a belső depressziójával küzdő, de mégis vérprofi tudós szerepében, aki nincs felkészülve arra, ami az űrben várja. Az Ő küzdelme az elemekkel és még inkább saját magával az igazi csúcsa a Gravitációnak. Nem lennék meglepődve, ha ott lenne az Oscar jelöltek listáján ezért az alakításért.

Gravitáció - Gravity - Sandra Bullock

Régen ültem már úgy végig filmet, hogy az első perctől a végéig feszültségben tartott, egy pillanatra sem engedett elkalandozni. Azt vettem magamon észre, hogy görcsösen kapaszkodom a kérdőívet tartalmazó mappába, amin a forgalmazó “megszondáztatta” a kritikusokat, rögtön a vetítésről kijövet. Most már kicsit bánom, hogy talán alul pontoztam Cuarón munkáját, mert bár egy nagyon picit elcsúszik pátoszosba, de végig feszesen tartja magát az űr hidegségéhez, ami aztán az egész történetet átjárta. Nincs mese, a Gravitáció egy kihagyhatatlan film, és ahogy a kis lapomra is írtam : erre bizony bátran el lehet vinni a barátnőt is, ugyanolyan hatással lesz rá is, ebben biztos vagyok.

Hozzászólások

hozzászólások

Powered by Facebook Comments

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.