web analytics
Fogságban - Prisoners - Hugh Jackman, Paul Dano

Fogságban – Prisoners

Nem szeretem, amikor kritikus kollégák nagyívű jelzőket ragasztanak egy filmre. A Fogságban is megkapta már, hogy az új évezred Hetedik – je, ami természetesen (illetve szerintem) nem igaz. Fincher mozija alapjaiban változtatta meg mindazt, amit addig a thrillerről gondoltunk, a Prisoners is hihetetlenül izgalmas, de egészen más miatt.

Tipikus amerikai kisváros, ahol a Dover és a Birch család jó barátok, éppen a klasszikus, közös hálaadásnapi vacsorához készülődnek, pulykával, amerikai focival. A két legkisebb lány, Eliza és Anna azonban eltűnik, és amikor az apák, vagyis Keller (Hugh Jackman) és Franklin (Terrence Howard) a keresésükre indul, az egyetlen nyom egy lakóautó, amit a nagyobb srácok láttak nem sokkal előbb a házak környékén. Az üggyel megbízott Loki nyomozó (Jake Gyllenhaal) hamar össze is szedi a tulajdonosát, a szellemileg kissé sérültnek tűnő Alex Jones – t (Paul Dano), akire aztán nem sikerül rábizonyítani semmit, ezért kénytelenek elengedni. Keller azonban nem hisz a férfi ártatlanságában, ezért úgy dönt, saját kezébe veszi az irányítást, és megpróbálja megtudni tőle, mit csinált a lányokkal.

Denis Villeneuve rendező nem a kapkodós történetvezetéséről híres. A Fogságban is több egy kicsivel, mint két és fél óra. Egy “egyszerű” emberrablásos sztorit el lehet húzni ennyi ideig? Nos, úgy, ahogy azt Villeneuve csinálta, igen. A kezdeti képsorokban bemutat egy teljesen átlagos amerikai képet, csak semmi giccs, teljes a természetesség. Aztán elkezdi csepegtetni a feszültséget, és bizony a néző könnyedén izzadva fog felállni a film végén. Nem annyira brutális és sokkoló, mint a Hetedik, de éppen ezért könnyebben hihető, még ha nagyon nehezen emészthető is a történet. Olyan témákat boncolgat, amik tényleg a jelen társadalom legfontosabb kérdései között vannak, és nem csak Amerikában – talán ez a legnagyobb erénye, hiszen így bármilyen néző azonosulni tud a főszereplőkkel, még ha nem is ért egyet az esetleges módszereikkel. Mindezt megcsapolja egy három személyes párbajjal, ahol mindenki mindenki ellensége, de ketten talán mégis összedolgoznak. Jackman és Gyllenhaal karaktere tulajdonképpen ugyanazt akarja, csak nem egészen ugyanazon módszerekkel, még akkor is, ha mindketten kilépnek a saját komfort zónájukból, és áthágják a rájuk vonatkozó szabályokat, persze más-más mértékben.

Fogságban - Prisoners - Jake Gyllenhaal

A rendező a nyilatkozatok alapján még kb. 1 órával hosszabbra szánta a filmet, de az már szerintem szadizmus lett volna. Így is brutális erővel telepszik rá a nézőre, és ha nem lenne időnként pár klasszikus thriller-elem, talán ki sem lehetne bírni. Ezek a mozzanatok megtörik ugyan a cselekményt, és időnként talán logikátlanok is, de nem mennek az összkép rovására. Persze a csavar ott lesz a végén, ahogy kell, de a néző, bár könnyedén úgy érezheti, egy lépéssel a nyomozó és az apák előtt jár, meg fog lepődni. A sztori tehát rendben van, jöhet  a körítés. A fényképezés igazodik a film hangulatához, komor, esős, nyomott, de itt is sikerült megtalálni az egyensúlyt, nem lett túlságosan is “darkos”. A három főszereplő mellett olyan kisegítőket találunk, mint Viola Davis és Maria Bello az anyák szerepében, vagy említhetnénk még Melissa Leo – t is, de tény, a koronát a filmre Dano, Gyllenhaal és Jackman triója teszi. Paul Dano játéka egészen félelmetes, a néző tényleg nem tudja eldönteni, hogy akkor most bűnös e, vagy ártatlan, megérdemli e azt, amit kap, talán még drukkol is Neki egy kicsit, hogy megússza. Gyllenhaal játszott már sötét ügyekben nyomozó detektívet, nem véletlenül az egyik legtehetségesebb színész jelenleg az álomgyárban, most sem okoz csalódást. Jackman viszont ezzel a filmmel elkezdte lemosni magáról a lemoshatatlant, vagyis hogy beskatulyázzák a Farkasember szerepébe. Tökéletesen mutatja be azt a harcot, amit a törvénytisztelő, a biztonságra törekvő férfi, és a családjáért, imádott lányáért bármit megtenni képes apa vív egymással egy személyiségben. Elveszíti saját maga fölött a kontrollt, és döbben rá saját tetteinek súlyára – és a néző minden rezdüléséből érzi ezt a belső csatát, amiből nem nagyon lehet jól kijönni. Nem lennék meglepődve, ha a neve ott lenne majd azon a bizonyos listán februárban, a kis arany szobrocskákért.

A Fogságban nem lett az új Hetedik, de semmivel sem kevesebb annál, ellenben egészen más. Mély nyomot hagy a nézőben, amit napokkal a film megnézése után is ott motoszkálhat a fejekben, és ez talán legnagyobb dicséret, amit egy mai thrillerről elmondhatunk. Itt a moziünnep, tessék menni, és megnézni!

Hozzászólások

hozzászólások

Powered by Facebook Comments

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.