web analytics
Machete gyilkol - Danny Trejo,Michelle Rodriguez

Machete gyilkol – Machete Kills

Nehéz helyzetben vagyok. Egy “igazi” kritikusnak kb. örömködni kellene, hogy Rodriguez megcsinálta a Machete folytatását, és a szótlan mexikói ismét előkapja a fegyverét, hogy aprítsa az ellent. A Machete gyilkol azonban nálam már nem verte le az ingerküszöböt annak ellenére sem, hogy azért igazán jól szórakoztam rajta.

Machete (Danny Trejo) új feladatot kap, ráadásul ezúttal közvetlenül az Elnök (Charlie Sheen) kéri fel, hogy iktasson ki egy mexikói drogbárót, Mendezt (Demian Bichir), aki éppen Washington irányába céloz halálos rakétájával. Ahogy azonban a ritkásan beszélő főhősünk belekezd az akcióba, kiderül, hogy egy egészen elvetemült figura, egy bizonyos Voz (Mel Gibson) áll az egész ügy hátterében, és sokkal többről van szó, mint ahogy azt mindenki gondolta.

Machete Gyilkol - Alexa VegaSztoriról továbbiakban írni egyrészt felesleges, másrészt nem is nagyon van mit – de hát nem is azért szerettük Rodriguez eddigi filmjeit, hogy telepakolta azokat óriási fordulatokkal. A Machete gyilkol követi az első részben megkezdett irányvonalat : egyfajta tisztelgés a VHS korszak őrült B,C,ZS kategóriás filmjei előtt,  vagy méginkább azok paródiája. Elindul a hentelés, és máris bokáig járhatunk a vérben, leszakadt testrészekben, robbanásokban, és közben brutálisan dögös cicák libbennek át időnként a vásznon, majd válnak gyilkológéppé a következő pillanatban. Egy pillanatra sem veszi komolyan magát a film, és a nézőnek meg sem szabad próbálnia jelentést, értelmet keresni, ellenkező esetben biztos a csalódás. Persze megpiszkálja a felszínen az amerikai közélet néhány kínos pontját, mint pl. a bevándorlási politika, de közel sem akkora a hangsúly, mint az előző részben. Itt tényleg elengedte magát a rendező/forgatókönyvíró/operatőr/vágó/zeneszerző Robert Rodriguez, és ami felgyülemlett benne az utóbbi időkben, vászonra álmodta. Ráadásul jóval többet használta a digitális trükköket is, ezáltal minden sokkal látványosabb, grandiózusabb, de kérdéses, hogy jobb e. Én jobban bírtam a “hagyományos” effekteket.

Azt persze nem szabad elhallgatni, hogy a poénok ülnek, lesz pár ütős, idézhető mondat, de azt is szeretném leszögezni, ha ezek nincsenek, valószínűleg még keserűbb lenne a szám íze. Az a vonulat, amit elindított Tarantino valahol a Kill Bill környékén – mára még az ilyen megveszekedett VHS rajongóknak, mint én is – kezd kifulladni. Persze, jókat röhög rajta az ember, ahogy egy helikopter rotorjáról aprítja a népet Machete, de ahogy néztem, azt éreztem, hogy nekem ez már sok. Ez vagy azt jelenti, hogy én már tényleg telítődtem ezzel a stílussal, és öregszem, vagy tényleg túlpörgött már Rodriguez. Nem tudom, hogy ennek ellensúlyozására van e több nevesebb sztár is a filmben, bár most kifejezetten dobtak a hangulaton a cameo jellegű szerepek. Gibsonnak nem először áll jól a hipergonosz, Sheen és Lady Gaga karaktere meg egyfajta önparódia, Michelle Rodriguez – től már az lenne meglepő, ha egyszer nem ilyen szerepet játszana, Sofía Vergara meg kölcsönkérte Britney Spears lövöldözős melltartóját, bár tény, sokkal jobban áll Neki. Jó volt látni Antonio Banderas – t és Cuba Gooding Jr. – t is, Alex Vega meg felnőtt, de rendesen.

Machete gyilkol - Sofía Vergara

Bár vannak ígéretek egy harmadik részre, látva az eddigi bevételi adatokat, nagyon sokára fog kedvenc mexikóink újra kaszabolni szerintem. Igazándiból nem látom, hol tudna ez a műfaj (már ha lehet annak nevezni) megújulni, vagy többet nyújtani, hogy újra izgalmas legyen. Ne tessék félreérteni, a Machete gyilkol nem lett rossz film, csak egyszerűen már nem tudott úgy lekötni, mint az előző rész. Ha bírtad Rodriguez eddigi munkáit, nézd meg, de ne várj semmi újat, csak azt, amit eddig is kaptál Tőle. Nekem ez egy kicsit így hiányos.

Hozzászólások

hozzászólások

Powered by Facebook Comments

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.