web analytics
Amerikai botrány - American Hustle

Amerikai botrány – American Hustle

David O. Russell rendező 2012-ben odatette rendesen a Napos oldal – t, amiben egy klasszikus romantikus komédiát mutatott be egész feszes forgatókönyvvel, és nagyszerű színészekkel. Az ott bevált főszereplőket kiegészítette még három nagyszerű alakítással, egy kicsit szabadabbá engedte a gyeplőt, és máris itt az Amerikai botrány, a 70-es évek csillogó, nagy barkós, simlis világa.

Irving Rosenfeld (Christian Bale) kisstílű csaló, aki a tehetséges Sydney Prosser (Amy Adams) segítségével egyre nagyobb stiklikkelszed ki pénzt egyszerű amerikai emberekből. Amikor már igazán beindulna a buli, a rendkívül lelkes, ám kissé naiv FBI ügynök, Richie DiMaso (Bradley Cooper) elkapja őket, és vádalkut köt velük : ha sikerül néhány igazi nagykutyát és korrupt politikust lebuktatni, megúszhatják. Kapóra jön a polgármester, Carmine Polito (Jeremy Renner), aki a “nép egyszerű fia”, akit mindenki szeret, és tényleg tisztességes ember. Polito a New Yersey kaszinók újranyitásától reméli a város felemelkedését, merthogy azok munkát adnának a helyieknek, és nem mellékesen nem kis bevételt. Ebből a buliból persze senki nem szeretne kimaradni, ezért hamar megjelennek az igazán nagy halak. Rosenfeld mindezek közben még feleségével, Rosalyn – nel (Jennifer Lawrence) is küzd, aki tisztában van azzal, hogy a férfi és Sydney között nem csak munkakapcsolat van, de körömszakadtáig ragaszkodik a kapcsolatukhoz.

Amerikai botrány - American HustleA kritikus kollégák általában azt emeleték ki eddig, hogy a sztori teljesen lényegtelen, és nem is igazán átlátható, csapong, következetlen sok esetben – és ez tényleg így is van. Russell tisztában volt azzal, hogy elég erős gárdát sikerült összehozni a castingon, és ezek az arcok, ha engedik őket, tudnak játszani, és elviszik a hátukon a filmet. Azonban ez a buktatója is (lehet) az Amerikai botránynak, ha valaki nem kerül a főszereplők hatása alá, akkor bizony unni fogja egy idő után, vagy legalábbis onnantól, hogy harmadszor veszíti el a fonalat 20 percen belül. Törékeny ez az összhang, abban is biztos vagyok, ha bármelyik alkotóelemet más színészre cserélnénk, már nem működne úgy, ahogy most működik. Maga az átverés egyébként nem túl bonyolult, és némi valóságalapot is hordoz magában, de ennek a kicsit több, mint két órának sikerül annyira összekavarnia azt, hogy tényleg oda kell figyelni, ha minden részét érteni szeretnéd – de ne akard, nem érdemes.

Viszont, ha nincs sztori, akkor kellenek a karakterek. Azonban ha végignézzük a filmet, meg kell hogy állapítsuk, itt bizony igencsak egydimenziós személyiségekkel találkozunk, ne várjunk semmiféle jellemfejlődést, meg sokrétű lelki világot, minden szereplő tökéletesen beskatulyázható egy típusba. Sztori nincs, a személyek egyenként nem túl meglepők, mégis, mitől működik ez a film? Először is Russell zsenialitása, aki ezeket a szereplőket tökéletesen rakja össze, úgy, hogy azok kiegészítsék egymást, és pont ott legyenek ellentetjei egymásnak, ahol kell, hogy a nézőt mégis érdekelje, mi fog történni a következő jelenetben (még akkor is, ha jó esetben sejti, mi fog történni). Azt pedig, hogy szabadabban játszhattak, meg is hálják a színészei is, tényleg nem tudnék senkit sem kiemelni a főszereplő ötösben, mindenki lubickol, még Renner is, aki kezdi bebizonyítani, nem csak acélkeménységű akciófilmekben lehet rá számítani.

Amerikai botrány - American Hustle

A látványvilág engem magával ragadott, imádom Amerika ezen korszakát (is), a ruhák és a sminkek első osztályúak, Bale haja zseniális, a ragasztott hasa nem különben, Adams talán még soha életében nem volt ennyit melltartó nélkül, mint ebben a filmben. Russell nagyon jól érzi, hogy mi kell ma az “átlagnézőnek”, mondhatnánk azt is, hogy kissé hatásvadász módon keveri a vígjátéki elemeket némi drámával, és pont annyi cukormázzal önti le az egészet, amit az említett célközönség még gond nélkül bevesz – és ez jó. Kellenek az ilyen mozik, én speciel már kicsit unom a komoly történeteket páros lábbal torkon lenyomó alkotásokat, mint pl. a 12 év raboszolgaság. A maga nemében az is jó film, de közel sem annyira szórakoztató, és én továbbra is tartom, a nézők nagy része szórakozni jár moziba, nem pedig azért, hogy egy kényelmes székben ülve, széttapossák a testét, és a végén még meg is rugdossák. Kétélű fegyver az Amerikai botrány, ha nem az “átlagnéző” attitűddel ülsz be rá, akkor bizony zavarhat a sztori kuszasága, de ha elengeded magad, és hagyod, hogy magával ragadjanak a színészek, egész kellemes két órában lehet részed. Azért Oscart nem érdemel, de ez már csak az én saját véleményem.

Hozzászólások

hozzászólások

Powered by Facebook Comments

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.