web analytics
Augusztus Oklahomában

Augusztus Oklahomában – August: Osage County

Van az az örökbecsű pár sor Lukács Lacitól (Tankcsapda), miszerint “Ha nem hiszed el, hogy az életed ajándék, nézd meg jobban hogy élnek anyádék” – na, ha ez sem segít, akkor nézd meg az Augusztus Oklahomában című filmet, és máris összeteszed a két kis kezed, hogy a szüleid csak azért cseszegettek, legyél már rendes ember.

A Weston család igazándiból már csak nevében egy família, ezer felé szétszóródva a három lány, az anya (Meryl Streep) rákos, és gyógyszerfüggő, az író apa (Sam Shepard) mindezt nem kevés alkohollal tudja csak igazándiból elviselni, vagy talán még úgy sem, mert egyik nap csak úgy eltűnik. A lányok, Barbara (Julia Roberts), Ivy (Julianne Nicholson) és Karen (Juliette Lewis) hazalátogatnak, de mire mindenki összeverődik, kiderül, nem véletlen volt Beverly Weston menekülése – holttestét rövidesen megtalálják. A halotti vacsorán aztán szép sorban mindenkiből előtörnek az évek alatt elnyomott sérelmek, és elszabadul a pokol. Itt tényleg senki sem az, aminek látszik. Vagy inkább mégis.

Augusztus Oklahomában

Tracy Letts színházra írt darabját (amit a Vígben itthon is nagy sikerrel játszanak) John Wells adoptálta vászonra. Általában ezek a próbálkozások csak akkor sikeresek, ha olyan színészek kapnak főbb szerepeket, akik esetleg már játszottak színházban, vagy különösen tehetségesek – hiszen itt nincs ezer helyszín, fordulatos cselekménysor, viszont nagyon sok és erős dialógus, amit ráadásul úgy kell előadni, hogy a nézőnek ne legyen az az érzése, egy kőszínházban ül. Bár látszólag Beverly halála a fő motívum, inkább a család minden egyes tagján uralkodó anya kőkemény beszólásai azok, amik aztán elindítják a lavinát. Az időnként a morbiditás határát is súroló, jó adag önsajnálattal megáldott nő egyszerűen senkit sem kímél, és bár szívem szerint időnként felképeltem volna virtuálisan, azért sok dologban igaza is van, és ezáltal folyamatában bontja ki a lányai rossz tulajdonságait is. Karen naív, és annyira egyszerű, mint egy faék, Ivy próbálja ártatlanságát építeni, közben unokatestvérével(?) kavar (Benedict Cumberbatch), Barbara pedig hasonlóan kemény, mint az anyja, de közben örlődik férjével (Ewan McGregor), akivel bár külön élnek, de érezhető, hogy a nőnek még szüksége van a férfira, csak talán magának sem meri beismerni.

Mindannyian szörnyek. Ki jobban, ki kevésbé – ez formálódik előttünk. Ráadásul minden szereplő próbálja a saját hibáit másra hárítani, a kör azonban egy idő után bezárul, és már nem is tudjuk, igazándiból ki lehet a főbűnös. Mindez még a két órás filmet is olyan masszívan tölti ki, hogy bizony bennem felmerült, itt tényleg jót tenne egy szünet, mint a színházban két felvonás közben. Hihetetlenül megterhelő, legfőképpen akkor, ha egy-két pillanatban esetleg ráismerünk saját családunk valamely tagjára, esetleg saját magunkra. Mindezt a csöppet sem könnyed témát Letts hihetetlenül feszes módon tárja elénk, és sikerül úgy végigvinnie, hogy kimaradnak a cukormázas melodrámák. Mindehhez persze partnerei a nagyszerű színészek, természetesen Streep és Julia Roberts kettősét kiemelve. Kettejük harca a legerősebb az egész film során. Azt már megszokhattuk, hogy Meryl zseniális, de a Pretty Woman is felnő a feladathoz, sőt, időnként talán felül is múlja nagynevű partnerét. Sokakban akár az is felmerülhet, hogy Streep túljátsza a szerepét (valljuk be, azért hajlamos rá, szereti izomból lejátszani a partnereit a vászonról), talán az én fejemben is megfordult, de aztán eszembe jutott, hogy végül is az én ismeretségi körömben is van hasonló személyiség, aki még Oscart sem kapott, de simán képes ilyen jelenetekre.

Augusztus Oklahomában

Láttunk már ilyet, ahol egy család néhány defektes tagja egymásnak feszül? Persze, nem is egyet, az Augusztus Oklahomában mégis végig izgalmas, sőt, talán picit túl tömény is – megrágja az embert, ahogy Violet szépen végigterrorizálja a saját lányait és a család összes többi tagját – az egyszer biztos, hogy nem szívesen ülnénk annál a vacsoraasztalnál. Nem könnyű film, de az alakítások miatt mindenképpen érdemes rászánni két órát – a két Oscar jelölés pedig abszolút megérdemelt.

Hozzászólások

hozzászólások

Powered by Facebook Comments

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.