web analytics
Birdman - Michael Keaton

Birdman

Nagyon sokan benézték, amikor a cím és a trailer alapján beültek erre a filmre. Fogalmazhattam volna vulgárisabban is, de egy Oscar díjas filmről azért mégsem illik csúnyán beszélni. Főleg akkor, ha az (szerintem) teljesen megérdemelten nyert, ráadásul egy eléggé kiegyensúlyozott, még ha nem is kiemelkedően erős mezőnyben. Alejandro González Iñárritu gúnyt űz itt mindenből és mindenkiből, akinek köze van ma Hollywoodhoz és a show business-hez úgy általában.

Riggan Thomson (Michael Keaton) évekkel ezelőtt egy akcióhős bőrébe bújva komoly sikereket szerzett a filmvásznon, ami azonban mára elolvadt. Sosem sikerült igazán kibújnia a Birdman álarc mögül, ezért úgy dönt, kockáztatva mindent (elsősorban egzisztenciálisan, a karrierjén sokat már nem tud rontani) egy színházi darabot mutat be a Broadway – n, és bebizonyítja, Ő bizony egy tehetséges művész. Maga írja, rendezi és játsza is a darabot, producere, Jake (Zach Galifianakis) megpróbálja kontroll alatt tartani, de még Ő sem tudja, hogy Riggan-nek nem csak magával, hanem Birman – nel is meg kell, hogy küzdjön, nem is beszélve a túlpörgött kollégáról vagy a vérszívó kritikusokról.

Birdman - Michael Keaton, Edward Norton

Először is: Iñárritu óriási érzékkel nyúlt Keatonhez, és ezzel megalapozta a film sikerét. Gyakorlatilag magát kellett eljátszania az egykori Batmannek, komoly párhuzamokat lehet felfedezni Rigan és a főszerepet játszó színész életében. Nem is foglalkozik a rendező a felvezetéssel, azonnal bedobja a nézőt a mély vízbe, ahol aztán elválik az ocsú a korpától. Azok a nézők, akik nem engedik elsodorni magukat az első percekben, egy végtelenül unalmas és semmitmondó filmként emlékeznek majd a Birdman – re, viszont ha sikerül felszállni erre a hullámvasútra, egy fantasztikus mozi fog kibontakozni előttünk. A téma  többször előkerült mostanság, elég hálás is fikázni a showbiz működését – ráadásul itt sikerült finomsággal megoldani. A rendező az embert, a színészt helyezi előtérbe, gyakorlatilag belemászik az arcukba, rengeteg közelivel operál, és írja le azt a küzdelmet, amit Riggan önmagával, az egójával és a szerencsétlenségével próbál megvívni. Hiszen a főhősünk megcsömörlött látszólag az álomgyári csillogástól, és bár folyamatosan bombázzák a reboot lehetőségekkel, Ő inkább vissza akarna térni a gyökereihez, és bebizonyítani, hogy nem egykaptafás akciósztár. Közben persze folyamatosan vágyik a rivaldafényre, és megőrjíti, hogy a beugró Mike (Edward Norton) még nála is nagyobb színészi egóval rendelkezik (ami persze korántsem takarja a karakter valós lelki világát), de meg kell küzdenie a drogelvonó után a helyes utat kereső lányával, Sam – mel (Emma Stone) és a “lehethogyterhesvagyok” barátnővel, nem is beszélve az ex-feleségről, akihez még mindig komoly érzelmek fűzik.

Mindezt Iñárritu behelyezi egy zárt térbe, gyakorlatilag alig mozdulunk ki egy színházból, végigélünk egy próbafolyamatot, teszt előadásokat, sikereket és rengeteg kudarcot. Hosszú, már-már Tar Béla-i snittekkel operál, sokszor úgy érzi a néző, hogy percekig meg sem áll a kamera, mindezt a szűk helyek csak még inkább izgalmassá teszik – sosem gondoltam volna, hogy ez a kamerakezelés egyszer igazán tetszeni fog majd.  Mindehhez jól megválasztott, néhol igencsak nyomasztó zene is társul, hajlamos voltam elfelejteni, hogy alapvetően a Birdman  vígjáték. Emberi érzésekre alapoz, nem elsősorban a történés az, ami leköti a nézőt, ezért is lehet az, hogy ennél a filmnél óriási a szakadék a “szakma” és a filmes ínyencek, valamit az átlagos mozinézők véleményében – rengeteg helyről hallottam/olvastam azt, hogy unalmas, vontatott és 25 perc után nem bírták tovább nézni. Nem, hülyeség kijelenteni, hogy a Birdman művészfilm lenne, viszont az átlagosnál több odafigyelést és beleélési képességet kíván, ezt pedig sokan nem tudják/akarják megadni ma egy mozinak.

Birdman - Emma Stone

Technikailag egészen mesteri a Birdman, a kamerakezelés, a vágások de még a trükkök is rendben vannak, viszont ez semmit sem érne, ha nem lenne egy nagyszerű színészi gárda a filmben. Emma Stone – nal ugye én elfogult vagyok, de nem véletlenül kapta az Oscar jelölést a női mellékszereplők között. Akárcsak Edward Norton, aki a méltán híres Csokit idézve talán még sose volt ilyen jó – annyira szeretném, hogyha megmaradna ezen a szinten, véleményem szerint korosztályának egyik legjobb, ha nem a legjobb színésze, egyszerűen csak vagy szar az ügynöke, vagy nem tud válogatni. Naomi Watts is okos játékot mutat a feltörekvő színésznő szerepében, de nem kérdés, ez a film Michael Keaton – ról szól. Egyszerűen zseniális, minden mozdulata, mimikája, hangsúlya a helyén van, őszintén csinál hülyét saját magából. Kellő önirónia nélkül ezt nem lehetett volna így eljátszani, csak azt kérdem én, hol volt ez az ember ilyen sokáig, ha ilyeneket tud?

Megkapta a legjobb film díját a 2015-ös Oscar gálán, legyőzve a Sráckort is, mégis sokan fogják utálni, de talán még többen néznek magukba, és gondolnak bele egy kicsit a saját életükbe is, miután megismerik Riggan történetét. Sokunkban ott él Birdman, csak valószínűleg máshogy hívják, és talán kevésbé néz ki idiótán – a kérdés csak az, hogy meg kell e küzdenünk vele, mint ahogy főhősünk teszi, vagy megpróbáljunk megbékélve élni mellette, esetleg teljesen eggyé válni vele? A választ nem fogod megkapni a film végére, de talán egy kis iránymutatást adhat.

Hozzászólások

hozzászólások

Powered by Facebook Comments

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.