web analytics
Saul fia - Röhrig Géza

Saul fia

30 éve nem ért el akkora sikert magyar film, mint vasárnap este a Saul fia a Cannes-i Filmfesztiválon. Nemes Jeles László első egész estés alkotása a zsűri nagydíját kapta meg, sokan esélyesnek tartották az Arany pálmára is. Itthon még csak egy szűk közönség láthatta, szerencsésnek érzem magam, hogy ott lehettem a bemutatón az Urániában.

Auschwitz, haláltábor. Saul (Röhrig Géza) a Sonderkommando tagjaként éli lélekgyilkos mindennapjait, amikor is egy transzport takarítása után egy fiút talál, aki túléli a borzalmakat, de mégsem maradhat életben. A férfi úgy érzi, meg kell adnia a végső tisztességet a srácnak, még akkor is, ha erre semmi lehetősége nincs egy koncentrációs táborban. Főképpen azért, mert azt állítja társainak, a fiát ismerte fel az idegen gyermekben.

Igen, ennyi az alaptörténet. Kezdjük viszont egy kis történelemleckével, mert nem biztos, hogy mindenki tudja, mi is az a Sonderkommando. A náci koncentrációs táborokban azokat a csoportokat hívták így, akiket arra kényszerítettek, hogy a krematóriumokban eltakarítsák az elgázosított zsidókat, és elégessék a holttesteket. A csapatok tagjai külön éltek a többi fogolytól, egy fokkal jobb ellátásban részesültek, de a németek nem engedhették meg, hogy a tudásuk kikerüljön a táborokból, ezért 3-4 havonta teljes Sonderkommando-s egységeket gázosítottak el, az újoncoknak pedig első feladatként az elődjeik holttesteit kellett eltakarítani.

Saul fia

Tárgyilagos, tényszerű leírás ez, ami elfedi az összes borzalmát ennek az egésznek. Tudunk róla persze, ismerjük a történetet, de el sem tudjuk képzelni, mi játszódhatott le ott, az emberek lelkében. Nemes Jeles László úgy döntött, nem akarja felfedni premier plánban ezt a horrort, viszont mindvégig sejteti és végül is tökéletesen bemutatja a napi rutinját annak, ahogy a nácik több százezer zsidóval végeztek. Mindezt úgy teszi, hogy magukat az eseményeket csak elmosódva látjuk, vagy még inkább a háttérből beszűrődő hangokból tudjuk összerakni, mégis, a bemutatásnak ezen módja talán még fájdalmasabb és húsba maróbb. A kamera gyakorlatilag Röhrig arcát és időnként tarkóját követi végig, és az Ő mimikájából, távolba meredő szeméből érezzük át a főhős küzdelmét saját magával, a vallásával és ezzel szörnyű helyzettel. A Sonderkommando tagjai maguk is tisztában voltak azzal, hogy tiszavirág életű csak az, hogy őket például nem lőheti bármelyik őr azonnal, mindenféle indok nélkül fejbe, tudták, hogy rövidesen ők is bekerülnek a kamrákba – és ez bizony ott van a főszereplő arcán, érezni a beletörődést minden mozdulatában egészen addig, amíg nem találja meg a fiút.

Nemes Jeles igazándiból csak lebegteti azt, hogy tényleg Saul gyermeke e a megtalált srác, aki igazándiból csak egy szimbólum, a remény és a hit jelképe: Saul teljesen átszellemül a találkozásuk után, már az sem érdekli, hogy nemcsak saját magát, de társait is bajba sodorhatja azzal, hogy mindenképpen rabbit akar találni, és tisztességben eltemetné a holttestet. Miközben megszállottan küzd céljáért, a rendező kegyetlen őszinteséggel mutatja be a táborok működését, ahol nem ismeretlen fogalom a korrupció sem, mert a pénz és a hatalom még a halálgyárban is korlátlan úr. Végigjárjuk az összes helyszínt, kezdve a vasútállomástól a gázkamrán át a krematóriumon keresztül a folyóig, ahová az elégett holtestek hamuját lapátolják a kommadó tagjai. Nincs itt semmiféle érzelem, nincsenek hősök, igazándiból dráma sincs, csak egy precízen működő üzem – és ez az, amiért a Saul fia más, mint az összes, eddig látott holokauszt film.

Ki kell emelnünk Röhrig teljesítményét, főképp annak tükrében, hogy bár  tanult rendezést, de nem képzett színész, mostanában versírással foglalkozik. Ezt a filmet az Ő szemén keresztül látjuk, és ez most nem képletes meghatározás, akárcsak egy menő first-person-shooter játékban, ott ülünk a vállán, vagy éppenséggel nagytotálban figyelhetjük meg arcának rezdüléseit, miközben a háttérben erősen elmosva éppen holttesteket pakolnak egy kemencébe. Engem teljesen beszippantott, gyakorlatilag a hatása alá kerültem.

Saul fia

Ehhez a játékhoz óriási segítséget ad az a képi világ, Erdély Mátyás zseniálisan játszik a mélység-élesség technikájával, tényleg csak arra figyelünk, ami a lényeg, de azért folyamatosan visszacsatolást kapunk a háttérben zajló mozzanatokról is. Ritkán szoktam a hangeffektekkel külön foglalkozni, de ezúttal kihagyhatatlan : olyan mértékű támogatást nyújtanak a háttérből előhangzó ordítások, parancsok, sikolyok, a fegyverek dörrenése, hogy sokszor igazándiból csak ezek adnak támpontot ahhoz, hogy tudjuk, pontosan mi is történik most Saul körül. A kép a hang és Röhrig pedig egy olyan elegyet alkot, amitől aztán szépen elindul a gyomorgörcs képződés az emberben, ami aztán átvált legalább akkora közönybe, mint amilyet a Sonderkommando lelküket vesztett tagjai érezhettek napi 12 óra holttest égetés után.

Egészen más bemutatása ez a borzalmas haláltáboroknak, mint amit eddig megszokhattunk. Ezt értékelte a Cannes-i zsűri, és ez volt az, ami miatt hálát rebegtem a sorsnak, miközben kitántorogtam a vetítésről a szemerkélő esőbe – mennyire szerencsés ember is vagyok, hogy még csak a közelébe se kerültem ilyen tragédiának. Dühöt éreztem, amiért ez megtörténhetett, aztán megbocsájtást azok iránt, akik megpróbálják azóta is helyrehozni a helyrehozhatatlant, tiszteletet mindazok felé, akik túlélték ezeket megpróbáltatásokat, és mélységes undort a haszonlesőkre, akik politikai hasznot próbálnak húzni a történtekből. Persze felfoghatjuk úgy is a Saul fiát, mint egy reménysugarat, ami bemutatja, hogy az ember a legelkeseredett helyzetben is megpróbálhat hű maradni az elveihez, de valószínűleg ez már túlmagyarázása a filmnek. Feldolgozhatatlan, akárcsak az egész holokauszt – engem most, napokkal később is a hatása alatt tart. Biztos vagyok benne, hogy lesznek fanyalgók, lesznek, akik csak egy jófajta zsidózásra fogják majd felhasználni a filmet, de egy dolgot nem szabad elfelejteni : Nemes Jeles és csapata elkészített egy olyan alkotást, amire még évek múltán is emlékezni fognak, és nem azért, mert negatív csúcsokat dönt az IMDB pontszámokban. A Saul fia alapjaiban változtatja meg a holokauszt filmek világát.

Hozzászólások

hozzászólások

Powered by Facebook Comments

You may also like...

1 Response

  1. 2016. február 28. vasárnap

    […] legjobb idegen nyelvű filmek között nincs kérdés : a Saul fiának nyernie kell. Ezért is megéri fennmaradni ma éjszaka. […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.