web analytics
Star Wars: Az Ébredő Erő

Star Wars: Az Ébredő Erő

A Star Wars velem egyidős, tehát én nem lehetek olyan menő kritikus, aki leírja, hogy ott szorongott a Vörös Csillag moziban az első film itthoni bemutatásakor, lévén talán totyogni már tudtam akkor, de valószínűleg nem fogtam volna fel a lézerkardok működési elvét. Természetesen később láttam a klasszikus trilógiát, többször is, de nem lettem elborult agyú rajongó, bár tény, nagyon kedveltem Lucas eredeti űr-meséjét, mert azt azért le merem szögezni, hogy a Star Wars univerzum közelebb áll egy meséhez, mint egy sci-fi-hez. Az előzmény filmek egyáltalán nem tudtak lekötni, ezért J.J. Abrams – nek óriási felelősség volt a vállán, legalább is velem szemben : a Csillagok háborúja történetnek folytatódnia kell, mert nem lehet 3 béna film a lezárása ennek gyermekkori bálványnak.

Star Wars - Az Ébredő Erő

Rögtön le is szögezhetjük: ez a film nekem készült. Nekem, aki már 30+, kisgyerekként imádta a nagy fekete sisakos szuszogós csávót, meg hanszólót és csubit (igen, sráckoromban még így hívtuk), az Ezeréves Falkont, és mindent, ami a klasszikus trilógia körül mozgott. Mi voltunk azok, akik szörnyülködtek, Lucas mit csinált a 2000-es évek elején abból, amit ezerszer végignéztünk, még alámondásos VHS kazettákról egy kiadós lakótelepi rohangálás után. Akartuk újra látni, hogy mi lett Luke-kal, Leia-val és a többiekkel. A rendező és a forgatókönyv írók láthatóan felvállalták, és beleálltak : kárpótolják ezeket a nézőket, akár úgy is, hogy csinálnak egy filmet, ami inkább a nosztalgiáról szól, és csak felvezeti azt, hogy miről is szólhat majd az új trilógia. Jót tett ez az Ébredő Erőnek? Részben igen, részben viszont azoknak, akik nincs érzelmi kapcsolódása az első részekkel, talán okozhat egy kis csalódást.

Star Wars - Az Ébredő Erő

Maga a történet ismerős lehet, ha kötekedő akarnék lenni, azt is mondhatnám, hogy gyakorlatilag újraforgatták a negyedik részt, hiszen megkapunk mindent, amit abban: erősödő sötét erőt, egy kis sivatagi bolygóról induló, ismeretlen hátterű hőst, akiben mocorog valami, még fekete maszkos csávó is lesz a sztoriban. Azonban a film minden egyes másodpercében, minden kockájában érződik a tisztelet az előd előtt, ezért jóval több, mint egy remake. Ráadásul szép apránként megkapjuk régi hőseinket újra, akikkel szintén tisztelettel bántak a készítők : mindenkit hagytak rendesen megöregedni, úgy, hogy a klasszikus vonásaik és tulajdonságaik megmaradjanak, de azért mindenki bölcsebb és még emberibb lett egy kicsit. Na jó, C-3PO talán nem. Az új szereplők castingja is jól sikerült, hamar sikerül elfogadni az Adam Driver által játszott wannabe Dart Wader-t, John Boyega mint Finn és Daisy Ridley Rey szerepében pedig megkapjuk az új trilógia romantikus szálát is. Harrison Ford továbbra is zseni, Carrie Fisher és Mark Hamill meg nem kap annyit, amiben megmutathatná, jobb színészek lettek az évek során, de nem is ezért imádjuk őket :)

Star Wars - Az Ébredő Erő

A képi megvalósítás természetesen tökéletes, az IMAX vásznon áthúzó csillagromboló láttán könnyen elérzékenyül minden rajongó. Mindenből kapunk egy jó adaggal, az űrcsaták látványosak, Abrams ‘hálistennek, nem esett bele a fénykard csatákba, mint Lucas az előzményfilmekben, nem is annyira steril a látvány, jót tett a rengeteg külső helyszín. Persze szívet melengetőek a visszautalások ebben a tekintetben is, a sivatagban lezuhant csillagromboló vagy a homok által félig betemetett birodalmi lépegető biztosan betalál.

Megkapjuk a jó ütemben beszúrt beszólásokat, Han és Leia kapcsolata sem lett kevésbé csipkelődő az évek során, Chewbacca látványosan jobb mimikával rendelkezik, ami bőven ad humorforrást. Abrams és a stáb pont annyit vállalt be az Ébredő Erő forgatókönyvében, ami arra bőven elég, hogy felrázza az apátiában lévő Star Wars hívőket, és felcsigázza őket, hogy mi fog történni a további részekben. Amikor a Disney felvásárolta az egész Star Wars cirkuszt, sokan féltek attól, hogy mostantól rózsaszínű lesz a rohamosztagosok páncélja, és az egész sorozat egy nyálas valamivé válik, végképp lerombolva azt, amit Lucas a 80-as években felépített, majd a 2000-es években alaposan megtépázott. Viszont ha már durva dollármilliárdokat beleöltek, úgy tűnik, nem akartak melléfogni, a rendező pedig hozta azt, amit vártak tőle.

Star Wars - Az Ébredő Erő

A Star Wars – Ébredő Erő korántsem tökéletes film, viszont óriási megkönnyebbülés minden, a klasszikus filmekért rajongónak : ezúttal úgy tűnik, jó irányba indult el a szekér, és most megkaptuk a magunk nosztalgikus moziját, de ez a következő részekben már kevés lesz. Addig is, még szeretném megnézni párszor, és újra átélni a mesét, csak ezúttal már XXI-ik századi köntösben.

Hozzászólások

hozzászólások

Powered by Facebook Comments

You may also like...

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.