web analytics

Dunkirk

1940 májusának végén a második világháború angol részről talán legnagyobb katasztrófája játszódott le a Dunkerque – i tengerparton. Közel 400000 katona zsúfolódott össze egy kis szakaszon, a német erők körbevették őket, folyamatos volt a légitámadás, a tenger felőli mentést pedig rendkívül megnehezítette a náci haditengerészet és a légierő. A Dynamo hadműveletként a történelembe bevonuló mentőakció hatalmas erőfeszítésbe került, rengeteg áldozattal járt, de esélyt adott arra, hogy a szövetséges erők később visszavághassanak. Sikertelenség esetén gyakorlatilag Anglia védtelen maradhatott volna. Christopher Nolan eddigi filmjei szinte kivétel nélkül tartalmaztak egy jó adag misztikumot, ez a téma viszont hitelesen előadva nem bír el semmi ilyen jellegű történetmesélést. Magas léc, még magasabban átugorva.

Dunkirk - Fionn Whitehead

Tényleg nem tudtam, mit várjak ettől a filmtől, mielőtt beültünk megnézni. Hiperrealista, hentelős, leszakadó végtagos mozi lesz, esetleg mégiscsak belecsempészett valami szokatlant, hiszen azt már korábban lenyilatkozta Nolan, hogy több idősíkban fog játszódni a film, de arra a megoldásra, amit kaptunk, nem gondoltam. Egyszerre látjuk ennek a pár napnak a történetét, földön, vízen és levegőben. Már a kezdő jelenetben elindul egy őrült roham, küzdelem a láthatatlan ellenséggel (gyakorlatilag egyetlen kockára sem tűnik fel német katona), és meg se állunk a záró képsorokig. Olyan komoly tempót és feszes történetvezetést kapunk, hogy itt bizony kapaszkodni kell – mint ahogy én magam is megtettem jó pár esetben a vetítés alatt. Hihetetlenül nyomasztó, tökéletesen átjön az a kilátástalanság, amit a parton gyakorlatilag élő céltáblaként felsorakozott angol katonák érezhettek. Nolan az utolsó kockáig megtervezte a filmet, semmi sem történik csak úgy, mindennek meg van a maga helye és a későbbi oka – és ez vonatkozik a dramaturgiára is. Nincsenek fölösleges párbeszédek, és kimaradtak a nagy hősi monológok is, aminek külön örültem – nem akart Oscar kompatibilis mozit készíteni a rendező.

A képi világról annyit, hogy igyekeztek a lehető legkevesebb speciális effektet használni, és rengeteg eredeti harci eszközt vonultattak fel a forgatáson, mindezt IMAX kamerával filmezve. Nincs 3D (köszönöm Nolan, óriási plusz pont!), nincs óriási rombolás, nem rohangál a felcser 5 percenként visszavarrni egy kósza lábat vagy kart, csak állunk a katonák között a csatornából kisodrott habban, vagy éppen beülünk Tom Hardy mellé egy Spitfire pilótafülkéjébe, hogy egy Heinkelre vadásszunk. Mindezt nagyon erősen megtámasztja Hans Zimmer zenéje, ami sokszor inkább csak zaj, de az olyan zsigerien belehatol a nézőbe, hogy időnként azt vettem észre magamon, előredőlve bámulom a vásznat, és szinte érzem, amint becsapódik egy gránát mellettem. A hatalmas vászon még rá tett erre az élményre, ha teheted, most tényleg ajánlom, hogy IMAX teremben nézd meg!

Dunkirk

Mindezt a tempót egy klasszikus, 3 órás Nolan moziban lehetetlen lenne elviselni, ezért itt is tudott újat mutatni a rendező : alig több, mint 100 perc lett a Dunkirk. 3 idősík, tömény akció, relatíve rövid játékidő : igen, ez nem ad teret arra, hogy ki tudjanak kerekedni a karakterek, de ebben a filmben nincs is erre szükség. Egy háborúban általában mindenki a túlélésre játszik, nem lehet mindenkiből hős, és nincs joga senkinek megfeddni a gyávát, vagy azt, aki saját magát előtérbe helyezi, ha az a biztonságát segítheti. Aki ismeri a történelmi hátteret, tudhatja, a polgári lakosság hozzáállása nélkül nem sikerülhetett volna ez az akció, erre alaposan rá is épít a film, de nem lesznek superhero angol halászok mindenhol. Maguk a mentésben részt vevők sem tudták, mire vállalkoztak, csak érezték, tenniük kell a hazájukért. Kapunk azért egy kevés túlzást Bolton parancsnok szerepében, akit Kenneth Branagh alakít, és domboríthat egy keveset a legklasszikusabb angol színjátékból, de ez még egyáltalán nem zavaró, én meg különösen szeretem az alakításait, egyszerűen jól állnak Neki ezek a szerepek.

Van még pár komolyabb név még a stáblistán, pl. Tom Hardy jeleneteinek nagy részét egy pilóta szemüveg mögül adja elő, de pont ez az ereje ennek az embernek : még így is érezni benne az erőt. Ott van Cillian Murpy is, illetve az egyik friss felfedezett, Fionn Whitehead, vagy Mark Rylance, aki korunk egyik legjobb karakter színésze, és minden pillanatát imádtam a filmben. Mégsem tudnám egyiket sem kiemelni, és nem is kell : ennek a mozinak az egyértelmű sztárja Christoher Nolan, a rendező.

Dunkirk - Mark Rylance

A legjobb filmje eddig? Nem kérdés. Megújította a háborús filmeket? Azt talán nem, de valami olyat mutatott, amit eddig még sosem láttunk, és ezért emlékezetes marad minden nézőnek. Azt elhatároztam a vetítés előtt, hogy rendkívül szigorú leszek vele, és igyekszem figyelni, mennyire felel meg a valóságnak az, amit láthatunk, de egyszerűen a Dunkirk már az ötödik percben maga alá döngölt, és nem volt időm, de kedvem sem az ilyen szintű részletek vizslatására. Talán majd egyszer, a harmadik-negyedik újranézés során – mert ezt a filmet még sokszor látni akarom. Meggyötör, megtapos, de újra akarom. Eddig magasan az év filmje, annak ellenére, hogy tartok tőle, a nagyközönség egy jó részének ez egyszerűen sok lesz így egyszerre.

Hozzászólások

hozzászólások

Powered by Facebook Comments

You may also like...

1 Response

  1. 2017. augusztus 20. vasárnap

    […] : nagyon, nagyon sok honfitársunknak ez a szórakozás. Hiába ültetnénk be őket akár egy Dunkirk szintű filmre, nem élveznék, mert nem ehhez vannak szokva, nem ez a szórakozás számukra. […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.