web analytics
Pappa Pia - Szabó Kimmel Tamás

Pappa Pia

Vártam pár napot, hogy leüljön az a kritikai hullám, ami a földbe döngölte a Pappa Pia című filmet. A kollégák egyöntetűen, mélyen megvetik ezt a mozit, az, hogy szar, talán a legfinomabb jelző, amit olvashat róla az arra érdemes közönség. Ennek ellenére pár nap alatt közel harmicezer ember döntött úgy, hogy megnézi. A sajtóvetítésen nem tudtam részt venni, de azért a Balaton parton, nyaralás közben szakítottunk rá időt, hogy megnézzük. Előre szólok: fekete öves musical rajongó vagyok, kb. az összes itthoni színházi előadást láttam, sokat többször is, ismerem a műfajt, ezért talán egy kicsit más szemmel fogok írni a Pappa Piáról.

Pappa Pia

Történet? Na az nem sok van. Sansztalan fiatalok összeállnak a nagy gonosz maffiózó ellen, hogy megmentsenek egy csónakházat, bulit szerveznek, de nem mennek egyszerűen a dolgok. Ennyi. Mert ugye miről szól egy musical? Könnyen emészthető történet, a cselekménybe illő dalokkal. Klasszikusokat idézve, legyen tánc, jó koreográfiák. Kell bele romantikus szál, ha nyári filmet csinálunk, akkor lehetőleg idióta poénok, és kb. minden megvan, amiből egy olyan darab áll össze, ami után a nézőnek nem kell túl sokat gondolkodnia, csak érezze úgy, egy kicsit kikapcsolt. Teljesíti ezeket a kívánalmakat a Pappa Pia? Rengeteg hibával, de igen! – ééééés kedves kollégák, lehet ütni, lehet lehülyézni, talpnyalózni, bármi, de én nem fogom megtaposni ezt a filmet. El is mondom, miért.

Nagyon sok idegesítő dolog van benne. Ha már musical, igyekezzünk a dalokat úgy hangszerelni, hogy azok “kényelmesek” legyenek az előadóknak. A főszerepben látható Szabó Kimmel Tamás egy jó színész, egész jó hanggal, mégis szenved a számok nagy részében, mert egyszerűen nem az Ő hangneméhez vannak belőve azok. Aztán ott van főszereplő hölgy, Ostorházi Bernadett, akinek rögtön az elején odaadják a magyar könnyűzenei történet egyik legnehezebb dalát, a Nem leszek a játékszeredet, amit az eredeti előadó – Kovács Katin kívül más nem nagyon tudta még rendesen elénekelni. A hangszerelésért felelős Rakonczai Viktor jó ideje tolja már a magyar könnyűzenében, és ez most negatív hatással van a filmre. Egyszerűen nem jók, ennyi.

A musicalek nagyon fontos eleme a táncos jelenetek, a grandiózus koreográfiák. Ebben a magyar színház világszínvonalú, még ha nem is nagyon tudunk róla. Nos, a Pappa Pia talán ebben a leggyengébb, mintha nem lett volna ott egy ember, aki betanítsa a statisztákat, táncosokat, kb. úgy néz ki, mint amikor odaszóltak, hogy tessék, csapó, akkor most mozogjatok valahogy.

Pappa Pia

A színészek sem tettek bele túl sokat, Nagy Feró abból próbál megélni, hogy Ő a Nagy Feró, a két főszereplőt meg már említettük – Szabó Kimmel időnként olyan látványosan unja a filmet, hogy az már nekem is fájt. A leginkább működő karakter Stohl Buci, aki valószínűleg a forgatókönyv olvasása után eldöntötte, hogy teljesen hülyére veszi a stábot, mindenkit, és fullba nyomja a kretént. Letol egy korrekt Tom Cruise alakítást a Trópusi viharból, és olyan szinten ripacs, ahogyan csak kevesen képesek – talán csak az igazi, vérbeli ripacsok. Egyszer azért Szabó Simont is megnézném már valami más karakterben.

Van itt gond elég, de a legnagyobb problémát még nem említettem – ami egy szám. Egy milliárd forint. Ízlelgessük csak ezt. A Kincsemen kívül nem nagyon költöttek még ennyit magyar filmre. Hatalmas pénz, és azt kell mondjam, a harmada sem látszik meg a Pappa Pián. Mert ha ennyi pénzt elvernek, és még csak a sztori sem világverő, de legalább akkor a látványvilág, a koreók legyenek olyanok, amin érződik : baromi sok pénzt toltak bele, a végletekig előkészítették, összerakták. Nem, az egész filmen a slendriánság érződik, az, hogy srácok, kaptunk egy halom pénzt, az elvárás meg az, hogy csináljunk közönségfilmet, legyen musical, ismert dalokkal, ismert arcokkal, akkor nem lehet gond, dőlni fognak a nézők. Ennek a pénznek a negyedéből a Madáchban vagy az Operettben olyan musicalt tesznek színpadra, amit aztán évekig fog imádni a közönség, és nagy valószínűséggel a szakma is, ergo szakember lett volna rá – az már a magyar film helyzetének sajátossága, hogy nem a megfelelő arcok kerültek a Pappa Pia közelébe.

Pappa Pia

Most akkor én is fikázom a Pappa Piát? Nem arról volt szó az elején, hogy más szemmel fogom nézni a filmet, mint a kritikus kollégák? Nos, akkor jöjjön az, aminek jönnie kell. Ezt a filmet nem nekünk, “filmhez értőknek” készítették. Ez a film az “egyszerű nézőnek” készült, aki nem akar nagy pillanatokat, aki nem akar hatalmas és csavaros történetet, nem akar óriási drámát, jellemfejlődési íveket, egyszerűen csak be akar ülni a légkondis terembe a nyáron, a kezében egy nagy popcorn menüvel, és el akarja engedni magát. Szórakozni akar. Meg tudja tenni ezzel a filmmel? Kedves kollégák, azt kell, hogy mondjam : igen. Lehet itt most jönni azzal, hogy fúj, undorító a magyar közízlés, meg ez kell a népnek és ez szörnyű, de el kell fogadni : nagyon, nagyon sok honfitársunknak ez a szórakozás. Hiába ültetnénk be őket akár egy Dunkirk szintű filmre, nem élveznék, mert nem ehhez vannak szokva, nem ez a szórakozás számukra. Igen, ők nézik a Muzsika tévét, a Mónika show ismétlését, imádják az Éjjel-nappal Budapestet és nem sok részt hagytak ki eddig a Barátok köztből sem. Nekünk, filmekkel foglalkozóknak nem szabad lenézni őket, és legkevésbé sem szabhatjuk meg, hogy mit nézzenek, ha úgy döntenek, komoly összeget ott hagynak a mozi pénztárnál egy estére. Igen, igazatok van, a mozinak is kellene nevelnie, oktatnia, de könyörgöm, mindig? Nem lehet néha-néha elengedni magunkat? Őszintén, mindent le kell hurrogni, amit nem a szűk elitnek készítenek? Pontosan ez volt a magyar film halála évtizedekig. Egy kis réteg készített magának és pár elvakult hívének filmeket, amiket a nagyközönség sosem nézett meg (sokszor egyébként teljesen jogosan).Most készült egy ilyen “közönségfilm”, és lehet, hogy a kritikák egyhangúan lehúzzák, biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan meg fogják nézni, és az is tuti, hogy a legtöbbjük úgy jön ki a vetítésről, hogy ez jó volt. Jó volt, mert azt a szintet hozza, amit a hétköznapi szórakozásban kap, és ismer. Holnap már nem fog emlékezni semmire belőle, de nem fogja úgy érezni, hogy átverték, és ellopták a pénzét (pedig de, bár úgy sem fogja érdekelni, hogy az Ő adóforintjaiból készült a Pappa Pia).

Jó film a Pappa Pia? Nem. Hánytam attól, ahogy Andy betolta Vajnatimikét a film elejébe, ráadásul egy egy teljesen értelmetlen jelenetbe? Igen, mert egy fricska volt, hogy látjátok srácok, én ezt is megtehetem. Be fogom szerezni a filmzenét a musicalfilm gyűjteményebe? Kizárt. Megnézném még egyszer moziban? Sose, úgyis megy majd eleget a tévékettőn majd kis idő múlva. Mindez csak azért van, mert nem én vagyok a célközönsége ennek a Pappa Piának. Azoknak, akiknek szól viszont nyugodtan merem ajánlani. Igen, ezt is leírta egy kritikus. Talán egyedül az országban 🙂

Hozzászólások

hozzászólások

Powered by Facebook Comments

You may also like...

1 Response

  1. Csatorna Patkány szerint:

    Mondjuk én csak Szirmai kritikájában hallottam róla először. Azt se tudtam, h ez a film létezik, még csak a reklámját se dobta be a YT, habár nyáron elég sokat tartózkodtam a platformon. Vhogy engem elkerült ez a nagy hírverés. Mindenesetre nem igazán érdekel a film, inkább elolvasom a kritikákat. =)

Hozzászólás a(z) Csatorna Patkány bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.