web analytics
 

Az összes post Antonio Banderas tag-gel

Szeretők, utazók

Szeretők, utazók

A filmeket kedvelőknek nem hinném, hogy be kellene mutatni Pedro Almodovar nevét. Lehet szeretni, utálni, egy biztos, nem nagyon készített még olyan filmet, ami mellett csak úgy simán el tud menni a néző. Legutóbbi alkotása, a Bőr, amiben élek elég beteg volt a maga nemében, egy átlagnézőnek talán egy kicsit sok is. A spanyol rendező most visszatért a korai vígjátékainak hangulatához, és Szeretők, utazók címmel egy nem kevésbé zavart, viszont annál szórakoztatóbb mozit rakott a vászonra.

A Península Airlines Mexikóba tartó járatán, a business osztályon utazik pár fura alak: egy neves színész, egy nászutas pár, Spanyolország egyik legismertebb madamja, egy középkorú, de még szűz médium, a hitelezői elől menekülő milliárdos és egy hallgatag bajuszos. A turista osztályon mindenki alszik, még a légiutas kísérők is. Elől a pilóták gondterhelt arccal piálnak, akárcsak az üzleti rész stewardjai is. A felszálláskor az egyik futómű megsérült, ezért kényszerleszállást kell végrehajtaniuk, de nem nagyon kapnak szabad kifutót, ezért jó ideig még a spanyol légtérben kell körözniük. Mivel egy különös eset miatt az egyik steward sosem tud hazudni, hamar kiderül, hogy nagy a baj, ezért az utasokból is előtörnek a szokásos, és nem egészen szokványos érzések, ráadásul a fedélzeti telefon sem működik, csak úgy, ha a beszélgetéseket mindenki hallja. A helyzetet bonyolítja, hogy szép lassan az is kiderül, a személyzet tagjai nem csak szakmai kapcsolatban állnak egymással. Sikerülhet ilyen állapotban a leszállás?

Kezdjük a legelején : aki Antonio Banderas és Penélope Cruz miatt szeretné megnézni a filmet, az ne tegye. A két legnagyobb húzónév csak pár percet kap a mestertől, amolyan cameo szinten, bár kétségtelen, az egész bonyodalom miattuk alakul ki. Szerepet kap azonban a spanyol mester többi  kedvencei közül jópár, mint pl. Antonio de la Torre, Javier Cámara, Cecilia Roth, Paz Vega, Bianca Suárez, hogy csak az ismertebbeket említsük. A film tulajdonképpen egy kamaradarab is lehetne, a pilótafülke – business osztály párost csak ritkán hagyjuk el, hogy egy kicsit bekavarjuk az amúgy sem egyszerű szereplők jellemébe. Egy kvázi katasztrófa helyzetet alakít át Almodovar egy olyan abszurd komédiába, amit már régen láttunk. Vagy mégsem? Altesti poénok, hányás, fingás, hol is láttunk ilyet? Igen, a mostanában menő amerikai vígjátékok bevett sémái ezek. Ja, és hogy én azokat a filmeket rendszerint lehúzom? Igen, ez is igaz. Jöhet akkor a jogos kérdés, hogy miért is fogok áradozni a Szeretők, utazók – ról? Egyszerűen azért, mert a spanyol rendező még ezt a taplóságot is olyan könnyedséggel és – tudom, ellentmondás de – intelligenciával teszi meg, hogy Adam Sandler sírva könyörögne a receptért. Erősen sarkít, mindenféle kendőzés nélkül nyíltan beszél szexuális témákról, kőkeményen rámegy a melegekről kialakult sztereotípiákra, gyengédebb lelkületű nézők akár még sértőnek is találhatnák, ezért is jó, hogy azért Almodovar – ra nem jár mindenki. Közönséges? Igen, még ezt is ki lehetne rá jelenteni, én mégis, piszkosul jól szórakoztam az utolsó percig. Persze, ha nagyon “filmművészkedni” szeretnénk, bele lehetne magyarázni, hogy ez egy burkolt társadalomkritika, hiszen érintve van itt a nagypolitikától kezdve a celebvilágon át sok terület, de valahogy az az érzésem, hogy Almodovar ezeket csak jelzésértékkel építette bele a moziba, ezzel is lényegesen magasabb szinten tartva azt, mint a tengerentúli változatait.

Almodovar ezúttal szerintem inkább csak szórakoztatni akart, de azt a maga módján – engem pedig meggyőzött. Ha csak az I’m so excited táncos jelenetét forgatja le, már az is elég lett volna. (nem véletlen, hogy ezen a címen fut angolszász területeken, a Pointer Sisters zenéje még ma is zseniális, a koreográfia rá pedig … na de nem lövöm le :D ) A Szeretők, utazók egy kedves kis bonbon a spanyol rendező életművében, viszont mint minden alkotása, ez is a legjobb, legfinomabb alapanyagokból készült. Tökéletes kikapcsolódás, repülős, repjegyes kollégáknak meg egyszerűen kötelező!

IMDB infobox

Eredeti cím:
(2013)
Hossz:
perc
Rendező:
Pedro Almodóvar
Forgatókönyv:
Pedro Almodóvar
Szereplők:
Javier Cámara, Pepa Charro, Cecilia Roth
IMDB érték:
5.4

Fejbenjáró bűn – Ruby Sparks

Fejbejáró bűn - Ruby Sparks - Paul Dano,Zoe Kazan

Vannak filmek, amiket hetekig tologatok, aztán amikor végignézem, az jár a fejemben, ezt miért nem szedtem elő korábban? A Ruby Sparks is már hosszú ideje ott áll a listán, de valahogy sosem volt rá időm, pedig Paul Dano – t szeretem. A Fejbenjáró bűn egészen szerethető darab.

Calvin (Paul Dano) rendkívül fiatalon megírt első könyve hatalmas siker lett. A srác mindezt azóta sem tudta feldolgozni igazán, ráadásul barátnője is elhagyta, édesapja meghalt, és ihlete sincs, pedig a kiadója már igencsak kérné a következő művét. Magányosan él, egyedüli társa Scotty, a kutya, akit azonban sokszor tehernek tekint. Bátyja, Harry (Chris Messina) próbálja felrázni a tesót, nem túl nagy sikerrel. Pszichológusa, Dr. Rosenthal (Elliot Gould) azt a “házi feladatot” adja Calvin-nek, hogy írjon egy rövid novellát arról, aki szereti a kutyáját. A srácnak van egy álma egy vörös hajú lányról, akivel egy parkban találkozik, és teljesíti a feltételt – kedveli Scotty-t. Felébredve, inspirációt kap, írni kezd a lányról, akit Ruby Sparks – nak nevez el (Zoe Kazan). Jól halad a könyvvel, egyre inkább megteremti Rubyt, akibe tudat alatt már szerelmes is lesz – azonban egy reggel felébredve ott találja a kis hölgyet a konyhájában, amint éppen rántottát készít Neki. Álom vagy valóság? Nehéz kérdés.

Jonathan Dayton és Valerie Faris hat évvel a Család kicsi kincse után újra összeállt, és Zoe Kazan forgatókönyvéből készítették el a Ruby Sparks – ot. Ez a film nem szól akkorát, mint az első közös alkotásuk, de maga a történet hordoz magában annyit, hogy ez is kiemelkedjen az átlagból. A magányos srác, aki magán hordozza a mai generációk összes hibáját és kevés erényét, és a lány, aki életre kel az álmából – mint egy modern kori Frankenstein sztori, némi romantikus vígjátéki köntösben. Bár vicceskedő filmnek indul, később inkább befordul, és párkapcsolati problémákat feszeget, ami talán kicsit sok is lehet a nézőnek, főképpen, ha esetleg a saját kis életére is ráismer a történetben. Dano jó a kissé szétcsúszott, de alapvetően komoly egóval megáldott író szerepében, Kazan pedig érdekes jelenség, nehéz eldönteni, hogy szeretjük e a karakterét. Feltűnik még a Calvin anyja szerepében a hippi Annette Bening és a vicces szakállat növesztő mostohaapa, Antonio Banderas – üde színfolt a játékuk, bár dramaturgiai jelenlétük nem túlságosan erős vagy logikus.

Romantikus komédia, ami jó adag drámai elemet is hordoz magában, sőt, talán egy kicsivel többet is, mint kellene. Ami tetszett az az, hogy nem próbálja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Persze Kazan ügyelt arra, hogy “happy end” legyen a végén, még ha kicsit keszekusza is. Érezhető, hogy nő írta a könyvet, ezért nincsenek benne altesti és idióta poénok, inkább az intelligens humorra próbál erőltetni, és persze némi rejtett hím-soviniszta mondanivalója is van a történetnek. Moziba nem kerül, ha minden igaz, a tavasz közepén jelenik meg itthon is DVD forgalmazásban. Másfél órát mindenképpen megér, hülye szó, de aranyos film lett a Ruby Sparks.

IMDB infobox

Eredeti cím:
Ruby Sparks (2012)
Hossz:
104 perc
Rendező:
Jonathan Dayton, Valerie Faris
Forgatókönyv:
Zoe Kazan
Szereplők:
Paul Dano, Zoe Kazan, Annette Bening
IMDB érték:
7.2

A bűn hálójában – Haywire

A bűn hálójában - Haywire - Gina Carano

Cynthia Rothrock megvan, kedves olvasó? Igen, Ő volt a női Chuck Norris a 80-as években, teljesen értelmetlen filmekben vert laposra mindenkit (időnként Őt is), hogy aztán nagy erkölcsi tanulságokat levonva legyőzze a rosszfiúkat (néha lányokat). Nos, régen volt már “tökös” akciócsaj a vásznon, de most itt van a Bün hálójában, és Gina Carano.

Egy kisvendéglőben vagyunk, ahol Mallory Kane (Gina Carano) üldögél, amikor is belép egy férfi Aaron (Channing Tatum), odamegy hozzá, beszélgetni kezdenek, majd a lány ellentmond a pasinak, ezért egy kőkemény bunyó kezdődik. Segít Mallorynak Scott, aki csak egy egyszerű vendég az étteremben, majd miután Aaron a padlóra kerül, menekülnek a férfi elől. Az autóban a lány mesélni kezdi a történetét, miszerint Ő és Aaron a kormánynak dolgozik, szupertitkos akciókat oldanak meg. Egy hete volt egy találkozójuk a kormány egyik ügynökével (Michael Douglas), Rodrigoval, az akció kapcsolattartójával (Antonio Banderas), valamint Mallory expasijával, a cég igazgatójával, Keneneth – el (Ewan McGregor). Azt a feladatot kapták, hogy mentsék ki Barcelonából Jiang-ot. “Természetesen” az akció sikerrel járt, ezért ezért Kenneth egy új, egyszerű feladattal bízza meg a lányt : el kell utaznia Dublinba, ahol egy másik ügynök, Paul (Michael Fassbender) feleségét kell eljátszania. Egy partin találkoznak, minden rendben halad, amíg a lány Paul-t követve meg nem találja holtan Jiangot, kezében egy brossal, amit neki kellett viselnie, hogy a brit ügynök felismerhesse. Valami nagyon nem kerek ebben a dologban, és el is indul rohanás.

Elég durva a szereposztás, nem? Van egy relatíve érdekesnek mondható sztori is, egy nagyszerű harcművész csaj a főszerepben, mégis, mi itt a gond? Valahol ott látom a probléma gyökerét, hogy nem tudta eldönteni a rendező, Steven Soderbergh (aki ugye szintén nem kis név), hogy most verekedős akciófilmet, vagy Bourne szintű kémeposzt akar készíteni. Mindenhonnan csipegetett egy keveset, a bunyós jelenetek tényleg nagyon durván jók, viszont a sztori dadog. Carano, aki ugye korábban MMA harcos volt (ketrecharc) játszik, sőt, kifejezetten tehetséges, de azért nincs egy súlycsoportban a többiekkel. Az őt körbevevő nagyágyúk viszont inkább hozzák a biztonsági kötelezőt – igaz, a forgatókönyv és a rendező nem is enged nekik nagy teret. Persze, a ma már alap akció – thriller csavarokat megkapjuk, de semmi új, semmi izgalmas.

Mi az, ami elviszi a filmet mégis? Persze, a verekedős jelenetek, de csak akkor, ha anno bírtad pl. Steven Seagal filmjeit. Nem igazán tudom hova tenni, nem merném azt mondani, hogy rossz mozi, de bátran ajánlani sem merem. Kár érte.

A bőr,amelyben élek – The skin I live in

A bőr, amelyben élek - The skin I live in - Antonio Banderas - Elena Anaya

Pedro Almodóvar kétségtelenül egy nagyszerű rendező, filmjei sosem símúltak bele az átlagmozik sorába, mindegyikben lehet találni valami olyan extrát, ami miatt biztosan emlékezni fogunk rá még évekkel később is. Igaz, az utóbbi időkben mindha veszített volna a varázsából, ezért is vártam nagy lelkesedéssel az új alkotását, amiben visszatér az álomgyárból régi kedvence, Antonio Banderas is.

Robert Ledgard (Antonio Banderas) plasztikai sebész, aki felesége halála után az összes energiáját egy olyan bőrtípus kifejlesztésébe fekteti, ami ellenáll szinte minden külső hatásnak. Hatalmas villájában folynak a kísérletek, de a végső teszteléshez szüksége van egy emberre is, akin letesztelheti az eredményeket. A ház egy elzárt szobájában él egy fiatal nő, akit egy hatalmas képernyőn keresztül figyel fogvatartója. A férfi és a nő között egy különös viszony alakul ki, gondolhatjuk, lehet ez Stockholm szindróma bemutatása is, de ahogy halad a történet, és megismerjük a doktor történetének groteszk folyamát, kezd kialakulni valami beteg, perverz kép erről a kapcsolatról.

Almodóvar megint olyan témát feszeget, amit bár már láttunk mástól, ilyen formában feldolgozva még nem nagyon. “Hozott” anyagból dolgozott, Thierry Jonquet Tarantula című művét dolgozza fel. A Bőr, amelyben élek bosszútörténet, krimi, thriller, egy jó adag Frankenstein hangulattal körítve – és szerintem pont ezért lett kicsit zavaros, illetve kevésbé jó. Annyi mindent próbált egy filmben összehozni a rendező, hogy szerintem már saját maga is összekavarodott a végére. A doki múltjában annyi a csavar, a tragédia, hogy nekem már hiteltelenné vált  – bár ezt Almodovartól még elnézhetnénk, de most nekem nem sikerült felülkerekedni ezen. Banderas persze jó a filmben, és a  Verát játszó Elena Anaya, Almodóvar új múzsája bájos, de nem túl kiemelkedő. Mindenesetre a sztori kellően provokatív, és nem annyira kidolgozott, hogy ne adjon okot arra, gondolkodjunk, ki mit és miért csinált úgy a filmben, ahogy csinált. Különböző kritikák vitáznak arról, hogy mit is akart a rendező ezzel a filmmel elmondani, és ez bőven a pozitív irányba viszi el az egész mozit – manapság kevesen készítenek ilyen megosztó alkotásokat.

Nekem kicsit kevesebbet adott, mint vártam, de még így is magasan kiemelkedik az átlagfilmek közül.

 
atlanta real estate Premium Pixels 1.2 Theme