web analytics
 

Az összes post Armie Hammer tag-gel

Tükröm, tükröm – Mirror Mirror

Tükröm tükröm - Mirror mirror - Julia Roberts - Lily Collins

Once uppon a time, long ago, there lived a priness, called Snow White. Különös a viszonyom a Hófehérkével, lévén középiskolai angoltanárom úgy gondolta, az tuti sokat segít az akkor még nem létező tudásunkon, ha egy téli szünet alatt szó szerint bemagoljuk a klasszikus mesét, természetesen angolul. Idén két feldolgozása is érkezik a sztorinak, az első, Tarsem Singh által készített Tüköm, tükröm most megy a mozikban.

Azt hiszem, ez az a film, ahol a szokásos alapsztori bemutatása elmaradhat, nem hinném, hogy van ember, aki még nem találkozott a hercegnővel, és annak gonosz mostohájával. Persze Singh csavart egy kicsit a dolgokon, modernizálta kissé, de azért a tükör meg a törpék megmaradtak, meg van herceg is. Indiai a rendező, é az eddigi filmjeiben is megszokott, bollywood – i beütésű látványvilágot most is megkapjuk, a ruhák, a díszletek szépek, és a történet mesélése is az lenne, ha nem erőltetnék mindenáron azt, hogy ez bizony egy vicces film lesz akkor is, ha belezöldülünk. Annyira idétlenek a poénok, és sokszor nagyon rossz ütemben jönnek, hogy inkább kínos, mint szórakoztató. A mostoha szerepében Julia Roberts leginkább a Pretty Woman megöregedett paródiája, de jól áll Neki a szerep, az Ő tehetségével ez rutinmunka, bár mintha Ő is unná időnként a viccelődést. Lehet, hogy Singhnek nincs humora? Hófehérke szerepében Lily Colllins nem az a tipikus törékeny hercegnő, van itt kérem vívás, meg amit csak akarunk, úgy látszik, Shrek csaja óta ez kötelező minden mesében, éljen a Spice Girls és annak hatása! Szegény Collins a ruhatár mellé kapott egy olyan szemöldököt, aminek receptjéért sírva könyörögne Kiszel Tünci. Armie Hammer a herceg szerepében pont olyan, mint az egész film : kicsit buta, de legalább csillog-villog.

Értem én az alapötletet, és szerintem ha hagyták volna Singhet nyugodtan dolgozni, akkor ebből egy korrekt kis film lehetett volna, így viszont, hogy erőltették a viccelődést, egy igencsak fárasztó, de látványos mozit kaptunk. Legalábbis nagyon remélem, hogy a nyomás nagy volt a stúdió részéről, és nem egy tehetséges ember erőteljes visszaesését láthatjuk. Igazándiból azt sem merném mondani, hogy gyerekeknek ajánlott, mert szerintem ők meg unnák. Nagyon remélem, hogy a második nekifutás idén jobban sikerül – bár az meg fantasy lesz, komor látványvilággal – amitől nekem mostanság bőven ki van a herótom, szóval tartok attól is. Ne legyen igazam!

IMDB infobox

Eredeti cím:
Mirror Mirror (2012)
Hossz:
106 perc
Rendező:
Tarsem Singh
Forgatókönyv:
Marc Klein, Jason Keller
Szereplők:
Lily Collins, Julia Roberts, Armie Hammer
IMDB érték:
5.5

J. Edgar

J. Edgar - Leonardo DiCaprio - Armie Hammer

J. Edgar Hoover neve szerintem mindenkinek ismerős, aki valaha látott már FBI-os filmet, vagy legalább 1 Bones részt. Ez a férfi a XX-ik században megreformálta az amerikai bűnüldözést, az Ő nevéhez fűződik az FBI megalakulása, és Hoover volt a leghosszabb ideig azt vezető személy is, 48 évig állt a szervezet éllén.

Az idős igazgató, J. Edgar Hoover (Leonardo DiCaprio) emlékiratait készül megírni, benne az FBI megalakulásának és működésének igaz történetét. 1919-től indulunk, Hoover ekkor Mitchell Palmer (Geogg Pierson) főügyész mellett dolgozott, aki keményen fellépett a radikális baloldaliak ellen. Amikor Palmer ellen egy éjszaka merényletet követnek el, J. Edgar felismeri, hogy bizony a bűnüldözés nagyon gyermekcipőben jár Amerikában, hiányoznak a központosított rendszerek, nincs egységes adatbázis, még újlenyomat tár sem. Megismerkedik Helen Gandy – vel (Naomi Watts), aki a titkárnője lesz az Igazságügyi Minisztériumban, ahol a nyomozó iroda igazgatójának nevezik ki az amibíciózus férfit. Kezdetben a bevándorlók ellen harcol, majd a 30-as évek bandaháborújába száll be, Dilinger és embereinek lekapcsolásával lesz híres. Segítője, egyben jobbkeze és legbensőségesebb barátja Clyde Tolson (Armie Hammer) lesz, aki élete végéig mellette marad.

Életrajzi film, ami egészen 1972-ig, Hoover haláláig meséli el a férfi történetét. Láthatjuk az összes jelentős állomást, a Lindbergh bébi utáni nyomozástól  az első igazi nyomozói labor létrehozásán át a bandák lekapcsolásáig, megismerhetjük viszonyát Martin Luther Kinggel, Nixonig bezárólag. A rendező, Clint Eastwood nagy hangsúlyt ad annak a pletykának, miszerint Hoover és Tolson között nem csak barátság volt, voltak olyan hangok, miszerint a két férfi homoszexuális viszonyt is folytatott. Eastwood megpróbálta a belső harcait bemutatni, a viktoriánus neveltetéséből származó előítéleteit, különös viszonyát édesanyjához, (Judi Dench) akivel együtt élt annak haláláig. Bemutatja, hogyan volt képes ez a merev ember együtt működni a Kennedyekkel, és hogy paranoiája miként segítette hozzá ahhoz, hogy ilyen sokáig a hivatal élén maradhasson.

Eastwood a lassú történetmesélés nagy mestere. Ez a film sem pörög, és megpróbál elfogulatlan maradni Hooverrel szemben, még ha nem is mindig sikerül neki – úgy érzem, az öreg Clintnek tetszik az, amit J. Edgar képviselt. Mégsem foglal állást az igazgató személyiségével kapcsolatban – igyekszik semleges maradni, ami nem biztos, hogy jót tesz a filmnek. DiCaprio nagyon igyekezett azonosulni a szereppel, talán túlságosan is. Van, amikor azt mondják, egy színész meglátja a szerepben az Oscar szobrocska fényét, és rádolgozik erősen – ez történik itt is. Nem kérdéses, hogy zseniálisan játszik, de néha kicsit “izzadtságszagú” volt nekem. Biztosan lesznek olyanok is, akik szerint unalmas a film, és meg lehet érteni őket is. Egy roppant megosztó személyiség életét bemutatni 2 órában rettentő nehéz, főleg, ha ennyi történelmi utalást is igyekeztek a forgatókönyvbe belevinni.

A J. Edgar nem lett kiemelkedően jó film, de Eastwood szerelmeseinek mindenképpen fog pár kellemes percet szerezni.