web analytics
 

Az összes post Brad Pitt tag-gel

Ölni kíméletesen – Killing Them Softly

Ölni kíméletesen - Killing Them Softly

Vannak olyan filmek, amelyek az amerikai álom csillogó, de nem egészen legális oldalát igyekeznek bemutatni, gondoljunk csak a Sebhelyesarcúra. Az Ölni kíméletesen is ezen mozik sorába igyekszik beállni úgy, hogy a klasszikus krimi-thriller elemeket noir vonásokkal próbálja felvértezni, és áthelyezi a történést a mindennapjainkba, amikor már a gengszterek között is lecsap a nagy gazdasági világválság.

Johnny (Vincent Curatola) úgy dönt, megcsinálja élete balhéját, és lerabol egy, Markie Trattman (Ray Liotta) által szervezett, alvilági pókerjátszmát. Felbérli Frankie-t (Scoot McNairy) és Russell – t (Ben Mendelsohn) – t, a két kisstílű bűnözőt a feladat végrehajtására. Az akció sikeres, ráadásul a gyanú első körben Markie – ra terelődik, akinek volt már korábban olyan húzása, amikor saját maga raboltatta ki a játékosokat, pár évvel ezelőtt. A maffia ezt már nem nézheti tétlenül, ezért Driver (Richard Jenkins) felbérli a halk szavú Jackie Cogan – t (Brad Pitt), hogy mossa ki a szennyest.

A film egy 1974-es George V. Higgins regény alapján készült, csak mint említettem, Andrew Dominik áthelyezte a mai korba a történéseket. Láthatjuk Bush elnököt, Obamát, mint szenátort, é a maffiózók is a recesszióról beszélgetnek. Maga a történet egy klasszikus maffia sztori, nincsenek benne hatalmas csavarok, egyszerűen csak szeretné bemutatni azt, hogyan is működik az alvilág napjainkban. Mindezt egy igencsak szaggatott ritmusban teszi, hosszabb beszélgetéseket látványos akciójelenetek követnek, amikbe aztán szépen használ a rendező super-slow-motion felvételeket. Néhol túlzott a brutalitás, vagyis inkább a hangi és képi elemek keveréke a néző zsigeriig hatol – Brad Pitt rajongó hölgyek bizony el fogják fordítani a fejüket a vászonról. 90 perc, néhol mégis túl lassúnak éreztem, és picit erőltetett az, ahogy a gazdasági válság hatásait belepaszírozzák. Brad Pitt jó, Ray Liottát szeretjük, ha maffiózó, öröm volt látni a nem kicsit beteges Mickey szerepében James Gandolfini – t, de az abszolút csúcs a filmben McNairy, aki kellően szemtelen, laza, jól áll neki ez a piti bűnöző szerep.

Érdekes műfaji próbálkozás lett az Ölni kíméletesen – több séma keveredik, és ami a legnagyobb pozitívuma az az, hogy nem megy a film rovására ez a mix. Aki klasszikus gengszterfilmet vár, talán egy kicsit csalódni fog, de megtekintve egy érdekes lenyomatot kaphatunk az amerikai alvilág jelenlegi helyzetéről. Egyenlőre nem tudom eldönteni, hogy ténylegesen tetszett e, vagy csak megfogott ez az egyveleg. Még egyszer látni kell, bár magyarországi mozis bemutatójáról most nincs hír, ha már magyar címet kapott, DVD – n biztos, hogy meg fog érkezni valamikor hozzánk is.

IMDB infobox

Eredeti cím:
Killing Them Softly (2012)
Hossz:
97 perc
Rendező:
Andrew Dominik
Forgatókönyv:
Andrew Dominik, George V. Higgins
Szereplők:
Brad Pitt, Ray Liotta, Richard Jenkins
IMDB érték:
6.5

Benjamin Button különös élete

Benjamin Button különös élete - Brad Pitt

Brad Pitt, egy érdekesnek mondható kérdést boncolgató történet, és David Fincher. Akár még jó is kisülhet ebből…

… de valahol hiba került a receptbe. Nem mondom, finom a süti, de nem az a fergeteges ízbomba, amit vársz. A történetről annyit, hogy van ugye Benjamin, aki születésekor olyan állapotban van, mint egy 80 éves, úgy is néz ki, és ahogy öregszik, úgy fiatalodik. Visszafelé járó óra. ÉÉÉÉrted?

Pont ez a fő baj vele. Túlságosan szájbarágós, kiszámítható. Van benne love story, meg dráma, meg irgalmatlan bölcseletek (pelenkában kezdünk és abban is végezzük), Brad Pitt felsőtest, ilyenek. Nem rossz film, de semmi több. Persze, gondolkodhatsz egy kört a történeten, de valahol ezt már láttuk. Ráadásul baromi hosszú is, az elejét kicsit (najó, nem kicsit) vontatottnak éreztem. Történetmesélés, ebben nagyszerű Fincher, de néhol úgy éreztem, kicsit kifullad. A díszletek, a képi világ nagyon szép, de nekem ez most kicsit kevés volt. Többet vártam Pitt-től is, igaz, a forgatókönyv sem sokat enged Neki, a film második felében hoznia “kell” a szívdöglesztő jópasit. Szerintem már Ő is unja, vagy legalábbis nekem ez jött le néhány jelenetből. Ok, elismerem, állat jól néz ki a motoron félkézzel, meg a maszkjai zseniálisak, de ….

Kövezzenek meg, de én is megkövezném azokat, akik ezt a filmet Forrest Gump történetéhez hasonlítják. Még akkor is, ha itt is van hajóskapitány, meg Jenny, még ha kicsit másképp is.

Ne rettenj el, nézd meg, mert szép mese – lehet, csak nekem nem mondott olyat, amit nem hallottam volna már máshol.

IMDB infobox

Eredeti cím:
The Curious Case of Benjamin Button (2008)
Hossz:
166 perc
Rendező:
David Fincher
Forgatókönyv:
Eric Roth, Eric Roth
Szereplők:
Brad Pitt, Cate Blanchett, Tilda Swinton
IMDB érték:
7.8

Az élet fája – The Tree of Life

the tree of life - az élet fája

Az utóbbi időkben kevés olyan filmet láttam, amiről ne lett volna azonnal véleményem, markánsan. Az Élet fája nem ilyen mozi.

Ugye általában úgy szoktam kezdeni az írásaimat, hogy bevezetem, miről is szól a történet, kik a főbb szereplők, hogyan viszonyulnak egymáshoz, lehetőség szerint mindezt spoiler-mentesen. Itt most ezt nem nagyon tudom megtenni, lévén nincs összefüggő cselekmény a filmben. Jack O’Brian, a vélhetően sikeres építész öccse halálának évfordulóján visszaemlékszik gyermekkorára, édesanyjára, aki mindenben engedékeny volt, szigorú apjára, akivel nem volt súrlódásmentes a kapcsolata, és persze testvérére, akit nagyon korán elveszített a család. A képek nem kapcsolódnak egymáshoz, nincs klasszikus történetfonál – egy középkorú férfi keresi a helyét a világban, és szeretne válaszokat kapni azokra a kérdésekre, amikre talán nincs is válasz, vagy a legjobb esetben mi magunk tudjuk megadni azokat.

Az, aki Brad Pitt (az apa szerepében) vagy Sean Penn (Jack) miatt mennek el ezt a filmet megnézni, csalódni fognak. Nem azért, mert nem jók, egyszerűen ez a film nem róluk szól. Akik – jó értelemben – hagyományos, hollywoodi mozit szeretnének látni – csalódni fognak. Akiknek nincs türelmük és befogadóképességük valami másra, mint amit megszoktak – csalódni fognak. Ez egy művészfilm, nincs mit kertelni. Csodálatos képi világ, megjárjuk a világmindenség keletkezésétől kezdve a bibliai utalásokig szinte mindent, egy lírába csomagolva. Szokatlan képi világ, semmi mesterséges fény, 20 perces animáció szinte a film kezdetekor, minimális párbeszéd, inkább csak suttogó narráció – nem ezt szoktuk meg. Terrence Malick egy álomvilágba kalauzol el minket – ha hagyjuk.

Ha nem a színészekről, akkor miről szól ez a film? Rólad, tisztelt néző. Ha végignézed ezt a filmet, tudni fogod, hogy miért. Befogadónak kell lenni – ha nem vagy az, elnyom, ha az vagy – elsodor.

Van ennek a filmnek létjogosultsága a művészmozikon kívül? Itthon szinte biztos vagyok, hogy nincs. Azt hiszem, nagyon sokan fognak kijönni úgy a teremből, hogy “ez meg mi a szar volt?”. Nem tagadom, és is kétszer futottam neki, mire sikerült valamelyest befogadnom. Viszont éppen ezért jó ez az alkotás – rávett, hogy megnézzem újra, mert érteni akartam. Talán sikerült is egy kicsit.

Pénzcsináló – Moneyball

Moneyball - Pénzcsináló - Brad Pitt

Sportfilmet készíteni általában hálás feladat. A főhőssel könnyen tud azonosulni a néző, lehet benne nagy katarzis, jó zenék, minden adott a sikerhez. Baseball filmet is láttunk már eleget, Charlie Sheen – től Madonnán át Tom Hanks – ig többen szerepeltek már labdadobáló – ütő szerepben, és láttunk már nagyszerű lelkesítő beszédeket tartó edzőket is, akik a szarból építenek várat. A Moneyball (Pénzcsináló) kicsit ilyen, de mégis teljesen más.

A 2002-es baseball szezon előtt az Oakland Athletics elveszítette 3 legjobb játékosát, egyszerűen nem volt pénzük jobb ajánlatot letenni a játékosok elé. Billy Beane (Brad Pitt), aki nagy ígéret volt profi pályafutása elején, de nem sikerült beváltani a hozzáfűzött reményeket – most a csapat managere. Ahogy megfogalmazza a lehetőségeit, fent vannak a legnagyobbak, aztán a középszerű csapatok, majd 6 méter szar, és annak az alján vannak ők. Összefut az egyik konkurens csapatnál Peter Brand  – del (Jonah Hill), aki egy frissen végzett matematikus-statisztikus, aki komolyan hisz abban, hogy egy megfelelő méretű adatbázissal és a megfelelő algoritmusokkal ki tud választani olyan játékosokat, akik olcsók, de bennük van a lehetőség. Billy úgy dönt, belevág, leigazolnak olyan embereket, akik már senkinek nem kellenek, és elindul a 2002-es MLB szezon. Sorba jönnek a vereségek, a pályaedző Art Howe (Philip Seymour Hoffman) a régi arcokat játszatja, nem hallgat a managerre, amikor is Beane úgy dönt, elcseréli a megmaradt legjobb játékosait, hogy rákényszerítse Howe-ot a változtatásra. Elindul egy új folyamat, ami azóta már bekerült a baseball hallhatatlanságai közé, és megszületik egy új rekord. Az újítás a hagyományok ellen egy olyan világban, ahol ezeket az újítókat nem nagyon szeretik.

Brad Pitt öregszik, de ebben a filmben jól áll neki mindez. Teljesen hiteles a magában kicsit csalódott, talán befásult manager szerepében, aki fellelkesül az új ötlettől, és hisz az igazában, akármi is történjen. Tépelődik, a családja szétszakadt, bár lánya imádja. Egy igazi embert formál meg, olyat, amilyen bármelyikőnk is lehet, nem szuperhős, nem tart óriási beszédeket (sőt, ki sem jár a csapat meccseire).

Nem tudom, mennyire lehet sikeres ez a film itthon. A baseball világát nagyon kevesen ismerik, követik. Nem mondanám azt sem, hogy azokat fogja megérinteni, akik sportoltak vagy most is azt teszik, akár profi szinten. A Moneyball úgy lett sportfilm, hogy közben nem az, inkább dráma. Brad Pitt zseniális benne – nem véletlenül rebesgetik, hogy Oscar gyanús, Aaron Sorkin (a forgatókönyvíró) meg mostanság amihez nyúl, arany válik belőle. Holnaptól a mozikban. (Ja igen, azt, aki a magyar címet kitalálta, addig rugdosnám, amíg él … )