Összeférhet a Need for Speed, a nyolcvanas évek szintipopja, a westernfilmek szótlan főhőse, és a Kill Bill hentelése? James Sallis könyvéből Nicolas Winding Refn rendező megpróbálta, és megcsinálta a Drive című filmet.
My name is nobody, hallatszott az örök klasszikus westernben. Driver (Ryan Gosling) is hallgatag, és a nevét sem tudjuk. Nappal filmekben kaszkadőr, Ő az, aki maszkot húz, és fejre áll autóval a főszereplő helyett. Esténként fizukiegészítésként rosszfiúkat fuvaroz balhék után. Nem vállal semmit, csak a vezetést, és 5 percnél tovább nem vár. Egy kis autószerelő műhelyben dolgozik, aminek főnöke, Shannon (Bryan Cranston) szerzi neki a filmes melókat is. Driver megismerkedik a szomszédban lakó Irene – vel (Carey Mulligan) és annak fiával Benicioval, akit a lány egyedül nevel, lévén férje börtönben ül. Irene autója elromlik, elviszi Shannon műhelyébe, Driver hazaviszi őket. Akár egy csendes kis love story is lehetne a dologból, ha nem szabadulna ki a férj, és kicsit később nem jelenne meg pár nehézfiú.
Már a főcím képsorai megfogtak, ahogy Gosling krúzol a városban, dübörög a szintipop, mintha csak egy Pet Shop Boys számot hallanánk, a feliratok pink színben mintha csak a Cocktail – t látnánk, welcome back the 80`s. Kevés a párbeszéd, de sosem éreztem kínosnak a csöndet, inkább tűnt sokszor nyomasztónak. Semmit nem tudunk Driverről, ki Ő, hogy került ide, mit is szeretne csinálni az életével. Ritkán beszél, érzéseket még kevésbé mutat, talán csak a liftes jelenet az, ahol kizökken a hideg profizmusából. (Az egész film legzseniálisabb képsora!) Carey Mulligan őzike szemeibe meg ott van minden, az egész élete, az, ahogy vár a férjére, de már vágyik a boldogságra. Albert Brooks, de főleg Ron Perlman tökéletes választás volt a rosszfiú szerepekre.
Kapunk egy forgatókönyvet, amiben nincs meglepetés, nincs nagy csavar. Kapunk egy adag nyomasztó hangulatot, a film második részében brutális henteléseket. Nincs itt kérem semmiféle jellemfejlődés, a szótlan főhős teszi a dolgát, vérprofin, és ha kell, odacsap, főleg, ha olyanokról van szó, akik közel kerültek hozzá. Láttunk már ilyet? Persze, többször is. Mégis, ez a film azért lett jó, mert nem hasonlítani akar a nagy elődökre – ki akar emelkedni közülük, és ezt, legalábbis 2011-ben bőven megteszi. Gosling ebben a filmben (legalábbis nekem) végképp bebizonyította : zseniális színész. A babaarcú gyilkos, olyan karakter, amiből nem sokat láttunk még a filmvásznon. Gyilkos, de mégsem tudunk haragudni rá, főleg, ha látjuk azt a vigyort a szája szélén, amitől gondolom a hölgyek elfelejtik azt a brutalitást, amit néhány jelenet kendőzetlenül megmutat. A soundtrack meg musthave!
A Drive egy kiemelkedően jó film.
IMDB infobox
