web analytics
 

Az összes post Charlize Theron tag-gel

Prometheus

Prometheus

Bár gyerekként féltem a csöpögős állú idegenektől,  jópár éve újra visszanézve az Alien filmeket, kiemelve az első két részt – brutálisan jó űrhorrort tisztelhetünk Ridley Scott és Cameron munkáiban. Hatlamas hype vette körül a Prometheus – t, amit Scott rendezett, és bár tudtuk, nem folytatás, hanem kvázi előzményfilm lesz, nagyon vártuk mindannyian. Ment a terelés, pontosan mit is fogunk látni – nos, most megkaptuk.

2089 – ben járunk, amikor is Elizabeth Shaw (Noomi Rapace) és Charlie Holloway (Logan Marshall-Green) tudósok több ezer éves barlangrajzokat találnak, eltérő korokból, de mindegyiken ott van egy szimbólum, ami idegen létformára utal – és persze egy térkép rakható össze belőle. Peter Weyland (Guy Pearce), a Weyland társaság alapítója (igen, az Alienben ők akarják mindenáron megszerezni az idegent) egy űrhajót indít, a fedélzeten Meredith Vickers – el (Charlize Theron), aki a cég egyik vezetője, David – el (Michael Fassbender), aki egy droid, a két tudóssal és még néhány emberrel, hogy a Prometheus meglátogassa az LV-233 – as bolygót, ami sokban hasonlít a mi Földünkre. 2093-ban érkeznek meg, felébredve a hibernálásból, nekilátnak felderíteni a környéket. Hamarosan meg is találják, amiért jöttek : az “Engineer” – ek hulláját. Nagyon úgy tűnik viszont, hogy menekültek valami elől – na de mi elől?

Először is : ez nem egy Alien film. Aki ahhoz akarja hasonlítani, jobb, ha meg se nézi  a filmet. Lényegesen kevesebb az akció, inkább több az elmélkedés. Ez a hardcore fan – oknak biztosan unalmas és szánalmas lesz, engem azonban kifejezetten szórakoztatott. Persze megvan az a pár jelenet, amikor kapaszkodsz rendesen a székbe, de nem sorolnám egyértelműen a horror kategóriába, igaz, az átlag sci-fi – nél több. Kérdéseket tesz fel az elején, a végén pedig még több kérdéssel fogsz felállni a székből. A látványvilágra nem lehet panasz, a 3D itt most teljesen rendben volt, nem erőltette Scott oda, ahova az nem való, viszont van néhány olyan kép, ahol igencsak elámultam. Nekem az is kifejezetten tetszett, hogy Rapace nem akart kőkemény Ripley lenni, egészen más karaktere van, mint Sigurney Weaver – nek, inkább törékeny, bár bedurvul a végére – és még tele van hittel – akit inkább hajt a tudásszomj, mint a bosszú. Theron – nak jól állnak a gonosz szerepek, akárcsak a Hófehérben, itt jó a kőkemény, határozott Meredith szerepében, de a legjobb mindenképpen Fassbender – egyszerűen tökéletes és félelmetes a droid szerepében.  Bár nincsenek érzelmei, és személyisége, mégis, valahol mintha bújkálna benne némi emberi – mindezt olyan mimikával és hanghordozással teszi, ami tényleg nagyszerű. Bár jóval több szereplővel dolgozik, mint az első Alien film, a többiek karakterére nem jut elegendő idő – bár őszintén, én nem is nagyon igényeltem, talán csak a kapitányról, Janek – ről (Idris Elba) szerettem volna többet megtudni.

Még egyszer : ez nem egy Alien film. Egy tisztességesen összerakott sci-fi, ami bőven magában hordozza a folytatás lehetőségét – nincs is kétségem afelől, ha sikeres lesz, jönnek a következő részek. Mindenesetre sokkal jobb, mint a Star Wars előzményfilmek, még ha nem is ér fel a Scott klasszikusokhoz, a Prometheus – t bátran merem ajánlani a műfaj kedvelőinek.

IMDB infobox

Eredeti cím:
(2012)
Hossz:
124 perc
Rendező:
Ridley Scott
Forgatókönyv:
Jon Spaihts, Damon Lindelof
Szereplők:
Noomi Rapace, Logan Marshall-Green, Michael Fassbender
IMDB érték:
7.2

Hófehér és a vadász

Hófehér és a Vadász - Snow White and the Huntsman - Kristen Stewart, Chris Hemsworth

A Mirror, mirror kapcsán már megemlékeztem a Hófehérke sztorihoz kapcsolódó viszonyomról, amit csak tovább rontott az említett film. Kíváncsi voltam az idei második menetre, ami Rupert Sanders első rendezése. A poénok helyett ez a változat egy dark fantasy, egy pici emoval, és Bellával, akarom mondani Kristen Stewart – al.

Az alapsztori itt is ismerős, bár kicsit korábbról indulunk, vagyis kiderül, hogyan kerül a gonosz mostoha, Ravenna (Charlize Theron) a házhoz, miként hal meg a király, picit más a herceg szerepe, nem különben a vadászé. 12 – es karikás a film, ami gondolom azért van, hogy Stewart rajongói is megnézhessék, bár ehhez picivel több benne az erőszak – ilyenkor van az, hogy baromira nem értem egészen más filmek tizennyolcas karikáját, de ez más téma. A vadász (Chris Hemsworth) egészen más szerepet kap ebben a történetben, a törpék is jóval később tűnnek elő, és nem kifejezetten tűnnek jófiúknak, még csak üvegkoporsó sincs, sőt, SPOLIER ALERT! – a herceg csókja sem segít. Az egész sztorira ráhúzták a divatos fantasy köpenyt, látványvilágot. Hófehér (csak semmi kicsinyítő képző, ez a csaj páncélban lovagol és aprítja az ellent) vs. Gonosz mostoha – jó kis catfight, némi varázslattal meg apró szilánkokra potyogó katonákkal. Theron jó Ravenna szerepében, legalábbis egészen gonosznak tűnik az egész film alatt. Kristen Stewart persze fekete hajú, az arca fehérre sminkelve, vörös szájfénnyel akár még hiteles Hófehér is lehetne, ha az eredeti sztorit forgatták volna le – így viszont zavaros a forgatókönyv hibái miatt. Igen, úgy érzem, egészen jól játszik a kis hölgy, de a sztori vonala időnként annyira logikátlan, hogy megkavarja a nézőt. Próbál minden ma menő filmből “nyúlni”, aztán észbe kap, hogy az eredeti sztorit azért követni kéne, vagy inkább mégse – szóval innen a katyvasz – ami a rutinos moziba járó gyomrát komolyan megfekszi.

Jól indul, aztán mintha elfogytak volna az ötletek, és csak követték volna a jól bevált fantasy sémákat. A látványvilágra nem lehet panasz, az effektek is rendben vannak, de annyi nem volt a könyvben, hogy a film végéig kitartson a varázslat. Én biztosan húztam volna a hosszán is, kicsit sok ez a két óra. A kritikusok halálba cikizik a filmet, én viszont nem fogom a földbe döngölni. Biztosan lesz olyan, aki azt fogja mondani, hogy ez a Hófehérke-mítosz megrontása, és hogy ez a film a mai tiniknek készült, az Ő ízlésüknek megfelelő – na de mi van akkor? Egyszerűen lehetetlen olyan filmet forgatni (és teljesen felesleges is), ami megfog egy 12 évest meg egy felnőttet is. Lehet azt mondani, hogy ez szemét, és ne ilyenen neveljük a gyerekeket, de könyörgöm, a 12 éves keresztlányomat nem fogom leültetni a Keresztapa elé, mert egyrészt nem Neki való, másrészt valószínűleg 30 perc után a halálba küldene azért, hogy ilyeneket nézetek vele. Tessék felfogni, hogy ezt a filmet a mai tiniknek csinálták, akik valószínűleg imádni fogják, aki meg értéket akar látni, az menjen, és nézze meg a héten a Holdfény királyságot.

Összefoglalva : egy faék egyszerűségű fantasy köntösbe átrakott Hófehér feldolgozás, pontosan meghatározott célközönségnek, kevés mélységgel, szép látványvilággal. Már csak rajtad múlik, hogy odatartozónak érzed e magad.

IMDB infobox

Eredeti cím:
Snow White and the Huntsman (2012)
Hossz:
127 perc
Rendező:
Rupert Sanders
Forgatókönyv:
Evan Daugherty, John Lee Hancock
Szereplők:
Kristen Stewart, Chris Hemsworth, Charlize Theron
IMDB érték:
6.2

Pszichoszingli – Young Adult

Pszichoszingli - Young Adult - Charlize Theron

Úgy tűnik, mostanában több olyan egészen jó filmbe is beleakadok, aminek jelen állás szerint sansza sincs, hogy itthon bemutassák. Jobb esetben megélik a DVD kiadást, bár legtöbbször azt sem, pedig … Ebbe a sorba áll be Jason Reitman (Juno, Egek ura) legújabb filmje, a Pszichoszingli is (úristen, ki adta ezt a címet neki????).

Mavis Gary (Charlize Theron) 30-as éveinek közepén jár. Elvált, a kutyájával él, és álnéven egy nagy sikerű, tinilányoknak szóló könyvsorozatot ír. Éppen az utolsó köteten dolgozik, bár némi alkotói válságban van éppen, főszerkesztője cseszegeti is rendesen, hogy végezzen a könyvvel. Kap egy emailt, amiben középiskolai barátja, Buddy (Patrick Wilson) és felesége Beth (Elizabeth Reaser) meghívja szülővárosába, a minnesotai Mercuryba, hogy ünnepelje meg velük újszülött kislányukat. Mavis ezt jelnek tekinti, minthogy Buddy azt szeretné, újra együtt legyenek, ezért fogja a sráctól kapott válogatáskazit, bevágja kutyáját a Minijébe (tuti lehet még kazettás fejegységet kapni Minihez?), és nekivág az útnak, hogy rendet tegyen a kisvárosban.

30 fölött szerintem egyszer legalább mindenkit elkap a hév -  mármint nem az a hosszú zöld kukac -, hogy visszatérjen az imádott középiskolás életéhez, hiszen akkor még minden mennyivel egyszerűbb és szebb volt …. Alapvetően ez a sztori rengeteg poént hordoz magában, a Young adult mégis inkább egy viccesen előadott kőkemény dráma. Theron fantasztikusat alakít a filmben, de nagy támogatást kap Patton Oswalttól, aki Matt szerepét játsza, aki a suli szürke egere volt, és őszintén megvallva, mára sem sokat változott az élete, bár úgy tűnik, a boldog az életével akciófigurái és a saját főzésű piája között. A két ellentétes karakter között őrületesen jól  működik egy bizonyos kémia, ami egy perverz módon működő, kölcsönös bizalmon alapul. Megjelennek a tipikus “kisvárosi” figurák, akik közül úgy tűnik, nagyon kilóg Mavis, aki annak idején az első lehetséges alkalommal elmenekült Mercuryből. Theron annyira átéli és jól formálja meg ezt a karakter, hogy több olyan pillanat is van a filmben, amikor az ember legszívesebben kiosztana neki pár hatalmas fülest. Ellenszenves, és nem tudjuk szeretni annak ellenére, hogy ismerjük “hátterét” – szerintem mindenkinek van ilyen ismerőse a környezetében. Nem is beszélve a Hello Kitty – s pólójáról.

A Pszichoszingli egy okosan megírt dramedy, követve a Juno vonalát, bár akkorát nem fog szólni, mint az előd. Mégis magasan kilóg a mostanában futó vígjátékok közül, bár kétségtelen, ez nem az a “beülünkésszétröhögjükazagyunkat” típusú film. Bizonyos esetekben magunkra ismerve okozhat kínos pillanatokat is, de mindenképpen ajánlom annak, aki összeakad vele. Csak reménykedni tudok, ha már magyar címet adtak neki, valamilyen módon eljut kis hazánkba is.

 

Az út – The Road

Az út - The Road

Régi adósságot törlesztettünk tegnap este: megnéztük az Út (The Road) című filmet.

2007-ben Pulitzer díjat kapott Cormac McCarthy a The Road című könyvéért. Egy posztapokaliptikus vándorútról szól a történet, apa és fia próbál túlélni, és keresni valami mást, valami jót. A filmet 2009-ben mutatták be az amerikai mozik, a rendező John Hillcoat,  a főszerepekben Vigo Mortensen és az addig teljesen ismeretlen Kodi Smith-McPhee. Eddig a száraz tények.

Valami történik a világgal. Pontosan nem tudjuk meg, hogy mi, hogy mi a kiváltó ok, csak azt látjuk, hogy a Föld nagy része elpusztult, a növények, az állatok és az emberek is. Krónikus élelemhiány lép fel, és megjelenik a kannibalizmus. Egy apa és a fia a tenger felé tartanak, egy jobb élet reményében (az sem derül ki, hogy pontosan miért oda). Az összes vagyonuk egy bevásárlókocsi, amibe összegyűjtenek mindent, amit csak használhatónak vélnek, és egy pisztoly, benne két golyóval arra az esetre, ha elkapnák Őket. A fiú a katasztrófa után született, fogalma sincs a “normális” világ működéséről, mindent csak az apja elmesélésből ismer, miszerint ők a Jó emberek, akik viszik tovább a lángot, és vannak a rossz emberek. A két “kaszt” között nem túl nagy távolság – erre az apa is rájön, miközben vándorolnak, és bizony sokszor közel áll ahhoz, hogy átlépje a határt, ha a fia életét veszélyben érzi. Vándorlásuk közben találkoznak gonosz bandákba keveredett emberekkel, kannibálokkal, egyedül vándorló öreggel, tolvajjal, aki nem akar rosszat, egyszerűen csak élni akar. Az apa egyre betegebb lesz, de mennek tovább, és közben a gyermek naivitása, őszinte emberszeretete megment szinte mindenkit, akivel összefutnak – de elsősorban az apát, attól, hogy Rossz ember legyen.

Hihetetlenül nyomasztó film. A képi világ, Nick Cave zenéje, Vigo Mortensen játéka, minden tökéletesen azt a célt szolgálja, hogy egyre mélyebbre süllyedjünk saját lelkünkbe, és próbáljuk átérezni a szereplők életét. Felmerülnek a kérdések, én mit tennék, mennék e tovább, vagy feladnám, mit tennék meg a fiam vagy a saját életem érdekében, képes lennék e annyira lealacsonyodni az életért, mint sokan a történetben. A mellékszerepekben feltűnik Charlize Theron, Guy Pierce és Robert Duvall is – bevallom, utóbbit nem is ismertem fel a filmben. Rengeteg kérdésre nem kapunk választ, de nem is hiányzik, ide most nem kell magyarázat. Ez a film nem arról szól.

Nem könnyed esti szórakozás, de mindenképpen kötelező. Ez nem akciófilm, nem sci-fi, ez egy dráma, méghozzá a legjobbak közül való. Ma már sajnálom, hogy csak most kerítettünk rá sort. Zseniális.