Vannak olyan rendező-színész párosok, akik több filmben bizonyították már, jók együtt. Elég csak a Scorsese – De Niro duóra gondolni. Ha azt mondom, Tim Burton, akkor a feleséget, Helena Bonham Carter – t leszámítva szinte mindenkinek Johnny Depp ugrik be elsőre. A Dark Shadows a 8-ik közös munkájuk.
Barnabas Collins (Johnny Depp) mondhatni sikeres ember, a XVIII – ik században él. Egy napon aztán finoman belegyalogol Angelique (Eva Green) lelki világába, aki történetesen egy boszorkány, és nem veszi ezt jó néven. Megátkozza a férfit, aki ezek után vámpír lesz, természetesen IDDQD faktorral, vagyis örök élettel, a szerettei pedig mind meghalnak. Barnabas ráadásul ezek után egy szép kis koporsóba kerül, ahonnan egy laza 200 év után, 1972 – ben ássák ki. Dübörög a disco korszak, a régi házban kései, távoli leszármazottak élnek, Elizabeth (Michelle Pfeiffer) és lánya Carolyn (Chloë Grace Moretz), és még pár rokon. A régi családi vállalkozás, a konzervgyár romokban, de Barnabas úgy dönt, újra felvirágoztatja. Minden rendben is lenne, ha nem kerülne új nevelőnő a házhoz, Victoria (Bella Heathcote), aki kísértetiesen hasonlít a férfi XVIII – ik századi szerelmére, és ha már a kísérteteknél tartunk, a boszorkányok is örökéletűek az esetek többségében ….
Az alapötlet egy (általam ismeretlen), a 60-as évek végén futó, több, mint 1200 részt megélő szappanopera. Tim Burton-től megszokhattuk már a sötét humort. A vámpíros alapsztori persze adja a helyzeteket, amiket kisebb-nagyobb sikerrel ki is használ a film. A kétszáz évnyi “alvásban” is van potenciál, ergo a vígjátéki elemek kihúzva. Depp ismét belebújhatott egy kicsit rémisztő, de inkább fura figura alakjába, ezt jól tudja, talán már rutinból is megy – és szerintem pont ez a gyenge pontja a filmnek. Mármint nem Depp, hanem az, hogy olyan érzésem volt, ennek a filmnek minden elemét láttam már valamelyik Burton moziban. Mintha egy amolyan best of – ot látnánk, éppen ezért egy kicsit kapkodós lett a sztori. Túl sok mindent akar elmondani, és talán egy kicsit túl sok a szereplő is, igazándiból nincs idejük kiteljesedni, még úgy sem, hogy közel két óra a film. Ott van pl. Pfeiffer karaktere, akiben sokkal több lehetőség volt – de nem sikerült átadni teljesen – még úgy sem, hogy régi nagy kedvencem régen volt már ilyen jó, mint most. Más esetben valószínűleg ez fel sem tűnne, de Burtonnal szemben én már komoly elvárásokkal vagyok – szerettem az eddigi filmjeit, mindegyikben volt valami új, friss, még a gyengébbekben is. Az éjsötét árnyékban sok ilyet nem találtam.
Félreértés ne essék : nem rossz film, sőt! Szórakoztató, szerettem minden percét, meg volt benne minden, amiért Burtont szeretjük (vagy éppenséggel utáljuk). Alice Cooper cameoja nálam mindent visz. Ha már vámpíros film, akkor csak ez, végre egy kis felüdülés a twilight borzalmak után.
IMDB infobox
