web analytics
 

Az összes post Clint Eastwood tag-gel

Trouble with the Curve

Trouble with the Curve - Clint Eastwood, Amy Adams

A sportfilmek a gyengéim. Ha pedig a főszerepben olyan nevet látok, mint Clint Eastwood, akkor jöhet bármilyen előzetes rossz kritika, ki nem hagynám, hogy megnézzem az adott mozit. A Trouble with the Curve nem szólt akkorát a tengerentúlon, pedig baseball, ugye…

Gus Lobel (Clint Eastwood) az Atlanta Braves baseball csapat játékosmegfigyelője, igazi nagy név a szakmában, de a tulajdonos megbízottja, Sanderson (Matthew Lillard) szerint eljárt felette az idő, és nem képes a modern kor kihívásainak megfelelni (lásd Moneyball). Gus közvetlen főnöke, és barátja Pete (John Goodman) utolsó  munkaként arra kéri, hogy menjen Észak-Karolinába, ahol egy nagyon tehetséges ütő játékost kellene megfigyelnie. A háta mögött megkéri Lobel lányát, Mickey – t (Amy Adams), hogy menjen apjával, legyenek minél többet együtt, és próbáljon neki segíteni két dologban is : egyrészt az öreg már nem lát jól, bár ezt titkolja a kollégái előtt, másrészt pedig igyekezzen elfogadtatni vele, hogy ez a vége, neki már nincs helye a baseball világában, csak akkor, ha sikerül megújulnia. Megkezdődik egy utazás, az állam több kis pályájára, ahol találkoznak Johnny-val (Justin Timberlake), aki fiatal megfigyelő, és szintén az ütőt követi. Apa és lánya lassan, de újra egymásra talál, és közben Johnny-ról is kiderül, nagyon sokat köszönhet Gusnak.

Kevésbé “szakmai”, mint a Moneyball, sőt, itt a baseball csak egy amolyan kerettörténet, ami megágyaz Eastwood és Adams játékának. Azt eddig is tudtam, hogy ahol Clint papa megjelenik, ott játék van a vásznon, de itt most a hölgy is felnőtt nagynevű társa mellé. Működik a kémia kettejük között, hiteles és élvezetes, ahogy megismerjük a kettejük kapcsolatát, és ahogy újra megnyílnak egymásnak. Nem lennék meglepve, ha Adams előbb-utóbb a kis arany szobrocska közelébe kerülne, a tehetsége bőven megvan hozzá. A történet kiszámítható, és igazi hollywoodi mese, azok minden elemével, és persze unalomig ismert paneljaival – biztos vagyok benne, ha nem ilyen erős a casting, akkor ez a film egy lenne a sok közül, amit egyszer meg lehet nézni, aztán másnap már nem is emlékszünk rá. Apa-lánya kapcsolat, egy olyan szülővel, aki valószínűleg nem a legjobb a világon, de tagadhatatlan, hogy mindennél jobban imádja a gyermekét, még ha titkolja is előtte időnként. A szív filmje ez, a családé, ahol két egymástól kissé eltávolodott ember újra egymásra talál. Kicsit underdog ebben a csapatban Timberlake, de ez inkább a forgatókönyvnek köszönhető. Robert Lorenz rendező nem akart nagy truvájokat megalkotni a filmben, engedte játszani a színészeit, néha olyan érzésem volt, hogy Clint talán vissza is fogta magát, hogy ne legyen túlságosan túljátszott a szerepe – ha ez így van, csak alátámasztja a zsenialitását.

Nem tudom miért van, de ha az idős Eastwood-ot látom játszani, mindig az jut eszembe, hogy ilyen nagyapát szeretnék magamnak a valós életben.  1993 óta először állt úgy a kamerák elé, hogy nem Ő rendezte a filmet, és nagyon örülök, hogy a Gran Torino mégsem az utolsó munkája volt. Felfogható ez a film amolyan jutalomjátéknak is, de látva azt a kisugárzást és erőt, ami ebből az emberből árad, nagyon, de nagyon szeretném, ha megkínálnák még pár ilyen szereppel. Nem ez a legjobb filmje, de az teljesen tiszta, ha elvállal valamit, abban nem nagyon tud hibázni. December közepén a hazai mozikban is látható lesz a Trouble with the Curve.

IMDB infobox

Eredeti cím:
Trouble with the Curve (2012)
Hossz:
111 perc
Rendező:
Robert Lorenz
Forgatókönyv:
Randy Brown
Szereplők:
Clint Eastwood, Amy Adams, John Goodman
IMDB érték:
6.7

J. Edgar

J. Edgar - Leonardo DiCaprio - Armie Hammer

J. Edgar Hoover neve szerintem mindenkinek ismerős, aki valaha látott már FBI-os filmet, vagy legalább 1 Bones részt. Ez a férfi a XX-ik században megreformálta az amerikai bűnüldözést, az Ő nevéhez fűződik az FBI megalakulása, és Hoover volt a leghosszabb ideig azt vezető személy is, 48 évig állt a szervezet éllén.

Az idős igazgató, J. Edgar Hoover (Leonardo DiCaprio) emlékiratait készül megírni, benne az FBI megalakulásának és működésének igaz történetét. 1919-től indulunk, Hoover ekkor Mitchell Palmer (Geogg Pierson) főügyész mellett dolgozott, aki keményen fellépett a radikális baloldaliak ellen. Amikor Palmer ellen egy éjszaka merényletet követnek el, J. Edgar felismeri, hogy bizony a bűnüldözés nagyon gyermekcipőben jár Amerikában, hiányoznak a központosított rendszerek, nincs egységes adatbázis, még újlenyomat tár sem. Megismerkedik Helen Gandy – vel (Naomi Watts), aki a titkárnője lesz az Igazságügyi Minisztériumban, ahol a nyomozó iroda igazgatójának nevezik ki az amibíciózus férfit. Kezdetben a bevándorlók ellen harcol, majd a 30-as évek bandaháborújába száll be, Dilinger és embereinek lekapcsolásával lesz híres. Segítője, egyben jobbkeze és legbensőségesebb barátja Clyde Tolson (Armie Hammer) lesz, aki élete végéig mellette marad.

Életrajzi film, ami egészen 1972-ig, Hoover haláláig meséli el a férfi történetét. Láthatjuk az összes jelentős állomást, a Lindbergh bébi utáni nyomozástól  az első igazi nyomozói labor létrehozásán át a bandák lekapcsolásáig, megismerhetjük viszonyát Martin Luther Kinggel, Nixonig bezárólag. A rendező, Clint Eastwood nagy hangsúlyt ad annak a pletykának, miszerint Hoover és Tolson között nem csak barátság volt, voltak olyan hangok, miszerint a két férfi homoszexuális viszonyt is folytatott. Eastwood megpróbálta a belső harcait bemutatni, a viktoriánus neveltetéséből származó előítéleteit, különös viszonyát édesanyjához, (Judi Dench) akivel együtt élt annak haláláig. Bemutatja, hogyan volt képes ez a merev ember együtt működni a Kennedyekkel, és hogy paranoiája miként segítette hozzá ahhoz, hogy ilyen sokáig a hivatal élén maradhasson.

Eastwood a lassú történetmesélés nagy mestere. Ez a film sem pörög, és megpróbál elfogulatlan maradni Hooverrel szemben, még ha nem is mindig sikerül neki – úgy érzem, az öreg Clintnek tetszik az, amit J. Edgar képviselt. Mégsem foglal állást az igazgató személyiségével kapcsolatban – igyekszik semleges maradni, ami nem biztos, hogy jót tesz a filmnek. DiCaprio nagyon igyekezett azonosulni a szereppel, talán túlságosan is. Van, amikor azt mondják, egy színész meglátja a szerepben az Oscar szobrocska fényét, és rádolgozik erősen – ez történik itt is. Nem kérdéses, hogy zseniálisan játszik, de néha kicsit “izzadtságszagú” volt nekem. Biztosan lesznek olyanok is, akik szerint unalmas a film, és meg lehet érteni őket is. Egy roppant megosztó személyiség életét bemutatni 2 órában rettentő nehéz, főleg, ha ennyi történelmi utalást is igyekeztek a forgatókönyvbe belevinni.

A J. Edgar nem lett kiemelkedően jó film, de Eastwood szerelmeseinek mindenképpen fog pár kellemes percet szerezni.

Gran Torino

Gran Torino - Clint Eastwood

Sosem ismertem egyik nagyapámat sem. Sokszor álmodoztam arról, milyen is lehet az a pillanat, amikor a nagy és erős és okos és tapasztalt nagyapámmal leülünk egy verandára, és mesélni kezd, tanít, és én figyelek, iszom minden szavát, még akkor is, ha már ezredszer hallom ugyanazt a történetet a frontról.

Elképzelem a nagyapám, és olyan képet szeretnék látni, mint Walt Kowalsky. Mogorva, durva, igazi amerikai hős, aki nem kicsit megkeseredett, de mégis emberi (még ha jól álcázza is ezt). A lakókörnyékén javarészt már csak bevándorlók élnek, ami nem kis megrázkódtatás egy vietnámi veteránnak. Felesége halála után teljesen egyedül marad, a gyermekei elfordulnak tőle, az unoka is csak az autójára vágyik.

Ford Gran Torino. Eddig egy ilyen autó volt ismert a filmtörténetben, Starsky és Hutch hajtott egy ilyet, igaz, az piros volt. Walt egy eredeti állapotút őriz a garázsában, ez minden kincse. Igazándiból érzelmi kötődése a kutyáján kívül csak a kocsijával van. Egy nap azonban a szomszéd srác, amolyan beavatási szertartásként megpróbálja ellopni…

Clint Eastwoodra már mindenféle jelzőt elhasználtak ezzel a filmmel kapcsolatban. Hype veszi körül, hiszen bejelentette, búcsúzik a vászontól, mint színész, mostantól csak rendezni fog. Ha ez valóban igaz, akkor a Gran Torino méltó összefoglalása a pályafutásának. Van ebben a szerepben westernhős, háborús veterán, Piszkos Harry, minden, amit valaha eljátszott Eastwood. A történetmesélése példamutató, aprólékos, de mégsem unalmas, minden pillanatban odafigyelsz a mozira, de mégsem lesz fárasztó. Egy történet arról, hogyan szabadulnak fel a rejtett érzelmek, hogyan lesz egy kőkemény macsóból önfeláldozó hős.

Fantasztikus film, fantasztikus jelenetekkel. Elég csak arra gondolni, amikor Walt felolvassa a kutyájának a horoszkópot, vagy amikor vendégségben belenéz a tükörbe, és megállapítja, hogy bizony a szomszédjai jobban ismerik, mint a saját családja.

Új hős született, olyan, akit bármikor elfogadnék nagyapámnak.

 
atlanta real estate Premium Pixels 1.2 Theme