David Cronenberg készített már olyan filmeket, amikre valószínűleg sok-sok év múlva is úgy fogunk visszatekinteni és gondolni, hogy a maga műfajában igazi remekmű. Egy magára kicsit is adó “filmsznobnak” (erről a fogalomról majd egy másik értekezésben, kicsit később) lehetőség szerint isteníteni is kell. Legújabb munkáját Cannes – ban mutatták be, köszönet a Budapest Filmnek, hogy máris megnézhettük itthon. A gond az, hogy kb. ennyi az összes pozitívum, amit el tudok róla mondani.
A kanadai mester Don DeLillo novellájából forgatta le a Cosmopolist. A főszereplőnk Eric Packer (Robert Pattinson) nagyon fiatalon lett nagyon gazdag – és most csak annyit szeretne, hogy eljusson fodrászához hajat vágatni. Beül hatalmas fehér limójába, vele tart személyi testőre, Torval (Kevin Durand), azonban New Yorkban éppen káosz készül : az Elnök a városban van, egy hatalmas temetési menet is vonul az utcákon, ráadásul utcai forrongások is kialakulnak – a gazdasági válság a Nagy Almát is érinti. Egy teljes nap eltelik, mire megérkezik a céljához, közben kollégák, szeretők, orvosok és feleség vonalon összefut szinte mindenkivel – miközben egy balul sikerült pénzügyi manőver miatt elveszti mindenét. Ja, és még egy apróság : valaki meg akarja ölni.
Értem én a mondanivalót, meg persze, társadalomkritika. Ha kőgazdag leszel hirtelen, biztosan megváltozol, és rossz ember leszel, aztán jöhet a paranoia, a hangszigetelt limó, a mindennapi orvosi vizsgálat, a bizalmatlanság, a félelem. Átláthatod az egész gazdaságot, lehetsz a legnagyobb zseni a szakterületeden – mindig lesznek olyanok, akik úgy gondolhatják (sokszor jogosan), hogy Te is felelős vagy azért, hogy az egyén esetleg rosszabbul él. Az egész film folyamatos párbeszédekre alapul, ahol sokszor olyan magasságokba megy a szöveg, hogy az ember egy ideig csak azt érzi, nem biztos, hogy mindent pontosan ért, ezért jobban kell figyelni, aztán elkezdi unni, és a végén már inkább utálni. A szereplők sokszor elbeszélnek egymás mellett, persze, vannak kőkemény és magvas gondolatok, pl. a jövő és a jelen kapcsolatáról szóló kifejezetten tetszett – de ez így sok, nagyon sok. 108 perc tömény filozofálás egy témáról, ráadásul olyanról, amit már százszor, ezerszer láttuk, és látjuk minden nap, elég ha csak a hírekre kapcsolunk – ez nagyon kevés nézőt fog végig lekötni. Próbáltam felfedezni friss, új dolgokat, amiket megszokhattunk Cronenbergtől, de ebben a filmben semmi ilyet nem kaptam.
Ha azt mondom, hogy Pattinson volt a legjobb pont a filmben, az sokat elárul? Egészen korrekt alakítást kapunk a szép lassan megtörő, hitét vesztő juppie szerepében, bár azért még mindig sok a manír, rengeteget kell még dolgoznia ennek a srácnak, ha igazán jó színész akar lenni – ez az irány mindenesetre sokkal jobb, mint a Bel Ami. Kár ezért a filmért, és bár sosem szoktam lebeszélni senkit, csak az üljön be rá, aki nagyon, de nagyon türelmes, és kellőképpen kipihent egy ilyen szintű terheléshez.
IMDB infobox
