web analytics

Tagged: dráma

Beszélnünk kell Kevinről - We need to talk about Kevin - Tilda Swinton 2

Beszélnünk kell Kevinről

Nem tudom hány kisgyerekes anyuka – apuka fejében fordul meg a gondolat a születés után, hogy csemetéjük felnőve majd lemészárolja a fél középiskoláját, de ha eddig nem tették meg, és megnézik a Beszélnünk kell Kevinről című filmet, tuti lesz egy pár rossz éjszakájuk. Főleg, ha a gyerek íjjat kér karácsonyra. Eva (Tilda Swinton) végül is egy elégedett nő, van egy jó állása, utazhat is mellette, a férjét...

Hadak Útján - War horse 0

Hadak útján – War Horse

Pedig megfogadtam, hogy kőkemény leszek, és majd jó kis szakmai elemzést próbálok írni, és nem hagyom, hogy Spielberg úgy bevigyen az erdőbe egy szentimentális mesével, hogy egy életre ne találjak ki onnan. Ismertem az alaptörténetet, lévén készült belőle musical is, azokban meg mondhatni eléggé járatos vagyok, tudtam, hogy mire számítsak, de mégsem, elragadott, és dőltem is bele a giccs kardjába úgy, hogy nem is fájt. Az első...

Gran Torino - Clint Eastwood 0

Gran Torino

Sosem ismertem egyik nagyapámat sem. Sokszor álmodoztam arról, milyen is lehet az a pillanat, amikor a nagy és erős és okos és tapasztalt nagyapámmal leülünk egy verandára, és mesélni kezd, tanít, és én figyelek, iszom minden szavát, még akkor is, ha már ezredszer hallom ugyanazt a történetet a frontról. Elképzelem a nagyapám, és olyan képet szeretnék látni, mint Walt Kowalsky. Mogorva, durva, igazi amerikai hős, aki nem...

Suszter, szabó, baka, kém - Tinker Tailor Soldier Spy - Gary Oldman 0

Suszter, szabó, baka, kém – Tinker Tailor Soldier Spy

Ha azt mondom Anglia, és titkosügynök, akkor elsőre szinte mindenkinek a Martini felrázva, nem keverve és persze James Bond jut eszébe, a hihetetlen történetekkel, akciókkal, ellenfelekkel, kütyükkel és nőkkel. Nos, ez a film egészen más oldalról mutatja be az MI6 működését a 60-as, 70-es években, a hidegháború kellős közepén. Budapesten járunk. Jim Prideaux (Mark Strong) éppen arról próbál információkat szerezni, hogy ténylegesen sikerült e az oroszoknak beszivárogni...

Éjfél Párizsban - Midnight in Paris - Owen Wilson Marion Cotillard 0

Éjfél Párizsban

Hányszor álmodoztam már arról, hogy valami csoda folytán egyszer csak az 50-es évek Amerikájában ébredek fel? Nekem az jelenti az “aranykort”. Elvágyódás vagy csak kíváncsiság, hogy milyen lehetett az a kor? Elégedetlenség a jelen helyzettel? Nem tudom, és úgy tűnik Woody Allen-t is érdekli ez a gondolat, merthogy készített is egy filmet a témáról. Gil (Owen Wilson) forgatókönyveket ír Hollywoodban, de egyrészt utálja, mert nem írhatja ki...

sleeping beauty 0

Sleeping Beauty

Igenis szoktam művészfilmeket is nézni. Többször előfordul, hogy nem értem, sőt, nem is tetszik, de vallom, ha ismerni szeretném a filmnézés titkait, ezekkel az alkotásokkal is találkozni kell. Ezért is vettem elő a Sleeping Beauty – t. Nem, ez nem Csipkerózsika történet, bár az alvás fontos szerephez jut. Lucy (Emily Browning) egyetemista lány, és mint olyan, nem veti fel a pénz, ezért mindenféle munkákat elvállal, hogy fenntartsa...

A vizsga - Kulka János, Nagy Zsolt, Hámori Gabriella 5

A vizsga

1957 karácsonya, a Kádár korszak első évei.  A forradalom után az ÁVO ugyan megszűnik, de létrejön a Politikai Nyomozó Főosztály, lényegében az előző erőszakszervezet állományából. A paranoia viszont igen komoly ezekben az időkben, ezért egy törvénnyel elrendelik, hogy minden beszervezett ügynöknek vizsgáznia kell, amiről természetesen nem tudhat, és itt lemérhetik lojalitását. Aki elbukik, elveszíti a munkáját, kirakják a pártból, és ez nagyjából az egész életét romba dönti....

Drive - Gázt! - Ryan Gosling 5

Drive – Gázt!

Összeférhet a Need for Speed, a nyolcvanas évek szintipopja, a westernfilmek szótlan főhőse, és a Kill Bill hentelése? James Sallis könyvéből Nicolas Winding Refn rendező megpróbálta, és megcsinálta a Drive című filmet. My name is nobody, hallatszott az örök klasszikus westernben. Driver (Ryan Gosling) is hallgatag, és a nevét sem tudjuk. Nappal filmekben kaszkadőr, Ő az, aki maszkot húz, és fejre áll autóval a főszereplő helyett. Esténként...

A hatalom árnyékában - The ides of March 0

A hatalom árnyékában

Ha amerikai politika és film, akkor Aaron Sorkin, és a West Wing – najó, nem is film, “csak” sorozat. Megkezdődött az új kampány az Egyesült Államokban, és George Clooney úgy gondolta, itt az ideje belenyúlni a fekáliás vödörbe, és beletúrni könyökig. Csuklóig sikerült is. Mike Morris kormányzó (Clooney) demokrata elnökjelölt a Szuper Kedd előtt Ohioban küzd a szavazatokért és a jelölésért Pullman szenátor ellen. A stábját a...

Rexas gyilkos földjén - Texas killing fields 0

Texas gyilkos mezői – Texas Killing Fields

Igazán izgalmas krimit az utóbbi időben nem láthattunk a mozikban. Titkon bíztam a Texas gyilkos földjén című alkotásban, lévén egy megtörtént eseményt dolgoz fel, sorozatgyilkosról szól (ami az egyik gyengém), és a színészgárda sem rossz. Nekiestem. Texas város határában van egy mocsaras terület, amit a környékbeliek csak Killing Field-nek, vagyis Gyilkos mezőnek hívnak. Közel 60 megcsonkított hullát találtak ezen a területen, a helyi zsaru, Mike Sounder (Sam...