Ugye mindenki átélte legalább egyszer, mondjuk egy nagy csalódás után, hogy alaposan rátör a nosztalgia, és lila ködben előtűnik a régi főiskola/középiskola időszaka, amikor minden szép volt és egyszerű? Nekem ehhez még csak komolyabb alkalom sem kell, ahogy a jelek szerint Josh Radnor – nak sem, aki maga írta, rendezte és játszotta el a Liberal Arts – ot.
Jesse Fisher (Josh Radnor) 35 éves, new yorki fiatal, aki éppen túl van egy szakításon, az egyetemi adminisztrátori munkája sem túl lelkesíti, ezért igencsak megörül annak, amikor volt professzora Peter Hoberg (Richard Jenkins) meghívja őt régi alma máterébe, hogy vegyen részt a nyugdíjazási vacsoráján. Jesse pár nappal korábban érkezik, szeretné újra felfedezni a régi kampuszt. A prof. bemutatja neki 19 éves lányát, Zibby – t (Elizabeth Olsen), aki improvizációs színházat tanul a főiskolán. Bár a korkülönbség elég nagy, mégis több közös témát találnak, és valami elindul közöttük. Amikor Jesse visszautazik New York-ba, elhatározzák, hogy levelezőpartnerek lesznek. A nagyvárosban a férfi azonban még inkább elveszettnek érzi magát, ezért amikor a lány arra kéri, látogassa meg újra, nem kérdés, azonnal útra kel.
Josh Radnor talán már sosem, vagy csak nagyon nehezen fogja lemosni magáról azt a szerepet, ahonnan ismerhetjük – igen, Ő Ted az Így jártam anyátokkal – ban. Éppen ezért nagyon sok kritikus már eleve előítéletekkel kezdett neki ennek a filmnek is (a Sundance – en mutatták be, még tavaly januárban). Nem tagadom, bennem is volt egy kis félsz, hogy mit is várhatok ettől a sráctól, de ha másért nem is, Olsen miatt egyébként is megnéztem volna. Nos. A forgatókönyv jól működik, eltekintve attól, hogy néhány szálat és karaktert tölteléknek használ Radnor, nem is bontja ki őket rendesen és igazándiból nem is kellenének a filmbe. Ilyen pl. Nat (Zac Afron) is, aki azért abban a pár percben, amíg a vásznon van, egész jól teljesít. Mellékszereplő, de mégis nagyon erős a jelenléte Allison Janney – nek, aki Judit Fairfield – et játsza, Jesse volt tanárját, akiért szintén rajongott. A két főszereplő azonban mindent visz. Megvan köztük az a bizonyos kémia, Radnor hozza a How I Met-ből ismerős, kissé bizonytalan, bénázós jellemet, Olsen pedig annyira bájosan elbűvölő 19 évesnek, hogy bizony meg tudjuk érteni Jesse érzelmeit irányába. A lány egy olyan világot testesít meg a férfi számára, amiért rajongott annak idején, amikor Ő is a kampuszon élte mindennapjait – az idealizmus, a szabadság érzése újra átjárja, és talán vívódik is magában, hogy most ténylegesen a lányért, vagy ezekért a dolgokért rajong.
A sztori persze kiszámítható, egy ilyen korkülönbség magában hordozza azokat az alap ütközési felületeket, amikbe a filmben is beleszaladnak hőseink – de ez egy cseppet sem érdekelt. Egyszerűen jó volt nézni ezt a két embert, és egy kicsit elmerülni a saját, nosztalgikus élményeimben. Mindezt elősegítette a környezet is, a Kenyon College, ahol a forgattak gyönyörű, és tényleg adott minden ahhoz, hogy az ember szabadnak érezze magát. (Nem mellékesen ebbe az iskolába járt Radnor, ezért minden bizonnyal tényleg jól ismerheti, és itt végzett Janney is) A Liberal Arts egy szerethető alkotás, én legalábbis nagyon bírtam. “Természetesen” ennek a magyarországi bemutatójáról sincs semmiféle hír – talán egy dvd bemutatót megér majd. Tényleg nem értem a honi filmforgalmazókat …..
IMDB infobox
