Cameron Crowe csinált már pár jó filmet, lásd a Jerry Maguire, vagy a Majdnem híres. 2005-ben leforgatta az Elizabethtown – t, nos, láttuk – fogalmazzunk úgy, hogy nem volt egy sikeres alkotás. A tavalyi év karácsonyi szezonjára jött ki Amerikában az új mozija, a We Bought a Zoo, én valamikor január elején láttam – ezt fogják nálunk is bemutatni március végén, Az igazi kaland címmel.
Benjamin Mee (Matt Damon), miután elveszítette feleségét, nehéz helyzetben van. Egyrészt próbálja normálisan megélni a történteket úgy, hogy kamasz fia és kislánya a lehető legkevesebbet sérüljön, és persze Ő is szeretne menekülni az emlékektől, hogy könnyebben gyógyuljanak a sebek. Rosie (Maggie Elizabeth Jones) és Dylan (Colin Ford) legnagyobb megrökönyödésére apjuk vesz egy nagy házat vidéken. Ez még alapvetően nem is lenne gond, viszont a lakáshoz tartozik egy komplett állatkert is. Benjamin úgy dönt, hogy felhasználva elhunyt felesége befektetési számláját, a park eddigi vezetőjével, Kellyvel (Scarlett Johansson) mindent megtesz, hogy a park újra megnyithasson a látogatók számára. Dylan dühös, mert a költözés miatt fel kell hagynia rajztanulással, de idővel Ő is oldódni kezd, amikor megismerkedik egy helyi lánnyal, Lilyvel (Elle Fanning).
Azt hiszem, erre a típusú filmre mondják azt, hogy szupercuki. Igazi családi mozi, ráadásul egy megtörtént eseményt dolgoz fel Benjamin Mee tényleg él, igaz Angliában, és Crowe egy kicsit át is dolgozta vele az eredeti történetet. Damontól már megszokhattuk a jó teljesítményeket, és ebben a filmben is odateszi magát. Mee karaktere erőt sugároz, bár belül szenved, de legyőzi a gondjait, szerethető karakter. Johansonnak eddig voltak nagyon jó, és igencsak felejthető alakításai, ebben a kedves dramedyben bájos, és szemernyi kétségünk sincs arról, hogy kapcsolata Benjaminnal egy idő után már nem csak munkatársi lesz. Colin Ford időnként még Damont is lejátsza a vászonról, Elle Fanning meg, tudjuk, hatalmas tehetség. Már csak ez, mármint a színészek játéka elég lenne ahhoz, hogy eladja a filmet, viszont itt van még Crowe is. Úgy tűnik, visszatalált a helyes útra, és játszi könnyedséggel adagolja a drámát, a szomorúságot, a bánatot, majd csap át örömbe, boldogságba, és vissza. Olyan mesélő ő, akiben ott van a szív, a lelke meg Kozsói magasságokig képes eljutni. Családi mozi, de nem az a cukormázas Disney típus – és ezt Crowe látásmódjának köszönheti. Ebben a sztoriban benne volt a több tonna nyál ígérete – és legnagyobb örömömre mégsem lett az. Minden korosztály, a fiatalabb gyerekektől az álmodozó lelkű szülőkig megtalálja benne a magának valót.
Tartottam tőle, de kellemes meglepetés volt. Ha Crowe megmarad ezen a vonalon, akkor bátran ülök be legközelebb is a filmjére.
IMDB infobox
