Behúzta a kötelezőket a Golden Globe – on. George Clooney tényleg nem rossz, na de van annyira jó az Utódok, hogy meg is édemelje? Kíváncsian vártam Alexander Payne új filmjét, és spolier : nem csalódtam.
Matt King (George Clooney) hawaii ügynök, minden bizonnyal munkamániás. Felesége egy vízi baleset után kómába esik, a férfivel nemsokára közlik az orvosok, hogy már sosem fog felébredni, ezért valahogy el kellene búcsúznia a nőtől. Matt, aki eddig igencsak távol esett a klasszikus apa szereptől, két lányával próbál zöld ágra vergődni, amit nem csak a rutintalansága nehezít meg, mindkét hölgy igencsak szeszélyes, a kisebbik Scottie (Amara Miller) éppen kezd kamaszodni, minden makacsságát beveti, az idősebbik Alexandra (Shailene Woodley) meg egy éppen egy magániskolában tanul, ahol igen komoly magatartásbeli problémákat mutat. Matt idősebbik lányától megtudja, hogy a feleségének a baleset előtt viszonya is volt. A férfi megzuhan, és a magánéleti válság tetejére még egy fontos üzletben is döntenie kell, családja el akarná adni őseik egy hatalmas földterületét, amiből aztán mindenki jól élhetne. Mégis úgy dönt, megkeresi azt a bizonyos másik férfit.
Clooneynak jól áll a megtört, kissé lúzer figura. Hiteles a film minden percében, próbál felnőni a helyzethez, a lányaihoz, és mindezt olyan érzelmekkel teszi a játékában, hogy igenis, megérdemelte a Globe-ot. Haragszik a feleségére, miután kiderült, két családot is tönkretett a kis kalandjával, de végül megbocsájt – ezekben a pillanatokban George élete alakítását nyújtja. Imádtam azt a jelenetet is, amikor fut az ismerősökhöz, hogy megtudja, ők tudtak e arról, hogy a felesége megcsalta. A film összképén és a hangulatán nagyot dob a környezet, Hawaii ugye csodaszép, pálmafák, mintás ingek, gitárzene, de ebben a moziban kicsit sem a nyálas-idealizált változatát kapjuk a szigetnek. Az emberek itt is szembesülnek rossz dolgokkal, drámákkal, de valahol megőrizték egy picit a lazaságukat, és egy jó adagot az ősi szokásokból is.
Kell egy jó adag szentimentalizmus is a filmhez, hiszen nem egy könnyű témát dolgoz fel, mégsem lesz komor, és ez a színészeknek és a nagyon jól megírt forgatókönyvnek tudható be. Woodley Alexandra szerepében nekem nagyon tetszett, mint ahogy Matt belső, szarkasztikus monológjai is, amik humorukkal a kellő időben lendítik tovább a nézőt a teljes elkomorulásból. Ez a játék adja a film igazi erejét. Egy hónap múlva a magyar mozikban, tessék megnézni!
