web analytics
 

Az összes post Jason Statham tag-gel

Parker

Parker - Jason Statham,Jennifer Lopez

Jason Statham szép lassan az egyik, ha nem a legkeresettebb akció sztárrá nőtte ki magát mára Hollywoodban. Az utóbbi időkben már nagy melléfogásai sem voltak, filmjei rendszerint megütöttek egy olyan mércét, amire még a legfanyalgóbbak sem mondhatták azt, hogy tragikus. A Parker az első a 2013-as évben, és talán az első, ami mostanában kilóg ebből a sorból.

Parker (Jason Statham) profi bűnöző, de van egy kevés Robin Hood-i beütése, legalábbis annyiban, hogy nem rabol szegényektől vagy elesettektől. Mentora, Hurley (Nick Nolte) rábeszéli egy melóra, ahol társaival, Melander-rel (Michael Chiklis), Carlson-nal (Wendell Pierce), Ross-al (Clifton Collins Jr.) és Hardwicke – el (Micah A. Hauptman) egy bankot pucolnak ki. Az akció sikeres volt, amikor azonban a banda tagjai egy nagyobb buliba akarják bevonni Parkert, nemet mond. Melanderék ezért úgy döntenek, nincs szükség fölösleges teherre, ezért kinyírják. Vagy legalábbis azt hiszik, hogy végeztek Vele. Amikor kiderül, hogy mégis él, elrabolják Hurley lányát Claire – t (Emma Booth), aki történetesen Parker nője is, valamint egy bérgyilkost is megbíznak, tegye el láb alól a férfit. Hogy bosszút álljon, Parker a banda után utazik Palm Beach-re, ahol megismerkedik Leslie Rogers – szel (Jennifer Lopez), aki egy nem túl sikeres ingatlanügynök. A nő anyagi gondokkal küzd, és amikor rájön, hogy Parker csak egy bizonyos lakás után érdeklődik, amit egy bizonyos Rodrigo bérel, gyanakodni kezd, és hamar Ő is belekeveredik egy igazán nagy ékszerrablási ügybe, ahol minden szereplő összefut.

Bevallom őszintén, nem ismerem Donald E. Westlake munkásságát, ez a film az Ő Parker könyveinek egy darabja, egészen pontosan a 19-ik, ami FlashFire címmel jelent meg. Jól beilleszkedik ez most a Jack Reacher és társai körébe, amikor is ezeket a regényeket veszik elő. Igaz, ebből a történetből készült már mozi. Taylor Hackford rendező sem ma kezdte a szakmát, pl. Neki köszönhetjük az Ördög ügyvédje című mozit is. Akciómozit is csinált már, 2000-ben a Túszharcot. Emlékeztek rá? Ha igen, azt hiszem, itt jön az első gyomros, amit megkap a néző. Egy alapvetően faék egyszerűségű sztori, amiben a jó szándékú, jóképű bűnözőt átverik a társai, aki aztán bosszút áll, és folyik a vér – ugye milyen egyszerű leírni a Parker történetét? Nos, mindez a filmkészítőknek már nem ment ilyen könnyedén. Sokszor belefutunk logikátlan részletekbe, és ami a legfontosabb : meg se próbál valami újat, frisset mutatni. Pedig Statham hozza azt, amit elvárnak Tőle : a csajoknak bejön az a korai Bruce Willis – re emlékeztető hamiskás mosoly (és J.Lo-nak még a segge is, az mondjuk egy vicces jelenet, és “apró” utalás Lopez hátsójára), a pasiknak meg a keménység, amivel ez a férfi fél kézzel aprítja az ellent, és még arra is van ideje, hogy ellenálljon a csábításnak és hűséges maradjon. Ok, időnként látható az arcán némi unalom, talán a forgatás közben rájött Ő is, ebből nem lesz igazán nagy siker. Lopez – t inkább idióta vígjátékokban láthattuk mostanság, és nem is vártam, hogy egy akciómoziban bizonyítsa be, hogy nem csak egyfilmes sztár (Selena eljátszása óta én még nem láttam olyan moziban, ahol igazán jó lenne), de sikerült elkapnia a kissé megtört, kétségbeesett Leslie karakterét, és meglepően hiteles alakítást nyújt. Ja, és persze még mindig elég dögös a csaj a blokkból.

Az akciójelenetekre persze sok panaszunk nem lehet, de azt hiszem, ma ez már alapfeltétel egy hollywoodi mozinál. A Parker egy jó lehetőség volt, viszont úgy érzem, a rendező rossz választás volt erre a feladatra : nem tudta kihozni azt, ami ebben benne volt, pedig kapott két, alapvetően jó színészt, akik ráadásul nem is teljesítettek rosszul. Statham rajongóinak mindenképpen ajánlom, a többiek meg majd legfeljebb szidnak egy kicsit.

IMDB infobox

Eredeti cím:
(2013)
Hossz:
118 perc
Rendező:
Taylor Hackford
Forgatókönyv:
John J. McLaughlin, Donald E. Westlake
Szereplők:
Jason Statham, Jennifer Lopez, Michael Chiklis
IMDB érték:
6.2

A feláldozhatók 2 – The Expendables 2

A feláldozhatók 2 - The Expendables 2

A VHS korszak gyermeke vagyok, ezért amikor kijött az első Feláldozhatók, nagy reményekkel és izgatottsággal vártam – nem is csalódtam. Megkaptam benne mindent, amit a régi, hangalámondásos filmek adtak – és nem mellékesen jó volt látni a nagy öregeket. Nem volt kérdés a siker láttán, hogy lesz folytatás, és végre, Sly és a haverok újra itt vannak a moziban!

Barney Ross (Sylvester Stallone) éppen Nepálban melózik a csapatával, Lee (Jason Statham), Yin (jet Li), Hale (Terry Crews), Toll (Randy Couture), Gunnar (Dolph Lundgren) és az új tag, Billy, a kölyök (Liam Hemsworth) – egy kínai üzletembert kell kiszabadítaniuk – de ha már arra járnak, megmentik Ross régi riválisát, Trench – et is (Arnold Schwarzenegger). Pörög a hulla-számláló, majd a munka elvégzése után visszatérnek New York-ba, Billy egy kis szabit kér, hogy a barátnőjéhez utazhasson Párizsba, de megjelenik Mr. Church (Bruce Willis), aki egy egyszerűnek tűnő, ráadásul visszautasíthatatlan feladatot ad Ross-nak – irány Albánia, ahonnan egy lelőtt gépből kell elhozni egy széfet. A csapathoz csatlakozik Maggie (Yu Nan). Az akció rendben indul, de aztán megjelenik a színen Jean Vilain (Jean-Claude Van Damme) nemzetközi fegyverkereskedő, aki nem csak a cuccot akarja, de még túszt is szerez – ha pedig valaki bántja Ross csapatának bármelyik tagját, annak nem lesz egyszerű az élete.

A gárda ismert az előző részből, két új veteránnal bővítve. Van Damme mellett feltűnik Chuck Norris a jófiúk oldalán. Még több poén, visszautalás a sztárok régebbi filmjeire (van köztük olyan, amit szinte biztos, hogy a a 25-ön inneni korosztálynak már fel sem fog tűnni), hentelés ezerrel, nyugodtan ki lehetett volna tenni időnként a Hot Shots “body-counter” – ét. Nagy történetet ne várjunk, részletes jellemábrázolást sem – ez egy sok pénzből készült “B” akciófilm. Biztosan lesznek olyanok, akik fanyalogni fognak, hogy semmi új nincs a második részben – de nekem nem is kell. Gyermeki csodálattal nézem tini korom bálványait, ahogy nagypapa korban is lőnek, mint az oroszok, és közben oltják egymást olyan dolgokkal, amikre jól esik visszagondolni, és igenis, nekem hozta azt a hangulatot, amit a lesötétített szobákban, rossz minőségű VHS felvételeket néztünk, egyhangos szinkron alámondással. Lehet, hogy igénytelen vagyok, de nekem bejön ez. Még az is, amikor Chuck Norris saját magáról készült viccet mesél. Vagy amikor Arnie ezredszer is elsüti az ájjlbíííbekk – et. Willis és a volt kormányzó ezúttal több szerepet kapott, jók is, de mind közül kiemelkedik Van Damme – nagyszerűen áll neki a gonosz szerepe. Jó nézni, ahogy a nagy öregek saját maguk szobrát fényesítik és döntik le egyszerre – ez az önirónia az, amiért pl. imádtuk a Tango és Cash-ben elindult  “Rambó az egy buzi” vonulatot. A pörgő-forgó rúgás meg még mindig zseniális – főképp, ha lesz benne egy pici csavar is.

Nem kell nagy jósnak lenni ahhoz, hogy kimondjuk, lesz harmadik rész is – remélhetőleg tényleg sikerül a már emlegetett új nevek közül párat behozni. Akkora siker nem lesz ez a rész, mint az első, de az én korosztályom férfi tagjainak (már akik nem csak Fellinit és Jancsót néztek gyermekkoruk óta) kötelező. Őszintén szórakoztatott, és ebben a részben már van annyi poén (amit persze sokan hátrányként emlegetnek, szerintem ez hülyeség), hogy a másodikat akár többször is újra lehet majd nézni.

IMDB infobox

Eredeti cím:
The Expendables 2 (2012)
Hossz:
103 perc
Rendező:
Simon West
Forgatókönyv:
Richard Wenk, Sylvester Stallone
Szereplők:
Sylvester Stallone, Liam Hemsworth, Randy Couture
IMDB érték:
6.9

A biztonság záloga – Safe

A biztonság záloga - Safe - Jason Statham

Jason Statham – et lehet szeretni, lehet utálni, de az (legalábbis szerintem) tagadhatatlan, hogy egy jelenség a filmvásznon. Valami olyasmi, mint amilyen Bruce Willis volt a 90-es évek végén. Akciófilm, mi más is lehetne, de a Biztonság záloga egy kicsit kiemelkedik a sorból.

Luke Wright (Jason Statham) new york-i exzsaru, aki kilépett a testületből, miután a polgármester felkéri, legyen egy az a rejtélyes ember, aki megtisztítja a környéket a rosszfiúktól. Ketrecharcosnak áll, de egy megbundázott meccset nem veszít el, ezért az orosz maffia nem nézi jó szemmel, és megölik a feleségét. A férfi csúszik lefelé a lejtőn, amikor összefut Mei – el (Catherine Chan), aki egy elrabolt kínai kislány. Han Jiao (James Hong), a helyi triád vezetője kihasználja matematikai zsenialitását, és vele jegyeztet meg bonyolult számokat a könyveléséből. Természetesen Mei ismeri a titkos széfek kódját is, ezért nem csak a kínaiak, de az oroszok is szeretnék megszerezni a lányt. Luke úgy dönt, majd Ő jól megvédi a gonoszoktól.

Az első 25 perc picit döcögősen indul, aztán felpörög a body count, és már-már rambói magasságokba szárnyal a hullák száma. Jason Statham végigrongyol New Yorkon, van itt korrekt autós üldözés, megszokott bunyók végtagtörésekkel, és persze számolatlan mennyiségű lőszer. Néhol akár túlzott erőszakról is beszélhetnénk, de valahogy van egy olyan hangulata a filmnek, ami igenis megköveteli azt. Az egész egy nagy rohanás, akciófilm thriller elemekkel. Boaz Yakin, aki a rendezés mellett a forgatókönyvet is írta, (és olyan filmet is köszönhetünk Neki, mint az Emlékezz a titánokra) – talán egy kicsit túlbonyolította a cselekményt. Mintha egy kicsit sok lenne az orosz-kínai-korrupt zsaru hármas ellenség, bár pillanatig sem volt kétségem, hogy egy Luke Wright szerű figurának nem lehet probléma mindegyiket legyőzni. Valahogy olyan érzésem volt, hogy Statham egy amolyan XXI-ik századi John McCLane – kicsit komorabb kiadásban.

Statham filmekben nem nagyon komoly színészi játékot, jellemábrázolást nem biztos, hogy keresni kell – főleg, ha egy ilyen, “lúzer jófiú megmenti a jókislányt, hogy aztán együtt autózzanak el a napfénybe” alapú történetet kapunk. A Safe mégis több egy kicsit, egyrészt kicsit több a deffektje Luke-nak, mint kellene, és kiderülnek azért dolgok  Mei – ről is. A forgatókönyv időnkénti túlzott bonyolítását ügyesen takarják a jól megkomponált akciójelenetek, és a korrekt fényképezés. Nem vagyok Statham rajongó, de ez a film lekötött, szóval bátran ajánlom azoknak, akik egy jó hangulatú akciófilmre vágynak.

IMDB infobox

Eredeti cím:
Safe (2012)
Hossz:
94 perc
Rendező:
Boaz Yakin
Forgatókönyv:
Boaz Yakin
Szereplők:
Jason Statham, Catherine Chan, Chris Sarandon
IMDB érték:
6.5

Killer Elite

killer_elite

Alapsztori : adott a profi bérgyilkos kis csapata, viszont szar kerül a palacsintába, az utolsó melónál egy kisgyerek is ül az autóban – főhősünk úgy dönt, ebből neki elég, visszavonul. Pár hónap múlva az egyik volt társát elfogják, persze kiszabadulhat, ha Danny (Jason Statham) elvégez még egy utolsó feladatot, vagyis kinyír pár embert. Hol is láttunk már ilyet, eredeti, nem?

Nem, nem megyünk most Vietnámba, és John Rambo vagy John Matrix sem ugrik elő a bokor mögül. A buli a Közel-Keleten indul, de eljutunk Angliába, Franciaországba is, mindezt a 80-as évek derekán. Ex S.A.S. – az angol légierő különlegesen kiképzett katonái lőnek, verekednek, kicsit autós üldöznek, és közben nagyon picit felmutatnak a kor politikai mocskából is. Ha ezt a vonalat egy picit tovább erősítik, talán egy fokkal jobb lett volna a történet, kár érte. A történet egy könyv alapján íródott, aminek (bár az angol kormány mindig is tagadta) lehetnek valós alapjai. Természetesen van benne romantikus szál, mester-tanítvány vonal, minden, ami klisét csak fel lehet hozni egy ilyen mozi esetén.

A húzónevek nagyon erősek. Jason Statham, Clive Owen, Rober De Niro, Dominic Purcell (aki a Prison Break-ből lehet ismerős, de azért nem semmi az új karaktere) – kevés mozgásteret kaptak a rendezőtől (Gary McKendry – ez az első nagyjátékfilmje) – bele is szürkülnek rendesen ebbe a szürke filmbe. Nincsenek akciópoénok, ez még akár pozitívum is lehet, nincsenek nagyívű zenék, ami kicsit nyomja a film hangulatát, sötét tónusú képvilág – mégsem áll össze az egész. Mintha a rendező megrémült volna a stáblistát meglátva, és nagyon igyekezett minden szereplőt a saját, felépített világában élni, és abból nem kilépni. Az akciójelenetek szépen kivitelezettek, de semmi más izgalom. Az első perctől fogva tudjuk, mi lesz a sztori vége, és bár nem lassul le a film, mégsem izgulja végig a néző.

Komolyan nem értem, hogy De Niro miért nem talál már végre egy testhezálló filmet magának. Igazán megérdemelné.

Összegezve : nem ez lesz az év akció-mozija. Még azt sem merem kijelenteni, hogy rajongóknak kötelező. Esetleg, ha már tényleg nincs mit megnézni. Esetleg.