web analytics
 

Az összes post Kate Winslet tag-gel

Carnage – Az öldöklés istene

Carnage - Csetepaté - Az öldöklés istene

Pár napja írtam róla, hogy Jodie Foster – t jelölték Aranyglóbuszra, Polanski új filmjében, a Carnage – ban  (Csetepaté, más források szerint Az öldöklés istene címmel fog futni itthon) nyújtott teljesítményéért. Egy igazi rajongónak, mint nekem, nem is volt más választásom : megnéztem a filmet :)

Roman Polanski nem nagyon rendezett még vígjátékot. Ez a film sem annak indul, mégis, több, nagyon mókás jelenet van benne. Az alapsztori : két fiatal srác összeverekedik egy parkban, és az egyiknek 2 foga bánja az esetet. Szüleik összeülnek, hogy kulturáltan megpróbálják rendezni az ügyet. Két értelmiségi pár, az pár jó, de főleg rossz előítélettel megáldva, ami csak egy mai, középosztálybeli felnőttől elvárhatunk, összezárva egy lakásba, udvariaskodik, majd lassan, de biztosan egymás agyára mennek. A kezdeti merev ellenszenvek átalakulnak, és vice versa – fontos szerephez jut később az almás süti, egy dobozos coke, egy üveg régi scotch és egy Kokosscha repró is.

Kamaradarab, nem véletlenül, egy színi előadás filmadaptációja. Ennek megfelelően meglepően rövid, alig több, mint 1 óra, viszont roppant tömény, lévén a nappali – konyha – fürdő háromszögből nem mozdulunk ki. Itt tényleg mindent a színészeknek kell elvinni, és ezt meg is teszik. Penelope (Jodie Foster), az érzelmes, aki író, és rajong az európai művészetekért, a férje Michael (John C. Reilly) kereskedő, amolyan igazi vicces arc a szomszédból, a másik pár -  inkább az üzlet világából érkezve – Nancy (Kate Winslet), befektetési tanácsadó, aki próbálja mindig normális mederben tartani a találkozót, de aztán nem nagyon sikerül neki, és férje Alan (Christoph Waltz) elfoglalt ügyvéd, akinek folyton csöng a telefonja. Két teljesen külön világ feszül egymásnak, a tárgyilagos megbeszéléstől indulva, a feszengő udvariaskodáson át az őszinte részegségig. Egy kiválóan megírt darabot csinált meg Polanski úgy, hogy rávette a színészeit, játszák túl, a végletekig a szerepeiket – és ezt a már-már ripacskodásig jutó feladatot mind a négy sztár jól megoldotta. Azt nem tudom, hogy Jodie vagy Winslet tényleg megérdemlik e a jelölést, de az biztos, hogy az utóbbi idők egyik legjobb filmje volt számomra (még ha elfogult is vagyok egy kicsit). A film alapját szolgáló darabot a Vígszinház játsza, Börcsök Enikő, Mészáros Máté, Eszenyi Enikő és Kern András főszereplésével.  Január 12 után itthon is a mozikban!

Fertőzés – Contagion

fertőzés - contagion

Sars, H1N1 – a közelmúltban hallottunk róluk eleget, és vitáztunk is bőven, készült a kiscsillió összeesküvés – elmélet, miszerint az egészet csak a gyógyszerlobbi találta ki, no meg persze a gonosz amerikai kormány, aki az ellenszérummal chipeket adagol be az embereknek, és azzal követi őket, stb, stb.  Steven Soderbergh meg úgy gondolta, összehoz egy filmet, amiben bemutatja, mi is történhetne valójában, ha egy ilyen vírus elindulna a világban, és fertőzni kezdene.

Beth Emhoff (Gwyneth Paltrow) hazatér Hong Kongból, náthaszerű tünetekkel, magas lázzal, és valami olyan betegséggel, amivel az orvosok nem tudnak mit kezdeni, ezért meghal, majd nemsokkal utána fia is. A férje, Mitch (Matt Damon) úgy tűnik, immunis volt a vírusra, nem betegszik meg, de nem érti, mi történhetett, és mindenáron meg akarja védeni lányát a kórtól. Egyre több eset jelentkezik, szerte a világból, az amerikai járványügy éppúgy dolgozni és nyomozni kezd, mint a nemzetközi szervezetek, de nem találnak ellenszert. Megjelennek önkéntes jótevők, mint pl. a blogger Alan Krumwiede (Jude Law), aki egy nem hivatalos “ellenszer” mellett kampányol. A biológusok is találnak idővel ellenszert, de a bürökrácia, és a sikertelenségtől való félelem lelassítja a folyamatot, ami emberek millióinak az életébe kerül. Anarchia közeli állapotok lépnek fel, elfogy az élelem, fosztogatások történnek, megjelenik a hadsereg, a nemzeti gárda, elrabolnak fontos járványügyi szakembereket, mire helyreáll a rend.

A szereposztás több, mint parádés. Paltrow, Damon és Law mellett szerepet kapott a filmben Lauerence Fishburne, Marion Cotillard, Kate Winslet, John Hawkes és még jópár, sorozatokból ismerhető színész. Mégsem az Ő játékuk az, amiért érdemes megnézni ezt a filmet. Scott Z. Burns forgatókönyvét Soderbergh odatette rendesen, a fertőzés inkább lett dráma, mint egy akciódús mozi, lásd a Vírust, Dustin Hofmann-nal. Nem fogunk túl sok habzó szájú, görcsökben rángatózó beteget látni – éppen elég a háttértörténet ide. Nem tudom, mennyi a valóságalapja a történetnek, mármint hogy ténylegesen így működne a gépezet, ha beütne egy ilyen jellegű válság a világon, de ha igen, akkor azt hiszem, kezdhetünk félni.

Néhol már a Discovery Chanel feltáró dokumentumfilmjeire emlékeztető, inkább társadalom – kritikának beillő mozi lett a Fertőzés. Részemről ajánlott kategória. Ja igen, spolier : mivel a film a második nappal indul, ne aggódjatok, a stáblista előtt fény derül az első napra is!