Nagyon rég óta szerettem volna megnézni ezt a filmet. Amikor aztán lehetőségem adódott rá, sokáig a hatása alá kerültem, és most, hónapokkal később is vissza tudom idézni akár a kisebb részleteit is. Azt hiszem, ez éppen eleget beszél a Rozsda és csont – ról. A franciák még mindig tudnak jó mozikat csinálni.
Ali (Matthias Schoenaerts) fiatal srác, munka nélkül, nyakában egy gyerekkel érkezik meg Franciaországba, ahol testvérénél húzzák meg magukat. A hajdanvolt sikeres bokszoló az életben is olyan, mint amilyennek egy férfinak a ringben kell lennie : egyszerű, ösztönös, mondhatni állatias. Nem különösebben foglalkozik a srácával, ahogy környezete sem túlságosan érdekli. Munkát vállal, kezdetben egy night club-ban lesz kidobó. Itt ismerkedik meg egy buliban Stéphanie – val (Marion Cotillard), akit kiment egy kínos helyzetből, majd haza is kísér. A lány delfinidomárként dolgozik, azok közül is a gyilkosabb fajtákkal. Egy előadás után baleset történik, a vízbe esik, majd amikor magához tér a kórházban megtudja, hogy mindkét lábát amputálni kellett. Egyedül próbál boldogulni, de a depresszió erősebb : egy hirtelen ötlettől vezérelve felhívja Ali-t, aki a tőle megszokott egyszerűséggel fogadja Stéphanie állapotát, és egyáltalán nem kezeli úgy, mint egy sérült embert. A két fiatal egyre több időt tölt együtt, de nagyon nehezen megy a megnyílás mindkettőjüknek.
Jacques Audiard rendező két szálon futtatja a történetet, vagyis mindkét fiatal sztoriját megismerhetjük úgy, hogy időnként, majd egyre többet ezek az utak keresztezik egymást. Romantikus dráma, de egy egészen más megközelítésből. Nincs itt semmi manír, semmi nyál : hihetetlenül emberközeli és nyers az egész. A párbeszédek egyszerűek, de teljesen életszagúak. Persze ehhez kell Ali karaktere is, akire akár azt is mondhatnánk, hogy egy antiszoc ösztönlény, akit saját magán kívül túl sok minden nem érdekli – talán csak a küzdősportok. Abban találja meg az önkifejezését, és magának sem ismeri be, hogy idővel komolyabb érzései támadnak Stéphanie felé. A lánynak pedig pont egy ilyen férfi kell ahhoz, hogy kilépjen a depressziójából, egy ember, aki nem sérültként kezeli, aki nőként tekint rá még így, lábak nélkül is. Annyival jobb és szebb jellem, hogy még így, lábak nélkül is az lehet a néző véleménye, hogy ez a csaj sokkal jobb pasit érdemelne, mint Ali – holott csak Ő az, akire ténylegesen szüksége van. Mindezt úgy meséli el ez a film, hogy egy pillanatra sem válik érzelgőssé, nem történnek hihetetlen fordulatok, egyszerűen csak két teljesen különböző ember között kialakul egy kapocs, amiről a film végéig nem derül ki, hogy végül is tartós maradhat e, vagy nem tudnak mindketten annyit változni a másikért, hogy működjön a dolog.
Mindehhez párosul két olyan színészi játék, ami magában, még egy rossz forgatókönyvet is elvinne a hátán. Schoenaerts nagyszerű az egyszerű srác szerepében, igazi harcos, az élete minden területén. Bár rendkívül mélyre kerül, egy pillanatra sem jut eszébe, hogy feladja, a maga módján kontrollálja és felépíti az életét – hogy aztán egy pillanat alatt lebontsa azt, és kezdhesse az elejéről. Cotillard meg egyszerűen szenzációs. Ott az arcán minden érzés, szavak nélkül is el tudta volna játszani ezt a szerepet. Azt, hogy nem kerülhetett az Oscar közelébe csak annak tudhatjuk be, hogy nem amerikai a film. A Rozsda és csont nem könnyű film, de annyira jól összerakott, hogy kár lenne kihagyni minden filmrajongónak. Mivel alapvetően fesztiválfilmnek készült, nehéz lesz kiszúrni, talán valamikor márciusban több helyen is látható lesz.
IMDB infobox
