web analytics
 

Az összes post Naomi Watts tag-gel

A lehetetlen – The Impossible

A lehetetlen - The Impossible

2004 december 26-án, az Indiai Oceán térségében egy földrengést követően cunami csapott le, 14 országban pusztított, és több, mint 230.000 áldozatot követelt. Rengeteg, a térségben karácsonyozó turista is az életét vesztette, és eddig még igazándiból senki nem nyúlt hozzá ehhez a témához. Juan Antonio Bayona, második nagyfilmes rendezésének a katasztrófa megörökítését választotta, egy spanyol család igaz történetét feldolgozva. A lehetetlen – The Impossible.

Henry (Ewan McGregor) és Maria (Naomi Watts) jól megérdemelt karácsonyi vakációjukat töltik Thaiföldön, 3 fiuk társaságában. A szálloda rendben van, a környezet ideális, még Henry aggodalmasságai, és legidősebb fiuk, Lucas (Tom Holland) kamaszkori lázadása sem tudja beárnyékolni az ünnepeket. Akár egy átlagos telelés is lehetne, ha egy, a medencénél töltött délután során nem közeledne valami baljós moraj, ami mögött 10 méternél is magasabb vízfal tör előre megállíthatatlanul. A cunami lecsap az üdülőre, és szétszakítja a családot. Megkezdődik a harc a túlélésért, és a család újra egyesítéséért.

Bayona nem katasztrófa filmet csinált, sőt, inkább azt próbálta kihangsúlyozni, hogy egy család szétszakadása mindennél nagyobb tragédia. Először is, a cunami támadását fantasztikusan jól forgatták le, kevés a számítógép generálta kép, inkább víz alatti felvételekkel mutatja be, mekkora erő is lakozik egy ilyen természeti jelenségben. Magát a pusztulást sem ecseteli részletesen, de megmutatja, mekkora károk is keletkeztek, és hogy milyen tragédiák sorát élték meg akkor emberek, kortól, nemtől, származástól függetlenül. A két felnőtt más-más helyzetbe kerül, Maria komoly sérülése meggátolja abban, hogy aktívan részt vegyen a férje keresésében, de vele tartó fia, Lucas mindenben megpróbálja támogatni Őt, sőt, magára veszi sok, ismeretlen ember sorsát is. Szívszorító látni és végiggondolni azokat a jeleneteket, amiket ennek a fiúnak meg kellett élnie. Henry nehéz döntést kényszerű meghozni annak érdekében, hogy bebizonyosodjon róla, felesége talán még életben van valahol – ez az, amikor az egyszerű kisemberből egy csapásra hős lesz – McGregor nagyszerű ebben a szerepben. Watts a film nagy részében már alig van eszméleténél, ezek a jelenetek viszont roppant erősek, az arcán ott van minden fájdalom és aggódás – nem véletlen a Golden Globe jelölés, azonban mindkét nagynevű sztárt lejátszik a vászonról Tom Holland, aki egyszerűen zseniális. Tettei megmutatják a természeti terror igazi arcát, azt, ahogy kisgyerekként egyedül kell megoldani olyan feladatokat, amik még egy felnőttnek is nehéz lenne – mindezt hiteles, őszinte játékkal teszi. Erre a srácra érdemes lesz odafigyelni, hatalmas tehetség.

Bayona remek ritmusú filmet készített, a kiválasztott színészek mind remekeltek, még azt is meg lehet bocsájtani Neki, hogy enyhén hollywood-i befejezést forgatott a végére, de ezt betudhatjuk annak is, hogy egy valós eseményt dolgoz fel, ami szintén így ért véget. Igaz, a spanyol családból angolszász lett, talán így több nézőt vonzhat majd be a mozikba, de nem ettől függ a sikere. A lehetetlen, címéhez méltó történetet tár elénk, ha ezzel kezdjük a 2013-as évet a nagy vásznak előtt, nem fogunk csalódni, jó kis szezon lesz ez is!

IMDB infobox

Eredeti cím:
Lo imposible (2012)
Hossz:
114 perc
Rendező:
Juan Antonio Bayona
Forgatókönyv:
Sergio G. Sánchez, María Belón
Szereplők:
Naomi Watts, Ewan McGregor, Tom Holland
IMDB érték:
7.7

J. Edgar

J. Edgar - Leonardo DiCaprio - Armie Hammer

J. Edgar Hoover neve szerintem mindenkinek ismerős, aki valaha látott már FBI-os filmet, vagy legalább 1 Bones részt. Ez a férfi a XX-ik században megreformálta az amerikai bűnüldözést, az Ő nevéhez fűződik az FBI megalakulása, és Hoover volt a leghosszabb ideig azt vezető személy is, 48 évig állt a szervezet éllén.

Az idős igazgató, J. Edgar Hoover (Leonardo DiCaprio) emlékiratait készül megírni, benne az FBI megalakulásának és működésének igaz történetét. 1919-től indulunk, Hoover ekkor Mitchell Palmer (Geogg Pierson) főügyész mellett dolgozott, aki keményen fellépett a radikális baloldaliak ellen. Amikor Palmer ellen egy éjszaka merényletet követnek el, J. Edgar felismeri, hogy bizony a bűnüldözés nagyon gyermekcipőben jár Amerikában, hiányoznak a központosított rendszerek, nincs egységes adatbázis, még újlenyomat tár sem. Megismerkedik Helen Gandy – vel (Naomi Watts), aki a titkárnője lesz az Igazságügyi Minisztériumban, ahol a nyomozó iroda igazgatójának nevezik ki az amibíciózus férfit. Kezdetben a bevándorlók ellen harcol, majd a 30-as évek bandaháborújába száll be, Dilinger és embereinek lekapcsolásával lesz híres. Segítője, egyben jobbkeze és legbensőségesebb barátja Clyde Tolson (Armie Hammer) lesz, aki élete végéig mellette marad.

Életrajzi film, ami egészen 1972-ig, Hoover haláláig meséli el a férfi történetét. Láthatjuk az összes jelentős állomást, a Lindbergh bébi utáni nyomozástól  az első igazi nyomozói labor létrehozásán át a bandák lekapcsolásáig, megismerhetjük viszonyát Martin Luther Kinggel, Nixonig bezárólag. A rendező, Clint Eastwood nagy hangsúlyt ad annak a pletykának, miszerint Hoover és Tolson között nem csak barátság volt, voltak olyan hangok, miszerint a két férfi homoszexuális viszonyt is folytatott. Eastwood megpróbálta a belső harcait bemutatni, a viktoriánus neveltetéséből származó előítéleteit, különös viszonyát édesanyjához, (Judi Dench) akivel együtt élt annak haláláig. Bemutatja, hogyan volt képes ez a merev ember együtt működni a Kennedyekkel, és hogy paranoiája miként segítette hozzá ahhoz, hogy ilyen sokáig a hivatal élén maradhasson.

Eastwood a lassú történetmesélés nagy mestere. Ez a film sem pörög, és megpróbál elfogulatlan maradni Hooverrel szemben, még ha nem is mindig sikerül neki – úgy érzem, az öreg Clintnek tetszik az, amit J. Edgar képviselt. Mégsem foglal állást az igazgató személyiségével kapcsolatban – igyekszik semleges maradni, ami nem biztos, hogy jót tesz a filmnek. DiCaprio nagyon igyekezett azonosulni a szereppel, talán túlságosan is. Van, amikor azt mondják, egy színész meglátja a szerepben az Oscar szobrocska fényét, és rádolgozik erősen – ez történik itt is. Nem kérdéses, hogy zseniálisan játszik, de néha kicsit “izzadtságszagú” volt nekem. Biztosan lesznek olyanok is, akik szerint unalmas a film, és meg lehet érteni őket is. Egy roppant megosztó személyiség életét bemutatni 2 órában rettentő nehéz, főleg, ha ennyi történelmi utalást is igyekeztek a forgatókönyvbe belevinni.

A J. Edgar nem lett kiemelkedően jó film, de Eastwood szerelmeseinek mindenképpen fog pár kellemes percet szerezni.

A bűn árfolyama (The International)

the-international

Ülünk M.-mel a moziban, a kezdő pár másodperc telt még csak el, és mi kérdőn nézünk egymásra: vajon mi lesz ebből? Paródia kliséhalmazokkal? Mélylélektani dráma, hiszen a műfaji besorolás erre utal? Akciófilm? Thriller?

Kételyek merülnek fel bennünk, hogy jó helyen vagyunk-e jó időben, ugyanis bármennyire drámainak tűnnek az események, a közönség hangosan nevet a főhős Salingeren, aki sehogy sem találja helyét a filmben.

By the way: mindkét főszereplő neve: Salinger és Whitman – sokatmondó. Tom Tykwer, a rendező A lé meg a Lolával zseniálisat alkotott. A parfüm is nagyon rendben volt, imádtuk. De, mi ez itt Clive Owen-nel, Naomi Watts-sal?

Azt hiszem, ilyen filmet még egyikünk sem látott. A történet szerint (szpojlerezek, mert moziban nem fog menni, akkorát bukott, így a magyar forgalmazó le is tiltotta a vetítés jogát) a világ egyik vezető bankja ellen nyomozás indul, melyet a fentebbi két szereplő: egy brit Interpol-ügynök, és egy amerikai ügyésznő irányít. A vád: fegyverkereskedelem, pénzmosás, korrupció, terroristák pénzelése. Ám, aki belekeveredik az ügybe: meghal.

Kettejük harcáról gyakorlatilag a világ ellen; erről szól a film. Ez a harc reménytelen, hiszen mindenki benne van, aki számít. Lehetne sima összeesküvés-elmélet film, de mégsem az, hiszen a gazdasági válság idején igencsak időszerű problémákat feszeget. Hatalom, pénz, válság, kamatok, hitelek, összeroppant emberek. Ekkor hangzik el a film egyik kulcsmondata: “A bankszektor lényege, legyen szó nemzetekről, vagy egyénekről, az az, hogy adósává tegye (…) és akié az adósság, az irányít mindent… és mint tudjuk, a pénz nem más, mint adósság…”

Kemény mondat, és közben zajlik a harc. Olyan helyszíneken, ahová szerintem még soha nem engedtek be kamerát. (Ha másért nem, ezért nagyon érdemes megnézni a filmet!) Berlin, Milánó, Genf, London, Párizs, New York (ahol közel tíz percen keresztül lövik szét a Guggenheim-múzeumot, na az nem semmi jelenet), s végül Isztambul, ahol a film jelképesen véget ér. Azért jelképes, mert valójában nem ér véget, csak befejeződik, s van egy kis rájátszás Voltaire: Candide-jának zárójelenetére, melyet szerzőnk szándékosan nem a keresztyén világba helyezett.

Vegyes érzelmekkel jövünk ki a moziból. Számomra kellemes meglepetés volt újralátni a bankigazgató szerepében azt az Ulrich Thomsen-t, akit az Ádám almáiból ismerhettünk meg.