web analytics
 

Az összes post Robert Downey Jr tag-gel

Vasember 3

Vasember 3 - Robert Downey Jr.

Igazándiból sosem rajongtam a képregény adaptációkért, nem fogott meg Superman, sem a Pókember, a Batman filmekből is inkább csak új, Nolan féle sötét verziók kötöttek le. 2008-ban aztán berobbant Tony Stark, a Vasember, és nem utolsó sorban Robert Downey Jr., aki annyira jó volt a fellengzős, de zseniális playboy szerepében, hogy szép lassan rákattantam, és végignéztem az összes jelentősebb szuperhősös mozit. A második rész is tetszett, ezért nem is volt kérdéses : ha legalább annak szintjét hozzák, akkor a harmadik epizód sem fog csalódást okozni.

A Bosszúállók new york-i kalandja után Tony Stark (Robert Downey Jr.), vagyis a vasember nem igazán találja önmagát. Rémálmok és pánikrohamok kísértik, ezért javarészt visszahúzódva él high-tech otthonában. Az ügyeket Pepper (Gwyneth Paltrow) viszi, aki oda is költözik a Vasemberhez, hogy segítsen kimászni a gödörből. A szuperhős feladatokat addig is átveszi a Hazafi, vagyis Rhodes ezredes (Don Cheadle), aki egy új festésű páncélban kap feladatokat. Amikor egy főgenyó terrorista, a Mandarin (Ben Kingsley) sorozatban hajtja végre a brutális támadásait, és az amerikai kormány tehetetlen ellene, Stark úgy dönt, felveszi a kesztyűt, és nyilvánosan nekimegy a Mandarinnak. Ráadásul előkerül a jóképű Aldrich Killian (Guy Pearce) is, aki erősen rányomul Potts-ra, nem minden hátsó szándék nélkül.

Vasember 3Shane Black rendező/forgatókönyv író második nagyfilmje a Vasember harmadik része, vagyis elég nagy bátorság volt ráosztani ezt, a Disneynek nem kicsit fontos franchise folytatását. Ok, az előző munkáját is Downey Jr. – ral csinálta, de akkor is. Bár, ha jobban belegondolunk, mi is kell egy sikeres Iron Man filmhez? Kell egy jó alapsztori, ami azért ne legyen túl bonyolult, kellenek poénos párbeszédek, kihegyezve Stark kicsit arcos, kicsit hímsoviniszta karakterére, látványos akciók, egy hiteles főgonosz, és egy lezárás, ami magában hordja a folytatás lehetőségét. Nézzük, mit sikerült ebből megvalósítani!

Jó alapsztori : persze, megint jön egy terrorista, aki rettegésben tartja a világot, bár most inkább csak Amerikára van kihegyezve, akit aztán az egy csipetnyi patriotizmussal megfűszerezett főhős így vagy úgy, de helyretesz. Ez adott a filmben, sőt, van egy egész jó kis csavar benne, ami csak még üdítőbbé teszi az egészet.  Pipa. Poénok : pont annyi és pont ott van elhelyezve, ami még nem válik erőltetetté. Majdnem tökéletes az arány, és persze ott van a Downey Jr. faktor, akinek még az is jól állna, ha a telefonkönyvet olvasná fel a film közepén. Pipa. Látványos akciók : ide meg úgyis csak pénz kell, had izzadjanak a számítógép procik, dőljön a CGI. Érdekes módon itt is sikerült egy egész jó egyensúlyt találni, nem ment át a film egy két órás, szemnek való orgiába – sőt, néha talán még kicsit szegényesnek is éreztem, bár ez lehet, hogy csak a hatalmas elvárások miatt volt. Najó, azért vannak brutál-grandiózus rombolások, nem kell félni! Félpipa. Főgonosz : na ezt nem fogom lelőni, tessék megnézni a filmet, de annyit elárulhatok, hogy ez is pipa. Mindezeket még sikerült megtoldani egy pici személyes drámával, végül is a szuperhős is csak ember, neki is lehetnek rossz napjai.

Downey Jr. azt hozza, amit elvárunk Tőle, sőt, még egy kicsit többet is : ebben a részben már mutat valamit Tony Stark érzéseiből is, és megtudhatjuk, a vastag páncél milyen szívet takar. Gwyneth Paltrow egyre jobban néz ki, és egyre nagyobb szerepet is kap a történetben, Ben Kingsley már csuklóból tudja az ellenszenves figurákat, Guy Pearce pedig szintén kellemes meglepetés. Ezzel a gárdával még jó pár részt le tudnának forgatni, mindenféle gond nélkül. De hogy ne csak áradozzak : a végét egy picit összecsapottnak érzem, ami ugyan benne hordozza a folytatás lehetőségét, de lehet akár lezárás is.

Vasember 3 Gwyneth Paltrow

Igen, lezárás, főképpen annak tudatában, hogy egyre több pletyka kering arról, miszerint Downey Jr. nem szeretne többet belebújni a péncélba. Ennek persze ellent mond az, hogy tervezgetik az új Avengers filmet, illetve a számok : a Vasember nagyon jól indított a pénztáraknál, sanszos, hogy megközelítheti a Bosszúállók bevételét, akkor pedig szerintem van az a pénz, amiért láthatjuk még Iron Man újabb kalandját. Addig is, tessék menni moziba, ezt ott kell megnézi, venni hozzá egy jó nagy adag popcornt, és elengedni magunkat : ez a 130 perc úgy fog elrohanni, hogy észre sem veszed. Szórakoztató, vicces, mi kell még?

IMDB infobox

Eredeti cím:
(2013)
Hossz:
130 perc
Rendező:
Shane Black
Forgatókönyv:
Drew Pearce, Shane Black, 4 more credits
Szereplők:
Robert Downey Jr., Gwyneth Paltrow, Don Cheadle
IMDB érték:
7.8

Itt vetítik ma Budapesten:

Palace Mammut
14:15

Cinema City MOM Park
21:15

Cinema City Westend
11:15 16:45 22:15

Cinema City Allee
11:30 17:00

Cinema City Aréna
15:45 18:45 21:30

Cinema City Duna Plaza
13:15 19:15 22:00

Cinema City Campona
15:45 22:30

Bosszúállók – The Avengers

Bosszúállók - The Avengers

Josh Whedon neve nekem egyenlő a Buffyval és a Firefly – al. A vámpírvadász kiscsaj története messze megelőzte a mai Twilight mániát, és persze ezerszer jobb, és élvezhetőbb volt. Nagy, komoly blockbustert eddig még nem bíztak rá, most viszont a Marvel úgy döntött, hogy megirigyelve Stallone – t, forgat egy Expendables – t, csak szuperhősökből. Gyakorlatilag előszedték mindenkit, aki él és mozog a hero szakmában, és megszületett a Bosszúálók – The Avengers.

Loki (Tom Hiddleston) a félisten Thor (Chris Hemsworth) öcsikéje szövetkezve pár földöntúli rosszfiúval úgy dönt, hogy éppen ideje lenne a Földet megszállni és megszerezni Tesseract – ot, amiből elég sok mindent lehetne csinálni, pl. egészen jó kis fegyvereket is. Ez az energiakocka most éppen Fury kapitánynál (Samuel L. Jackson) van, a S.H.I.E.L.D. – ben. Miután megkaparintja, Fury rájön, hogy itt bizony baromi nagy gáz lesz, ezért megpróbálja összetrombitálni a régi gárdát, a Bosszúállók csapatát, vagyis Amerika Kapitányt (Chris Evans), a Vasember Tony Starkot (Robert Downey Jr.), Thort, a nagy zöld srácot, Hulkot (Mark Ruffalo), a Fekete Özvegyet (Scarlett Johansson), és lehetőleg Sólyomszemet is (Jeremy Renner) – bár őt Loki az első akció során maga mellé állítja. Ennyi magányos harcost viszont egy csapattá kovácsolni nem is olyan egyszerű – még akkor sem, ha a világvége fenyeget.

Lehet kezelni ennyi szuperhőst egy filmben? Hiszen szinte mindegyik maga is megtöltene (és meg is töltött már) egy egész estés mozit. Josh Whedon a forgatókönyvben és a rendezéssel felállított egy olyan egyensúlyt, ami elegendő terepet nyújt mindenkinek, hogy megmutatkozzon, láthassuk az erősségeiket, de a gyengéjüket is – senki nem kerekedik a másik fölé, még akkor sem, amikor az összhang még finoman szólva sem tökéletes a karakterek kapcsolatában. Az egyes karakterekre jellemző elemek mind megjelennek, és nagyszerűen kiegészítik egymást. A jó helyen és jól megírt poénok időnként megszakítják a harcot, de ezek kellenek, sőt. A látványvilág brutális, szinte minden pillanatban feltűnik valami új, izgalmas kütyü, kockalelkűek végig fogják csorgatni a nyálukat. Azt szokták mondani, hogy az ilyen igazi blockbustereknél a sztori nem lényeges, nos, itt még erre is komoly hangsúlyt fektettek – amihez nagyszerű alapot ad persze az, hogy elég sok szereplőből lehet válogatni.

Igen, ez a tökéletes popcorn mozi. Nem szeretek ilyen általánosságokat puffogtatni, de aki szereti a mozit, a látványt, az induljon el valamelyik multiplexbe, vegyen egy bazi nagy adag kukoricát, szigorúan valami cukros, hízlaló itallal, üljön be rá a haverokkal, pasival, csajjal, és élvezze azt, amiért a szórakoztató mozit kitalálták. Lehet kedvencet választani, drukkolni, vigyorogni a poénokon (lesz olyan, amit még később is lehet majd emlegetni), összenézni a haverral Scarlett Johansson bőrszerkója láttán, vagy akár csak annak is örülni, hogy Cobie Smulders – nek (igen, Robin a HIMYM-ből), vagy annak, hogy Pepperről (Gwyneth Paltrow) sem feledkeztek meg.

A film folytatásért kiált, és nem csak azért, mert ez szinte biztos, hogy bődületes kasszasiker lesz. Ha a következő részre is ilyen gárdát, ilyen forgatókönyvvel és rendezéssel tudnak összerakni, akkor részemről akár már a jövő héten moziba is kerülhet. Ha már képregény adaptáció, akkor nálam mindenképpen elsők az új Batman filmek, de a Bosszúállók is szorosan ott van a nyomában. Ja, és még egy : ezt a filmet otthon, esetleg letöltve megnézni az a mozi megcsúfolása. Tessék elmenni, és nagy vásznon megnézni, megérti – és ne induljatok el haza, amikor elkezdődik a vége főcím!

IMDB infobox

Eredeti cím:
The Avengers (2012)
Hossz:
143 perc
Rendező:
Joss Whedon
Forgatókönyv:
Zak Penn, Joss Whedon
Szereplők:
Robert Downey Jr., Chris Evans, Scarlett Johansson
IMDB érték:
8.3

Sherlock Holmes – Árnyjáték

Sherlock Holmes - Árnyjáték - Game of shadows - Robert Downey Jr - Jude Law

Ha Sherlock Holmes szóba kerül, a legtöbb embernek egy csavaros eszű nyomozó jut eszébe, aki hű társával, Dr. Watsonnal mindenféle bonyolult ügyeket old meg, és bizony Ő a földkerekség legokosabb magándetektívje. Az eredeti könyv azonban sok tekintetben más. Holmes elég csapodár, sokszor nagyképű, mondhatni bunkó, szeret verekedni és nem veti meg a kábítószereket sem. A 2009-es Guy Ritchie film ebből a Holmes – ból adott rendesen ízelítőt, kicsit több akcióval és kevesebb nyomozással. 2011 – ben bemutatták a második részt, az Árnyjátékot.

Holmes (Robert Downey Jr.) az egyetlen igazi ellenfelével, Moriathy professzorral (Jared Harris)  kerül szembe, aki itellektuálisan és fizikálisan is méltó ellenfele lehet (lévén boxbajnok). Watson éppen az esküvőjére készül, de közben nyomozónk egyre inkább beleássa magát a professzor üldözésébe, és kapcsolódási pontokat vél felfedezni az Európa számos pontján bekövetkező terrorcselekmények és ellenfele között. A hajsza ott kezdődik el igazán, amikor a professzor a nászútra vonatozó Watson (Jude Law) és felesége ellen bérgyilkosokat küld. Segítségükre lesz Holmes bátyja, Mycroft (Stephen Fry) és feltűnik egy cigány jósnő is, (Noomi Rapace), akinek eltűnt a testvére, és igencsak szeretné megtalálni. A kis csapat végigrohanja Európát, és megpróbálja leleplezni a professzor gonoszságait.

Volt bajom a filmmel, nem is kevés. Az első részben még csak-csak volt nyomozás, itt most szinte semmi. Ez kérem egy akciófilm, csak itt most a főhőst Sherlock Holmes-nak hívják. Hiányzott az erő a főgonoszból, ha nem olvastam volna könyvben korábban a professzorról, fogalmam sem lett volna róla, hogy ki is Ő. Persze, szépen fényképezett és koreografált jelenetek vannak benne, de pl. az X+1000-ik lassításos jelenet engem már kifejezetten fárasztott, majdnemhogy idegesített. Kevesebbet kaptam Holmes és Watson külön kis csipkelődő csatájából is, bár Downey Jr. és Law még mindig jók ebben. Kellemes meglepetés volt Fry, nagyon jó karaktere volt a filmnek.

Igen, ez e gy blockbuster, termelni fogja a lóvét, sokan meg is fogják nézni, és minden bizonnyal sok embernek tetszeni is fog. Én nagyon szeretnék megnézni egyszer Guy Ritchie-től egy olyan Sherlock filmet is, ahol az ész is dominál, nem csak az akció. Szerintem képes lenne rá.