web analytics
 

Az összes post romkom tag-gel

Az a bizonyos első év

Az a bizonyos első év

Dan Mazer neve, mint rendező, valószínűleg ismeretlen lehet szinte mindenkinek. Ha viszont azt mondom, hogy van egy gyerekkori haverja, iskolatársa, bizonyos Sacha Baron Cohen, akkor talán már derenghet valami. Igen, Mazar vastagon “sáros” olyan filmek megírásában, mint a Borat vagy a Brüno és persze jó pár Ali G epizód. Na most akkor képzeljük el, ha egy ilyen fickó úgy dönt, ír és rendez egy angol romantikus komédiát. Kíváncsiak vagytok rá? Nem csodálom, és most meg is kapjátok : itt Az a bizonyos első év!

Nat (Rose Byrne) és Josh (Rafe Spall) szerelme az első látásra tipikus esete. Nem is húzzák sokáig a dolgot, rövidesen össze is házasodnak úgy, hogy jószerével nem is ismerik egymást. Persze már az esküvőn tapasztalhatnak mindenféle baljós előjelet, ráadásul a barátaik sem jósolnak túl nagy jövőt ennek a kapcsolatnak, lévén ők már látják : túlságosan is eltér a két fiatal természete, élet-felfogása. Nat karrierista, realista és talpraesett, Josh inkább az a művész típus, aki szeret akár egész nap pizsamában flangálni a lakásban. Idővel maguk is rájönnek, hogy valami nincs rendben, ezért párterápiára is jelentkeznek, amit aztán igencsak megnehezít az, hogy Nat új ügyfelet kap a roppant sármos amerikai üzletember Guy  (Simon Baker) személyében, és visszatér a városba Josh előző, nagy szerelme, a szintén kicsit elvarázsolt Chloe (Anna Faris). Kiderülhet végül mégiscsak, hogy az ellentétek vonzzák egymást, vagy megdől ez a tétel?

A kapcsolatok első éve – olyasmi ez, mint az a bűvös első 7 év, állítólag, az a kapcsolat, ami ezeket “túléli”, örök életű lehet. Mazer ezt a tételt igyekszik úgy alátámasztani, hogy közben meg is dönti azt. Tudom, hülye ellentmondás ez rögtön az első mondatban, de az egész film ilyen. Egy anti-romantikus komédiába oltott love story. A gyors “klasszikus” kezdés után – találkozás, buli, nagy szerelem, esküvő rögtön a párterápián találjuk magunkat – ritkán indul így egy igazi szerelmes film. A néző számára is hamar egyértelművé válik, hogy a két fiatal annyira ellentétes jellem, hogy a kapcsolatuknak tényleg nincs nagy jövője. Ezt próbálja Mazer úgy bemutatni, hogy az angol romkomok elemeit is felhasználja – csakúgy, mint a Bridget Jones vonulatban, itt is megjelennek a barátok, akik jól kiosztják egymást és persze Nat és Josh is kap rendesen, illetve ezen szereplők “viselkedésében” élheti ki magát a rendező, és veheti elő a “Boratos” poénokat. Kapunk ilyet bőséggel, Stephen Merchant Josh haverja szerepében bőven odaférne Cohen mellé a következő filmjébe, sőt, talán néhol már egy kicsit sok is lehet, főképpen annak, aki nem rajongója az előbb említett úriember legkevésbé sem PC alkotásainak.  Kap pár jó jelenetet Minnie Driver és Jason Flemyng is, ők azok, akik megpróbálják bemutatni azt, hogy az ellentétek, még ha igen érdekesen is, de meg tudnak lenni egymással, ráadásul Driver még pumáskodhat is egy kicsit, elég, ha csak a Justin Bieber – es jelenetre gondolunk.

Az a bizonyos első év

Byrne annyira hideg és karrierista akart lenni Nat szerepében, hogy az talán túl jól is sikerült Neki : kicsit nehezen hihetőek az érzelmi kitörései, Bryne már egy fokkal jobb, de kétségtelenül ennek a filmnek Faris az egyik legnagyobb erőssége. Egyrészt kiderül, hogy mennyire piszok jó nő is, másrészt tökéletesen áll Neki az álmodozó, de roppant magányos Chloe szerepe. Baker hozza azt, amit várnak tőle : sármos, laza amerikai, aki azért nagyon tud szeretni – talán sikerül kitörnie a Mentalista bűvköréből, és ebben a karakterben még lehetnek jó alakításai.

Az volt az érzésem a film végén, hogy igen, ez nagyon angol, és nagyon hülye – viszont a jó értelemben. Van benne egy adag modorosság, ami szinte minden britet jól jellemez, de ott van az az őrület, amit Mazer képvisel. Az az a bizonyos első év tökéletes randis film lehet, ha a csaj egy kicsit nyitottabb A Borat féle poénokra – ezeken a pasi is jól fog röhögni, de még nem viszik túlzásba, a csajoknak meg lesz romantikus szál bőségesen. Őszintén megvallva, kicsit tartottam tőle, de kellemes csalódás ért – kaptunk egy olyan romkomot, amit szívesen megnézek majd újra, ha megjön a DVD kiadás. Ez nálam nagy dicséret :)

IMDB infobox

Eredeti cím:
(2013)
Hossz:
97 perc
Rendező:
Dan Mazer
Forgatókönyv:
Dan Mazer
Szereplők:
Rose Byrne, Anna Faris, Simon Baker
IMDB érték:
6.4

Fejbenjáró bűn – Ruby Sparks

Fejbejáró bűn - Ruby Sparks - Paul Dano,Zoe Kazan

Vannak filmek, amiket hetekig tologatok, aztán amikor végignézem, az jár a fejemben, ezt miért nem szedtem elő korábban? A Ruby Sparks is már hosszú ideje ott áll a listán, de valahogy sosem volt rá időm, pedig Paul Dano – t szeretem. A Fejbenjáró bűn egészen szerethető darab.

Calvin (Paul Dano) rendkívül fiatalon megírt első könyve hatalmas siker lett. A srác mindezt azóta sem tudta feldolgozni igazán, ráadásul barátnője is elhagyta, édesapja meghalt, és ihlete sincs, pedig a kiadója már igencsak kérné a következő művét. Magányosan él, egyedüli társa Scotty, a kutya, akit azonban sokszor tehernek tekint. Bátyja, Harry (Chris Messina) próbálja felrázni a tesót, nem túl nagy sikerrel. Pszichológusa, Dr. Rosenthal (Elliot Gould) azt a “házi feladatot” adja Calvin-nek, hogy írjon egy rövid novellát arról, aki szereti a kutyáját. A srácnak van egy álma egy vörös hajú lányról, akivel egy parkban találkozik, és teljesíti a feltételt – kedveli Scotty-t. Felébredve, inspirációt kap, írni kezd a lányról, akit Ruby Sparks – nak nevez el (Zoe Kazan). Jól halad a könyvvel, egyre inkább megteremti Rubyt, akibe tudat alatt már szerelmes is lesz – azonban egy reggel felébredve ott találja a kis hölgyet a konyhájában, amint éppen rántottát készít Neki. Álom vagy valóság? Nehéz kérdés.

Jonathan Dayton és Valerie Faris hat évvel a Család kicsi kincse után újra összeállt, és Zoe Kazan forgatókönyvéből készítették el a Ruby Sparks – ot. Ez a film nem szól akkorát, mint az első közös alkotásuk, de maga a történet hordoz magában annyit, hogy ez is kiemelkedjen az átlagból. A magányos srác, aki magán hordozza a mai generációk összes hibáját és kevés erényét, és a lány, aki életre kel az álmából – mint egy modern kori Frankenstein sztori, némi romantikus vígjátéki köntösben. Bár vicceskedő filmnek indul, később inkább befordul, és párkapcsolati problémákat feszeget, ami talán kicsit sok is lehet a nézőnek, főképpen, ha esetleg a saját kis életére is ráismer a történetben. Dano jó a kissé szétcsúszott, de alapvetően komoly egóval megáldott író szerepében, Kazan pedig érdekes jelenség, nehéz eldönteni, hogy szeretjük e a karakterét. Feltűnik még a Calvin anyja szerepében a hippi Annette Bening és a vicces szakállat növesztő mostohaapa, Antonio Banderas – üde színfolt a játékuk, bár dramaturgiai jelenlétük nem túlságosan erős vagy logikus.

Romantikus komédia, ami jó adag drámai elemet is hordoz magában, sőt, talán egy kicsivel többet is, mint kellene. Ami tetszett az az, hogy nem próbálja megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Persze Kazan ügyelt arra, hogy “happy end” legyen a végén, még ha kicsit keszekusza is. Érezhető, hogy nő írta a könyvet, ezért nincsenek benne altesti és idióta poénok, inkább az intelligens humorra próbál erőltetni, és persze némi rejtett hím-soviniszta mondanivalója is van a történetnek. Moziba nem kerül, ha minden igaz, a tavasz közepén jelenik meg itthon is DVD forgalmazásban. Másfél órát mindenképpen megér, hülye szó, de aranyos film lett a Ruby Sparks.

IMDB infobox

Eredeti cím:
Ruby Sparks (2012)
Hossz:
104 perc
Rendező:
Jonathan Dayton, Valerie Faris
Forgatókönyv:
Zoe Kazan
Szereplők:
Paul Dano, Zoe Kazan, Annette Bening
IMDB érték:
7.2

Ötéves jegyesség – The Five-Year Engagement

Ötéves jegyesség - The Five-Year Engagement - Jason Segel, Emily Blunt

Romantikus komédiával folyamatosan ellát minket Hollywood. Többségük belefullad a cukros nyálba, ritkán akad olyan, ami után egy pasiból lévő néző is úgy tud felállni, igen, erre érdemes volt másfél-két órát rászánni. Most itt egy ilyen film – minő csoda, jelen állás szerint ez sem fog menni itthon mozikban ….

Mi történik akkor, ha egy rózsaszín nyúl és Lady Diana találkozik egy szilveszteri álarcos bulin? Persze, szerelem lesz a dologból.  Tom Solomon (Jason Segel) sous séf egy jó étteremben, Violet Barnes (Emily Blunt) pszichológiát tanul San Francisco-ban. A fiatalok randizni kezdenek, majd egy év után Tom megkéri a lány kezét – aki, bár a romantikus vacsora nem megy egyszerűen – igent mond. Megindulnak az előkészületek, de valahogy mindig közbejön valami – pl. Tom legjobb barátja, Alex (Chris Pratt) az eljegyzési vacsorán jelenti be, hogy terhes tőle Violet testvére, Suzie (Alison Brie), és bizony ők hamarabb összekelnek, később Violet kap egy visszautasíthatatlannak tűnő ajánlatot a michigani egyetemtől egy két éves programra. Tom nem akarja megtörni párja karrierjét, és bár főszakácsi állást kínálnak Neki Friscoban, a pár útra kel, és az északi városba költöznek – ahol aztán nem egészen úgy alakulnak a dolgok, mint elképzelték. Az első komolyabb veszekedések után megjelennek az első komoly repedések a kapcsolatukban.

Jason Segel – t szeretjük. Nem csak azért, mert az Így jártam anyátok-ban nagyon jó volt, hanem mert egy olyan karakter, akinek van humora, és mindezt ízlésesen elő is tudja adni. Ráadásul írni is tud, már a Muppets forgatókönyvében is részt vállalt, az Ötéves jegyességet pedig ottani szerző társával, Nicholas Stoller-rel közösen jegyzik, aki nem mellékesen a rendezői székbe is beült. Ami Amy Adams -szel nem működött a bábfigurák között, az itt most megvan : létrejön a kémia Segel és Blunt között, kapcsolatuk, szerelmük teljességgel hihető. Életszagú lett a film, bár néha kicsit sok a “véletlen”. Ez a valósághűség miatt lett R kategóriás a film Amerikában, és lett kevésbé sikeres – bizony a vita hevében elhangzik néhány F-word, de nem lesz vulgáris, és legkevésbé sem alpári. Saját mindennapunk problémáival találjuk szembe magunkat, ezek velünk is megtörténhetnek. Mindehhez társul Tom karaktere, az igazi “szeretnivaló mackó” figura, aki tud szenvedélyes is lenni, de sosem erőszakos, vagy fenyegető. Kicsit soknak tűnhet a műfajhoz a 2 órás hossz, de egy pillanatra sem válik unalmassá, és nem éreztem, hogy bármikor is kínos vagy erőltetett lenne. Intelligens humor jellemzi, talán ezért is lett kevéssé sikeres – úgy tűnik, amiben nincs legalább két nyílt színi hányás és négy pár női mell, az ma már csak DVD-n jelenhet meg.

Sajnálnám, ha tényleg csak a boltok polcain találkozhatna majd a nézőközönség ezzel a filmmel. Nekem kellemes 120 percet adott, és megerősített abban, hogy Jason Segel – ről még nagyon sokat fogunk hallani. Ja igen, és abból a tacoból én is kérnék egy pár adagot, elvitelre!

IMDB infobox

Eredeti cím:
The Five-Year Engagement (2012)
Hossz:
124 perc
Rendező:
Nicholas Stoller
Forgatókönyv:
Jason Segel, Nicholas Stoller
Szereplők:
Jason Segel, Emily Blunt, Chris Pratt
IMDB érték:
6.2

Amit még mindig tudni akarsz a szexről

Amit még mindig tudni akarsz a szexről - Hope Springs - Meryl Streep, Tommy Lee Jones

Hatvan feletti párkapcsolati problémák? Nem is olyan régen láttunk erre példát, (Tétova félrelépők) David Frankel, akinek a Sex és New York sorozatot is köszönhettük, egy kicsit más irányból közelítette meg a témát.

Kay (Meryl Streep) és Arnold (Tommy Lee Jones) 31 éve élnek házasságban, különösebb gondok, és éppen ezért izgalom nélkül. Miután a gyerekek is elköltöztek, külön hálószobában alszanak, és látványosan kezd kihűlni kapcsolatuk, ezért Kay úgy dönt, egy utolsó próbálkozást tesz arra, hogy felélessze maguk között a tüzet, vagy legalábbis egy kis parazsat. Arnold, aki leginkább a golftv nézése közben érzi legjobban magát, természetesen hallani sem akar arról, hogy bármiféle terapeutához járjanak, de végül is hagyja magát rábeszélni, hogy ellátogassanak Hope Springs – be, ahol Dr. Bernie Feld (Steve Carell)  nem éppen szokványos módszerekkel próbál segíteni a bajba jutott pároknak. Megkezdődik egy kegyetlen hét, ahol nemcsak a problémáikkal, de önmagukkal is keményen szembe kell nézniük.

Vanessa Taylor forgatókönyvíró jegyzett már Trónok Harca epizódot, Alias részeket, a Hope Springs az első, egész estés filmje. Ő és Frankel nagyon okosan nyúltak a témához : nem sírva röhögős vígjátékot akartak, a cél az volt, hogy legyen kellő mélysége a filmnek – ezért komolyan megírt párbeszédekre helyezték a hangsúlyt. Mindehhez két zseniális színészt sikerült castingolni. Streep – et láttuk már hasonló szerepekben, és mindig jó volt, most is briliáns, egyáltalán nem lennék meglepve, ha ismét kapna egy jelölést majd az arany szobrocskára. Rengeteg erő, szenvedély van a játékában, ugyanakkor elesett és szomorú – tökéletesen beleélte magát Kay szerepébe. Jones mostanság inkább ufókra vadászgatott, illetve több, akció-jellegű filmben láttuk, de ismét bebizonyította, van komikusi – drámai vénája is, jól áll neki a morgós, de lelke mélyén szintén szenvedő férj karaktere. Steve Carell a háttérbe húzódik, mintha csak élvezné a két óriás játékát – ez is egy nagy pozitívuma a filmnek.

Persze, nem egy drámát kapunk a vásznon, megvannak a humoros jelenetek, párbeszédek, de senki ne számítson Adam Sandler stílusú altesti poénokra. Még a “szokásos” hollywood – i lezárás sem tudja elrontani ezt a filmet. Ízlésesen és intelligensen van megírva az egész sztori, jól kombinálva drámát és komédiát. Az Amit még mindig tudni akarsz a szexről, a címe ellenére egy nagyon szép film, az emberi kapcsolatokról.

IMDB infobox

Eredeti cím:
Hope Springs (2012)
Hossz:
100 perc
Rendező:
David Frankel
Forgatókönyv:
Vanessa Taylor
Szereplők:
Meryl Streep, Tommy Lee Jones, Steve Carell
IMDB érték:
6.4

Lazacfogás Jemenben

Lazacfogás Jemenben - Salmon Fishing in the Yemen

A recept egyszerű : végy egy rendezőt, jelen esetben Lasse Hallström – öt, aki megcsinálta a Csokoládét, a Casanovát vagy az Árvák hercegét, írass neki egy jó könyvet mondjuk Simon Beaufoy – jal, aki pl. összedobta már a Gettómilliomost vagy a 127 órát, szerződtess le pár jó brit színészt, és nagy eséllyel jó filmet fogsz kapni a végén.

Fred Jones (Ewan McGregor) igazán szürke alak. Halászati szakértő, feleségével szép lassan elhidegülnek egymástól. Finoman szólva sem él boldog életet a férfi, amikor egy különös felkérést kap: egy jemeni sejk (Amr Waked) a fejébe veszi, hogy ő bizony a sivatag közepébe épít egy mesterséges helyet, ahol aztán majd lazacokat nevel – és ezzel felvirágoztatja a környéket. Angliai megbízottja, Harriet Chetwod-Talbot (Emily Blunt) mindent megtesz, hogy meggyőzze Fredet, aki végig ellenáll, de amikor felsőbb utasítások érkeznek, nem tehet mást, belevág – ugyanis az angol kormánynak jót tenne egy sikerpropaganda – Bridget Maxwell (Kristin Scott Thomas), a miniszterelnök média szakembere azonnal lecsap a témára, és innen nincs megállás – indulnak a halak Jemenbe.

Romantikus komédiát sokan, sokfélét csináltak már, de az angoloknak mindig megvolt hozzá az a különös, megfoghatatlan plusz, amitől (számomra legalábbis) jobbak, kedvesebbek, mint a tengerentúli változataik. Hallström is szépen építkezik, finoman hozza össze szálakat, igaz, a végére eléggé kiszámítható lesz – akár még azt is meg merném kockáztatni, hogy egy picit hollywoodi giccsbe fordul – mégis, több és más ez, mint amit megszoktunk. McGregor egyre jobb színész lesz, nagyszerű a teljesen érdektelen, unalmas hivatalnok szerepében, aki szép lassan belefeledkezik majd belelkesedik a munkájába. A “kémia” valahogy nem akar megjelenni a két főszereplő között, de ez inkább Blunt hibája, McGregor ezt is szépen formálja ki a karakteréből. A film igazi csúcspontja azonban Kristin Scott Thomas, karikatúra szerű alakításával, vicces, könnyed, imádni való.

Romantikus komédia, némi politikai szatíra, ami, ha engeded, szép lassan magával ragad, és még az utolsó pár percet átható nyálat is elnézed neki, valamint komolyan érdeklődni kezdesz a lazachorgászat rejtelmei felől. Szerettem.

IMDB infobox

Eredeti cím:
Salmon Fishing in the Yemen (2011)
Hossz:
107 perc
Rendező:
Lasse Hallström
Forgatókönyv:
Simon Beaufoy, Paul Torday
Szereplők:
Ewan McGregor, Emily Blunt, Amr Waked
IMDB érték:
6.8

Míg a világvége el nem választ

Míg a világvége el nem választ - Seeking a Friend for the End of the World - Keira Knightley,Steve Carell

Mi történik a világgal, ha bejelentik, egy bazi nagy aszteroida száguld a Föld felé, és sajnos Bruce Willis éppen nem ér rá, más megoldás nincs, szóval három hét, és leoltják a villanyt? Igen korrekt kis katasztrófa filmet lehetne ebből a témából forgatni, de Lorene Scafaria másképpen döntött.

Dodge (Steve Carell) éppen autóban ül feleségével, amikor a rádió bemondja a rossz hírt. Mire a férfi felocsúdna, neje már meg is pattan az anyósülésről, és az életéből is. Dodge próbálja élni az életét, de a körülmények, és az az apró tény, hogy három hét van hátra a világból azért okoz némi zavart – a depresszió mellé. Az emberekből előszabadulnak az elnyomott gondolatok, érzelmek, készülnek a bakancslisták, folynak a hatalmas záróbulik. Hősünk megismerkedik egy szomszédjával, a kissé szétszórt Penny – vel (Keira Knightley), aki szintén nem túlzottan vesz tudomást arról, hogy ketyeg az óra, de azért a szüleivel még szeretne találkozni. Mindeközben Dodge – hoz kerül egy levél, amit legelső, nagy szerelme írt, és abban bizony szerelmet vall az eldobott férfinak. Egy utcai zavargás után, Penny és Dodge úgy dönt, nekivágnak: felkeresik a férfi nagy szerelmét, és megpróbálnak eljutni a lány szüleihez.

Az alapsztori jó pár vicces helyzetet hordoz magában, az író-rendező Scafaria eleinte igencsak feketére veszi a humort – ez bizony kellemes meglepetés. Csapong a vígjáték és a dráma között, igazándiból nem is lehet eldönteni, hogy mi volt a fő irány – számomra viszont ez nem volt zavaró. Sarkítottak a karakterek, viszont a casting jól sikerült, Carell-nek jól állnak ezek a kicsit belassult lúzer szerepek, Knightley kellően őrült és érzékeny – két annyira különböző embertípus, hogy érthető is, amiért nehezen alakul ki köztük kapcsolat. Ahogy a Pókembernél, itt is jár a piros pont Martin Sheen szerepeltetéséért. Azt meg intő jelnek veszem, hogy van olyan pulcsim, amiben Carell kezdi és Knightley fejezi be a filmet, illetve, hogy imádom a lemezeket, nem is beszélve a jófej kutyákról, bár én egyiket sem nevezném Sorry – nak :)

Sokat nevettem rajta, persze el is gondolkodtatott, és nagyon örültem, hogy valaki ebből az irányból is megközelítette a romantikus vígjátékokat. Stílusában az idei év egyik, ha nem a legjobbja, a nagy Batman mánia mellet, ha erre elviszed a csajodat, tuti megbocsájtja majd Bruce Wayne két és fél órás kalandját.

IMDB infobox

Eredeti cím:
Seeking a Friend for the End of the World (2012)
Hossz:
101 perc
Rendező:
Lorene Scafaria
Forgatókönyv:
Lorene Scafaria
Szereplők:
Steve Carell, Keira Knightley, Melinda Dillon
IMDB érték:
6.7

Friends with Kids

Friends with Kids

Mi történik akkor, ha a Jóbarátok szereplői kicsit öregszenek, családot alapítanak, gyerekek születnek, és kiderül, hogy némelyikőjük kapcsolata mégsem az igazi? Pl. készül belőle egy romkom, amit teleraknak a nagy sikerű Koszorúslányok szereplőivel, kitolják majd két óra hosszúságúra, hogy aztán a néző ne tudja a végén egyértelműen eldönteni, hogy akkor az most jó vagy rossz film?

Julie (Jennifer Westfeldt) és Jason (Adam Scott) a főiskola óta jó barátok, mondhatni, a legjobbak. Mindent tudnak a másikról, és persze részletesen ki is tárgyalják egymás életét. Baráti társaságukba tartozik még két házaspár, Ben (Jon Hamm) és Missy (Kristen Wiig), akik kapcsolatuk elején még egy étteremben sem bírnak magukkal, és a mosdóban egymásnak esnek, valamint leslie (Maya Rudolph) és Alex (Chris O’Dowd), akik viszont egy új szintre lépnek, és gyereket vállalnak. Kis idő múlva Ben és Missy családjába is érkezik egy kis jövevény. Julie nemrégiben lépett ki egy hosszú kapcsolatból, Jason pedig még a vadászó harmincas életmódját éli – bár mindketten szeretnének gyereket. Miközben figyelik barátaik életét, rájönnek, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha közösen vállalnának egy babát, de úgy, hogy nem házasodnak össze, mert a tapasztalataik szerint az megöli a kapcsolatokat. Átbeszélnek mindent, és belevágnak. Kilenc hónap múlva aztán megszületik a kisfiuk.

Jennifer Westfeldt maga írta, rendezte és játszotta a filmet. A megfelelő vígjátéki elemek megvannak, Brides Maids stílusban, bár kevesebb, és talán egy picit gyengébb minőségben. Én úgy éreztem, nagyobb hangsúlyt próbált arra fektetni, hogy őszinte legyen, és hiteles, mármint a párkapcsolatok terén, de mégse legyen teljesen drámai. Ez a kettősség akár az unalmat is kiválthatja a nézőkben, főleg a film közepe, ahol egy kicsit veszít a lendületéből a történet – ami aztán a vége felé erősen felpörög, bár egy pillanatra sem hagy kétségeket arról, hogy mi is lesz a befejezés. Bevon a cselekménybe két plusz szereplőt, Jason megismerkedik Mary Jane – el (Megan Fox), a táncossal, Julie pedig egy hihetetlenül tökéletes pasival, Kurt – tel (Edward Burns) – igazándiból mindkét szereplő tipikus karakter, amolyan kötelező zavaró elemek egy romkomban. Szegény Fox küzd, hogy ne csak biodíszlet legyen a filmekben, egyenlőre ez nem nagyon megy neki, Burns pedig annyira tökéletes, hogy időnként észre sem lehet venni a vásznon. Scott és Westfeldt nagyon jók, bár nekem Wiig a kedvencem, igaz, kevés szerepet kap ebben a filmben.

Kiszámítható film pár kőkemény jelenettel, altesti poénokkal, amit egyértelműen a nagyszerű színészi gárda teszi nézhetővé. Westfeldt első rendezése jó irány, talán, ha picivel rövidebb lenne, és néhány eltúlzott beállítást, párbeszédet kihúztak volna még erősebb lehetne. Nem az a tipikus minden happy romkom, de nem is hasonlítható a Brides Maids – hez. Nekem bejött.

IMDB infobox

Eredeti cím:
Friends with Kids (2011)
Hossz:
107 perc
Rendező:
Jennifer Westfeldt
Forgatókönyv:
Jennifer Westfeldt
Szereplők:
Jennifer Westfeldt, Adam Scott, Maya Rudolph
IMDB érték:
6.1

Tere Naal Love Ho Gaya

Tere Naal Love Ho Gaya

Bollywood. Nem vagyok nagy ismerője a stílusnak, de azért láttam már egy pár filmet. A minap a kezeim közé került a Tere Naal Love Ho Gaya című alkotás (ha minden igaz, valami olyasmit jelent, hogy nem vagyok beléd szerelemes, de ha valaki tud jobb címet, nyugodtan segíthet:))

Virén (Ritesh Deshmukh) keményen dolgozik, egy riksát vezet nap mint nap, a keresett pénzből csak a lehető legkevesebbet használja fel, a többit gyűjtögeti, hogy nagy álmát, miszerint egyszer saját autókkal felszerelt társaságot indítson – megvalósíthassa. A főnöke Bhatti (Tinnu Anand) egy napon azonban eladja a riksákat, nem sejtve, hogy a srác ott rejtette el a megtakarításait. 60000 rúpia nagyon nagy pénz, és ez most elveszett. Mindeközben Bhatti férjhez készül adni lányát, Mini – t (Genelia D’Souza), aki viszont finoman szólva sem szimpatizál a vőlegényjelölttel. Virén bánatában saturészegre issza magát, és elmegy volt főnöke házába, ahol éppen az esküvő zajlik, egy kevéske botrányt kavar, amit Mini kihasználva “elraboltatja” magát a sráccal. Megindul a hajsza a lány után és a feltételezett elrablója után, miközben mindenféle érdekes családi kapcsolatokra is fény derül.

Szóval. Nem tudom, hogy sírtam vagy inkább nevettem a film nézése közben. Aranyos – bugyuta szerelmes történet, és nagyon indiai. Ahogy azt egy vendégpostban Nimbooda korábban már kifejtette, ezeket a filmeket ugye azért kezdték el készíteni, hogy eltereljék a nézők figyelmét a saját, nyomorúságos életükről. Nos, ha ez volt a cél, azt nálam tökéletesen elérte. Mindent megkapunk, amit mint sztereotípia, ismerhetünk a bollywoodi filmekkel kapcsolatban : tánc, zene, ének, szép kosztümök, időnként teljesen logikátlan és követhetetlen történet, oda nem illő jelenetek, szereplők, de a végeredmény mégis az, hogy bár időnként kínomban vigyorogtam, de azért jól éreztem magam. Rendben, én nem vagyok tökéletesen “beszámítható” ebben a témában, lévén nagy rajongója vagyok a musicaleknek, bár azért a két műfajt összehasonlítani nagy hiba lenne.

Mókás karakterek, különösen Geneila játéka és arcmimikája tetszett – valahogy ezek a színészek mindig természetesnek tűnnek, még akkor is, ha alaposan túljátszanak egy helyzetet. A dalok rendben vannak, abszolút mai hangzás, azt nem tudtam megállapítani, hogy valóban a főszereplők énekelnek e, de nem is zavart. Az egész egy nagy katyvasz, de pont úgy jó, ahogy van. Kicsit hosszú, de ezt már megszokhattuk, kiváncsi lennék olyanok véleményére is, akik többet láttak már ebből a műfajból:)

IMDB infobox

Eredeti cím:
(2012)
Hossz:
130 perc
Rendező:
Mandeep Kumar
Forgatókönyv:
Abhijeet Sandhu
Szereplők:
Ritesh Deshmukh, Genelia D’Souza, Om Puri
IMDB érték:
5.5

Tétova félrelépők – Late Bloomers

Tétova félrelépők - Late Bloomers - Isabella Rossellini - William Hurt

Julie Gavras rendező hálás témát választott második nagyfilmjéhez, bár kevesen élték még át a nézők közül azt, amikor az ember hatvanhoz közel egészen másképp látja már az életét. Lehet ebből vígjátékot, drámát forgatni, persze romantikus vonallal is. A kérdés az, hogy elvisel e ennyi irányt egy film.

Adam (William Hurt) jó nevű építész, több komoly épületet tervezett, kap egy elsimerést, amit általában amolyan életműdíj, és a karrier végét szokta jelenteni. Felesége Mary (Isabella Rossellini) nyugalmazott tanár. Mindketten közelednek a hatvanhoz, és különböző módon élik meg ezt a helyzetet. Adam nem akarja elfogadni, rengeteg erőt és energiát érez még magában, bele is vágna egy új projectbe a munkahelyén, Mary viszont a néha előforduló memóriazavaraitól nagyon megrémül, komoly betegségeket vizionál, és el is kezd rá készülni. Hatalmas gombokkal szerelt telefont vásárol, a fürdőszobát mindenféle kapaszkodókkal és kisegítő eszközökkel szerelteti tele. Megpróbálkozik a mozgással, de a tuctuc zenére vizitorna nem az ő műfaja. Adam egyre rosszabbul érzi magát ebben a környezetben, ezért elkerülhetetlennek látszik a pár tragédiája, végül úgy dönt, egy kis időre beköltözik az irodába. Ott viszont egy fiatal kolléganő rajongásával találja szemben magát.

Dráma, hiszen egy sokéves kapcsolat krízisét élhetjük meg. Romantikus film, hiszen több szálon is futnak a kapcsolatok, új kalandok. Vígjáték, hiszen azért ez a helyzet éppen elég komikus jelenetet eredményez, amit csak tetéz a csípős nyelvű nagymama (Doreen Mantle), aki nem takarékoskodik a csipkelődéssel és a beszólásokkal. Azonban drámának túl vicces, vígjátéknak nem annyira, romantikus filmnek meg … szóval nekem nem állt össze. Persze a két színész nagyszerű, jól áll nekik a szerep, Rossellini pedig még mindig gyönyörű nő. A forgatókönyv túlzottan kiszámítható, gondolom ezt próbálták megtörni azzal, hogy a műfaji elemek között nincs egyensúly – így viszont csak összezavarodhat a néző. Hirtelen történnek a dolgok, valahogy nincs kifutása a történéseknek – és néha logikátlannak is tűnnek.

Mindezek ellenére ez egy édes kis film, bár nem nagyon tudnám behatárolni a célközönséget, de az biztos, a tinik körében nem lesz túl népszerű. Ha másért nem is, a két színész játékáért érdemes megnézni.

IMDB infobox

Eredeti cím:
Late Bloomers (2011)
Hossz:
95 perc
Rendező:
Julie Gavras
Forgatókönyv:
Olivier Dazat, Julie Gavras
Szereplők:
William Hurt, Isabella Rossellini, Doreen Mantle
IMDB érték:
5.6

Fogadom – The Vow

Fogadom - The Vow - Rachel McAdams - Channing Tatum

Minden valamire való Valentin napra illik csinálni egy romkomot, vagy legalábbis egy romantikus drámát. Idén sem maradtunk ilyen film nélkül, viszont a Fogadom egy kellemes meglepetése lett ennek a sokak által várt sorozatnak.

Paige (Rachel McAdams) és Leo (Channing Tatum) fiatal házaspár, életük úgy tűnik, boldogsággal teli. A férfi egy kis hangstúdiót vezet, a nő pedig szobrászkodik, éppen első, komolyabb megrendelésén dolgozik. Minden rendben velük egészen addig, amíg egy mozi után hazafelé egy baleset miatt Paige ki nem fejeli a szélvédőt. A kórházban magához térve kiderül, hogy a diagnózis rövidtávú amnézia, vagyis a közeli eseményekre nem emlékszik, gyakorlatilag nem ismeri fel a férjét, az utolsó emléke szerint még jómódó szüleivel (Jessica Lange es Sam Neil) él, és a vőlegényét Jeremynek (Scott Speedman) hívják. A férfi persze mindenáron szeretné visszakapni a feleségét, annak szülei a lányukat, de leginkább Paige az, aki össze van zavarodva, és nem tud mit kezdeni az új életével. Gyötrelmes időszak kezdődik, amiben minden szereplő sérülhet.

Lehetett volna ebből egy 50 első randi szintű komédia is, de legnagyobb örömünkre inkább drámai a film, mint vicces. Bár a film elején kiderül, hogy megtörtént esetek alapján készült a film, mégis dicsérhető az ügyes forgatókönyv, végig ügyel arra, hogy sehol ne forduljon ordenáré nyáladzásba a történet, a párbeszédek jól felépítettek, és kisebb kompromisszumokkal könnyen beleélheti magát a néző a két főszereplő életébe. Mik ezek a kompromisszumok? Talán a színészi játék. McAdams és Tatum is kellően tehetséges, mégis, mintha nem sikerült volna a teljes azonosulás a karakterekkel – néhol kicsit mesterkéltnek tűnt nekem mindkét sztár fellépése. Főképp Paige személyisége, illetve annak változása hordozott magában többet, ahogy a felszabadult művészlélekből visszavált elkényeztetett gazdag kislányba, majd onnan elindul újra. Leo karaktere halálosan egyszerű : szerelemes, mint a nagyágyú, egy szép pasi, nagy testtel és nagy lélekkel. A csajok imádni fogják. Félreértés ne essék, egyikőjük sem rossz, csak szerintem ebben a filmben több potenciál volt.

Persze, ha ezektől eltekintünk, komoly gondolatokat indíthat meg az emberben, főleg, ha párkapcsolatban él – az biztos, hogy én sem tudnék első körben mit tenni a helyzettel. Nem mondom, hogy egy Love Actually szintű romantikus-klasszikus lesz belőle, de szerethető film a Fogadom.