web analytics
 

Az összes post Ryan Gosling tag-gel

Gengszterosztag – Gangster Squad

Gengszterosztag - Gangster Squad

Adott ugye egy durva szereposztás, ami tökéletes lehet arra, hogy elvidd a csajodat mozizni. Neki ott lesz Ryan Gosling, és a bágyadt kutyaszemei, vagy Josh Brolin, ha az idősebb pasikra bukik, Te meg megkapod Emma Stone – t vadító piros ruciban. Aztán a barátnőd lehet, hogy az első jelenet után rosszul lesz, amikor két autóval tépnek szét egy pasit. A Gengszterosztagban akciót kapunk bőven, az biztos.

1949-ben járunk, Amerika újra dübörög a háború után, amikor is Los Angeles-ben Mickey Cohen (Sean Penn), a volt bunyós és testőr uralja az alvilágot. A kezében van a rendőrség is, kit pénzzel, kit megfélemlítéssel tart a markában. Ezt unja meg Bill Parker rendőrfőnök (Nick Nolte), és felkéri O’Mara őrmestert (Josh Brolin), toborozzon egy osztagot, akikkel titokban, és nem is mindig a szabályzatnak megfelelően vegyék fel a harcot Cohen-nel. Rövidesen össze is áll a csapat, Harris nyomozó (Anthony Mackie), az elektronikák ismerője, Keeler (Giovanni Ribisi), a rutinos Kennard (Robert Patrick), Ramirez (Michael Peña) és a testületből lassan kiábránduló Wooters őrmester (Ryan Gosling) elkezdi felderíteni a főgengszter érdekeltségeit, és megkezdik a szisztematikus felszámolást. Mindezt persze Cohen sem nézi jó szemmel, és az eszközökben sem válogat, amikor vissza kell vágnia.

A filmet az a Ruben Fleischer rendezte, aki bár nagyon odarakta a Zombieland – ot, de sem előtte, sem azóta nem tett le igazán semmi érdemlegest az asztalra. Úgy tűnik, a Gengszterosztag komoly dilemma elé állította, miszerint poénkodó, vagy inkább komolyabb maffia-mozit készítsen, és a végeredményt látva, ezt a kérdést nem sikerült eldöntenie. Inkább minden bizonnyal megnézte a műfaj klasszikusait, majd azokból ollózgatott. A történet maga nem túl bonyolult, vagyis inkább kiszámítható. A karakterek sincsenek kidolgozva, pontosabban fogalmazva mindenki ugyanazt az egy sablont hozza, amit már az első jelenetben ráhúz a rendező. Nincs is ezzel komoly baj, igaz, sok problémára megoldást ad a casting, a sztárparádé tehetségből megoldja azt a kevés színészi feladatot, amit rájuk oszt Fleischer. A képi világot imádtam, annak ellenére, hogy néhol túlságosan plasztikus, túlságosan is kidolgozott, de azok az öltönyök, autók és fegyverek a történelem egy olyan korszakát hozzák vissza szinte tökéletesen, amiért egyébként is rajongok.

Gengszter osztag - Gangster Squad - Emma Stone, Ryan Gosling

Természetesen maffia film nem lehet meg érzelmek nélkül, ezért a Gosling – Stone páros kap pár közös jelenetet. Korunk egyik (szerintem) legtehetségesebb fiatal színésznője Grace Faraday szerepében kezdetben Cohen csaja, akinek persze Wooters simán elcsavarja a fejét. Kettejük játékának persze nincs akkora tere, mint az Őrült, dilis, szerelem – ben. Egészen más O’Mara és feleségének, Connie – nak (Mireille Enos) kapcsolata, aki igen érdekes változáson megy keresztül a film végére (gyakorlatilag Ő az egyetlen, akinek változik a jelleme). A kötelező romantikus szál ezzel ki is húzva. Igazándiból egyik színésznek sem kellett megszakadnia, ezért nincsenek is kiemelkedő alakítások, talán csak lefelé: Sean Penn nem hiszem, hogy büszke erre a filmre, nálam magasan Ő volt a leggyengébb, pedig imádom a játékát.

A film véres. Kapunk hentelést bőségesen, ami időnként kicsit idegennek is tűnik a stilizált képi világban, és visszazökkenti a nézőt a valóságba – ez a világ bizony nem csak a pompáról és a csillogásról szólt. A lassítások, és egyéb, manapság menő technikák nem igazán illenek bele az összképbe, legalábbis én időnként idegennek éreztem. Viszont ezek a jelenetek olyan ritmust adnak ki (véres akció, némi moralizálás, egy-két poén majd ismét akció, és ez ismétlődik a nagy leszámolásig), ami végül is eléri azt, hogy ne legyen unalmas a közel két órás vetítési idő ellenére sem úgy, hogy nem fogjuk apróra rágni a körmünket azt várva, hogy mi fog történni a következő jelenetben, és hogy várhatóan ki lesz a következő szereplő, aki nem éli meg a vége főcímet.

Azt hiszem, túlságosan is vártam ezt a filmet, és ezért van egy kicsit keserű szájíz bennem, ha rágondolok. Nem rossz film, csak többet szerettem volna kapni, mint egy, a maffiafilmek zsánereit és legnagyobb kliséit felmondó sztárparádét. A gengszterosztag nem hozott semmi frisset, de a ráfordított két órát azért megéri.

 

IMDB infobox

Eredeti cím:
Gangster Squad (2013)
Hossz:
113 perc
Rendező:
Ruben Fleischer
Forgatókönyv:
Will Beall, Paul Lieberman
Szereplők:
Sean Penn, Ryan Gosling, Emma Stone
IMDB érték:
7.1

Plasztik szerelem

Plasztik szerelem - Ryan Gosling

Igen, mindig is rajongtam Forrest Gump-ért. Lars Lindstrom azonban nem Gump. Aki ennek az ellenkezőjét állítja, az vagy nem látta a Forrest Gumpot, vagy a Plasztik szerelmet.

Lars 28 éves srác, egy északamerikai kisvárosban él, teljesen elzárkózva a külvilágtól. Édesanyja a srác születésekor halt meg, apja szintén elhunyt már. Idősebb testvére a tragédia után hazaköltözik, fiatal feleségével, aki terhes. Lars eljár ugyan templomba, dolgozni, de igyekszik kerülni a kapcsolatot még a testvérével is. Új kolléganő érkezik a munkahelyére, aki elég komolyan rámozdul főszereplőnkre, de Ő persze figyelmen kívül hagyja a lány erőlködését. Egy másik kolléga egy nap felhívja a figyelmét egy internetes oldalra, ahonnan tökéletes nőket lehet rendelni. Egy gond van csak : a hölgyek műanyagból vannak….

….. bár, anatómialiag helyesek.

Lars megrendeli Biancát, a brazil és norvég ősökkel bíró lányt, majd nagy lelkesen bemutatja a báttynak is. A család (és az egész város) kétségbe esik, mit is tegyenek a helyzettel. Úgy döntenek, belemennek a játékba, a kis közösség emberként bánik a bábuval, aki ezek után templomba jár, orvosi kezelésre, modellkedik egy üzletben, és később az iskolatanácsba is beválasztják. Lars közben küzd a saját démonaival, és alakítja a történetet.

Valóban, rengeteg vicces jelenet kerekedik ki ebből a történetből (amire garancia a történet írója, Nancy Oliver, aki a Sírhant Műveket is jegyzi). Mégis, nehéz szívvel áll fel az ember a film végén, és közben is rengeteg gondolat cikázott a fejemben folyamatosan. A szinészek elsőrangúak, Lars szerepében a fiatal Ryan Goslingot láthatjuk, aki erősen Oscar gyanús alakítást hoz ebben a moziban. Nagyon erős a doktornő is, akit Patricia Clarkson játszik.

Vígjátéknak írják, de nem könnyű film. Persze, ha nem gondolkodsz el közben, és csak a poénokra figyelsz, jól fogsz szórakozni. Ha egy kis figyelmet is szentelsz neki, akkor nem kevés tanulságot is levonhatsz a filmből. A kulcsmondat a vége felé, a pap szájából hangzik el. Tessék megnézni, és megtudjátok, hogy mi az.

Ott a helye a DVD – k között, ha meg még nem láttad, tessék pótolni!

IMDB infobox

Eredeti cím:
Lars and the Real Girl (2007)
Hossz:
106 perc
Rendező:
Craig Gillespie
Forgatókönyv:
Nancy Oliver
Szereplők:
Ryan Gosling, Emily Mortimer, Paul Schneider
IMDB érték:
7.4

Blue Valentine

Blue Valentine - Michelle Williams - Ryan Gosling

Nem ma volt, amikor megnéztük ezt a filmet, de a mai DVD kiadás alkalmából úgy érzem, nem halogatom tovább, hogy megírjam, mit is érzek a Blue Valentine – al kapcsolatban. Egyrészt túlságosan is nehéz volt leülni, és nekikezdeni – egyszerűsége ellenére akkorát üt, hogy napokig a padlón lehetsz tőle – másrészt volt mire fogni: Ryan Goslingból az utóbbi időben kaptunk bőven.

Dean (Ryan Gosling) és Cindy (Michelle Williams) átlagos házaspár, 30-as éveik közepén talán, egy gyermekkel. Nagy lánggal indult kapcsolatuk szép lassan alszik ki, már abban a fázisban járnak, amikor ők maguk is szembesülnek azzal, hogy talán az utolsó sanszuk van arra, hogy rendbe tegyék az életüket – kibérelnek egy motelszobát, ahol egy kicsit kettesben maradhatnak, és sikerülhet a tetszhalottnak adni egy szívmasszázst. Gyakorlatilag ennyi az alaptörténet. Mitől lett mégis az egyik legjobb film, amit 2011-ben láthattunk?

Egyszerű, és életszagú. A két fiatal történetét Derek Cianfrance rendező párhuzamosan mutatja be, oda – vissza ugrálva a jelen és a múlt között. Egyszerre láthatjuk, hogyan alakul ki egy kapcsolat, és hogyan megy tönkre szinte magától. Megfigyelhetjük, ahogyan Dean próbálja meghódítani a lányt, majd azt, ahogy a felesége elhúzódik tőle a zuhanyzóban. Ott lehetünk az esküvőn és egy pillanattal később már az egyik utolsó, óriási veszekedés kellős közepén járunk. Az eseményeket olyan pontosan rakja egymás mellé Cianfrance, hogy az egyáltalán nem zavaró, nem mesterkélt.  Egy szerelemből kialakuló kapcsolatot látunk, amely kapcsolat a film végére felbomlani látszik, de ott a keserű érzés, hogy a szerelem nem múlt el a két ember között – egyszerűen csak nem képesek már együtt élni. Ki a hibás ezért? Nincs egyértelmű, sőt, semmilyen állásfoglalás : mindkét fél tesz és tett rossz lépéseket, de ezek egyike sem akkora, hogy attól egy jól működő családnak tönkre kellene mennie. Jól működött e valaha is ez a család? Erre a kérdésre sem kapunk igazán választ, hiszen csak az indulást láthatjuk, akkor meg ugye mindenkinél ott van még a lila köd.

Minden egyes kockájába bele tudja élni magát a néző, akár magára is ismerhet, és bizony nem kellemes szembesülni azokkal a ki nem mondott gondolatokkal, amiket ez a film kíméletlenül a felszínre hoz. Ez a nyers őszinteség az, amiért ez a film felejthetetlen. Fájdalmas, és elgondolkodtató – tényleg jó az nekünk, hogy párkapcsolatokban öljük meg egymást? Azt az embert, akit szeretünk – hiszen másképpen nem élnénk vele. A választ kimondani rohadt nehéz – esetleges negatív eredmény esetén szembenézni vele – öngyilkosság. A rendező a saját életéből merített ihletet, több, mint 10 évig csiszolta a forgatókönyvet, mire nekikezdtek a filmnek. Minden bizonnyal nem túl kellemes emlékei lehetnek a párkapcsolatairól, mert aki így le tud vezetni egy drámát, annak komoly tapasztalatai lehetnek a témában. Cianfrance már évekkel a forgatás megkezdése előtt kiválasztotta a két főszereplőt, össze is költöztette őket egy időre, hogy csiszolódjanak, és persze a kellő feszültség is kialakuljon köztük. Sikerrel járt, Williams és Gosling között működik a kémia, kicsit mi is szerelmesek leszünk Cindybe, hogy aztán együtt utáljuk meg Deant az alkohol miatt, de imádjuk azért, ahogy ukulelézik a lánynak – és ahogy a gyermeküket szereti.

Nagy hatású film. Napokig ott lesz benned, de ha még nem láttad, szedd össze a bátorságodat, és nézd meg – ha kapcsolatban élsz, akkor azért, hogy szembesülhess a rosszal, ami elkerülhető, ha meg nem, akkor azért, hogy lásd, hogyan is működnek a dolgok. Tanulni nem fogsz belőle, itt nincs nagy konklúzió, meg magyarázat – vagy megérted, vagy sem.

Drive – Gázt!

Drive - Gázt! - Ryan Gosling

Összeférhet a Need for Speed, a nyolcvanas évek szintipopja, a westernfilmek szótlan főhőse, és a Kill Bill hentelése? James Sallis könyvéből Nicolas Winding Refn rendező megpróbálta, és megcsinálta a Drive című filmet.

My name is nobody, hallatszott az örök klasszikus westernben. Driver (Ryan Gosling) is hallgatag, és a nevét sem tudjuk. Nappal filmekben kaszkadőr, Ő az, aki maszkot húz, és fejre áll autóval a főszereplő helyett. Esténként fizukiegészítésként rosszfiúkat fuvaroz balhék után. Nem vállal semmit, csak a vezetést, és 5 percnél tovább nem vár. Egy kis autószerelő műhelyben dolgozik, aminek főnöke, Shannon (Bryan Cranston) szerzi neki a filmes melókat is. Driver megismerkedik a szomszédban lakó Irene – vel (Carey Mulligan) és annak fiával Benicioval, akit a lány egyedül nevel, lévén férje börtönben ül. Irene autója elromlik, elviszi Shannon műhelyébe, Driver hazaviszi őket. Akár egy csendes kis love story is lehetne a dologból, ha nem szabadulna ki a férj, és kicsit később nem jelenne meg pár nehézfiú.

Már a főcím képsorai megfogtak, ahogy Gosling krúzol a városban, dübörög a szintipop, mintha csak egy Pet Shop Boys számot hallanánk, a feliratok pink színben mintha csak a Cocktail – t látnánk, welcome back the 80`s. Kevés a párbeszéd, de sosem éreztem kínosnak a csöndet, inkább tűnt sokszor nyomasztónak.  Semmit nem tudunk Driverről, ki Ő, hogy került ide, mit is szeretne csinálni az életével. Ritkán beszél, érzéseket még kevésbé mutat, talán csak a liftes jelenet az, ahol kizökken a hideg profizmusából. (Az egész film legzseniálisabb képsora!) Carey Mulligan őzike szemeibe meg ott van minden, az egész élete, az, ahogy vár a férjére, de már vágyik a boldogságra. Albert Brooks, de főleg Ron Perlman tökéletes választás volt a rosszfiú szerepekre.

Kapunk egy forgatókönyvet, amiben nincs meglepetés, nincs nagy csavar. Kapunk egy adag nyomasztó hangulatot, a film második részében brutális henteléseket. Nincs itt kérem semmiféle jellemfejlődés, a szótlan főhős teszi a dolgát, vérprofin, és ha kell, odacsap, főleg, ha olyanokról van szó, akik közel kerültek hozzá. Láttunk már ilyet? Persze, többször is. Mégis, ez a film azért lett jó, mert nem hasonlítani akar a nagy elődökre – ki akar emelkedni közülük, és ezt, legalábbis 2011-ben bőven megteszi. Gosling ebben a filmben (legalábbis nekem) végképp bebizonyította : zseniális színész. A babaarcú gyilkos, olyan karakter, amiből nem sokat láttunk még a filmvásznon. Gyilkos, de mégsem tudunk haragudni rá, főleg, ha látjuk azt a vigyort a szája szélén, amitől gondolom a hölgyek elfelejtik azt a brutalitást, amit néhány jelenet kendőzetlenül megmutat. A soundtrack meg musthave!

A Drive egy kiemelkedően jó film.

IMDB infobox

Eredeti cím:
Drive (2011)
Hossz:
100 perc
Rendező:
Nicolas Winding Refn
Forgatókönyv:
Hossein Amini, James Sallis
Szereplők:
Ryan Gosling, Carey Mulligan, Bryan Cranston
IMDB érték:
7.9

A hatalom árnyékában

A hatalom árnyékában - The ides of March

Ha amerikai politika és film, akkor Aaron Sorkin, és a West Wing – najó, nem is film, “csak” sorozat. Megkezdődött az új kampány az Egyesült Államokban, és George Clooney úgy gondolta, itt az ideje belenyúlni a fekáliás vödörbe, és beletúrni könyökig. Csuklóig sikerült is.

Mike Morris kormányzó (Clooney) demokrata elnökjelölt a Szuper Kedd előtt Ohioban küzd a szavazatokért és a jelölésért Pullman szenátor ellen. A stábját a veterán Paul Zara vezeti (Philip Seymour Hoffman), akinek jobbkeze Stephen Meyers (Ryan Gosling), a fiatal, de nagy tehetségnek tartott elemző. A helyzet nem túl biztató, az állam legbefolyásosabb embere, Thompson szenátor Pullman-nak igérkezik el, aki egy államtitkári széket ajánlott cserébe. Morris kormányzó hisz abban, hogy tisztán játszva is nyerhet, nincs negatív kampány, nincs szivárogtatás. Stephen közelebbi kapcsolatba kerül a stáb fiatal gyakornokával, Mollyval (Evan Rachel Wood), aki történetesen egy volt demokrata szenátor lánya. Azt pedig már Clinton óta tudjuk, ezekkel a gyakornokokkal csak a baj van, főleg, ha a jobbkéz kap egy titokzatos telefont az ellenfél kampányának vezetőjétől, és még el is megy hozzá egy titkos találkozóra. Indul is a kavarás abban a bizonyos vödörben, és nem mindenki tud belőle tisztán kijönni.

A sztori kiszámítható, ennek ellenére elég erős. Kicsit talán döcögősen indul, aztán megkapjuk a csavart, de sikerül a végéig megtartani a tempót. A párbeszédek bőven elviszik a hátukon a filmet, Clooney úgy írta és rendezte, hogy bár nem Ő a főszereplő, mégis ott lehessen a Kodak színházban majd februárban. Ha másért nem is Goslinggal lefolytatott “párbajuk” miatt – amit persze egy kihalt konyhában folytatnak – érdemes megnézni ezt a mozit. Paul Giamatti, az ellenfél kampányvezér szerepében szintén nagyon jó, cinikus és fáradt, ahogy fogalmaz, és ezt tökéletesen el is hittem Neki. Evan Rachel Wood meggyőzően húszéves, tapasztalatlan, aki belekeveredik a nagyfiúk játékába, Hoffman megbízható, de nem szántak neki nagy szerepet. Legvégül Gosling. Emberek, ennek a srácnak nem csak kockahasa van, egyre inkább meggyőző, csak így tovább!

Clooney kezdi bebizonyítani, nem csak színészként, rendezőként is nagy tehetség. Aki azzal is feszültséget tud teremteni, hogy 30 másodpercig csak egy terepjáró orrát mutatja, az sok mindenre képes. Nem kiemelkedő film, de a színészek játéka miatt mindenképpen meg kell nézni.

Őrült, dilis, szerelem

Őrült, dilis, szerelem - Crazy, stupid, love

Nos, ha vígjáték, és amerikai, akkor bizony fel kell készülni a Testtcserében már látott, időnként a gusztustalanság határát súroló képekre, altesti poénokra, az igazi sablonokra. Van, amikor arra van szüksége a nézőnek, de nagyon jól tud esni egy, a klasszikus európai vígjátékok elemeit használó, inkább helyzetkomikumra építő jeleneteivel. Az Örült, dilis, szerelem egy ilyen film, megkavarva némi dél-amerikai sorozatcsavarással.

Cal Weaver végül is egy elégedett ember, van egy jó munkája, egy csodás felesége, aki élete első szerelme, még a gimiből, szép háza, gyerekekkel. Egy romantikusnak tűnő vacsora végén viszont a felesége, Emily kijelenti, hogy bizony válni akar, mert elhidegültek, ráadásul már meg is csalta férjét egy kollégával. Cal összeomlik, elköltözik, és mint minden rendes megcsalt férfi, esténként egy bárban issza magát nagyon őszintére, ahol is a vendégeket folyamatosan a történetével zaklatja. Ezt unja meg a hely szépfiúja, Jacob, aki úgy dönt, mestere lesz a megtört férfinek, és megtanítja, hogyan is kellene kinéznie, viselkednie, és végül is csajoznia. Ahogyan azt sejteni lehet, a tréning után Cal egész jó tanítványnak bizonyul, és elindul vele a szekér. Minden rendben is menne, ha főhősünk nem lenne még mindig fülig szerelmes a feleségébe.

Több szálon fut a sztori, és mindenhol a szerelem a fő irányvonal. Cal a feleségét, Emily is a férjét, még ha tagadja is, a fiuk a bébisintért, a bébisintér egy idősebb pasit, Jacob előbb senkit, aztán mégis, és a végén az összes szál úgy fut össze, hogy azt bármelyik brazil szappanopera megirigyelhetné.

Steve Carell a szemünk előtt alakul át, mint Cal, Julianne Moore, mint összezavarodott feleség nem annyira meggyőző, Ryan Gosling kockahasa minden bizonnyal jópár homályos női tekintetet fog okozni, Emma Stone szeplőivel bármit el tud adni, Marisa Tomei nekem tetszett, mint zakkant tanár és Kevin Bacont is régen láttam már, bár ebben a filmben alig érződik, még akkor sem, ha benne van a jelenetben.

Bájos? Hülye szó egy filmre, de talán ez jutott eszembe először, amikor a vége-főcím elkezdődött. Mindenesetre egy üdítő kivétel Hollywoodból, karácsonyi időszakban ideális!