Oscar szezon előtt-alatt szinte minden évben kapunk Amerikától valami nagy volumenű történelmi témájú drámát. Ezúttal Steven Spielberg szállítja nekünk a Lincoln – t, és vele minden bizonnyal néhány arany szobrocskát. A rendező hosszú évek óta készült arra, hogy megfilmesítse az Egyesült Államok mára ikonikussá nőtt elnökének életét, amiből végül is csak egy igen rövid, de velős szakaszt kapunk meg.
1865 januárjában járunk, Amerikában még javában dúl a polgárháború. Mindeközben Lincoln elnök (Daniel Day-Lewis) minden erejével azon van, hogy béke legyen, és közben még azt a bizonyos 13. Alkotmány-módosítást is át szeretné verni a parlamenten, ami kimondja a rabszolgaság eltörlését. Bár már a lázadó dél is hajlandó lenne abbahagyni a harcot, ezt a törvényt semmiképpen nem tudják elfogadni. Első republikánus elnökként mindenféle eszközt hajlandó volt bevetni, hogy megszerezze azt a néhány demokrata szavazatot, amire szükség volt ahhoz, hogy átmenjen a módosító. Mindeközben néha saját párttársaival is meg kellett küzdenie, akik a keményvonalas Thaddeus Stevens (Tommy Lee Jones) vezetésével nem mindig értettek egyet az elnök politikájával. Felesége Mary (Sally Field) és fia, Robert (Joseph Gordon-Levitt) sem könnyítették meg a helyzetét, de nem adta fel, és véghezvitte mindazt, amit eltervezett.
Spielberg igazi amerikai hazafi, aki minden bizonnyal egy kicsit “szerelmes” is Lincoln – ba. Mással nem lehet magyarázni azt a képet, amit lefest az elnökről. Már-már cukormázasan tökéletesnek próbálja beállítani, annak ellenére, hogy meglepő őszinteséggel beszél arról, hogy bizony már akkor is a korrupció volt a politikai élet egyik, ha nem a legfontosabb mozgató rugója. Lincoln életének utolsó 4 hónapját követhetjük végig, egészen a híres, Ford színház-béli merényletig. A háborúból csak rövid vágóképeket kapunk, ott is inkább Abraham hősiességéről van szó, és fokozódik a kultusz, ahogy a katonák fejből idézik korábbi beszédeit. Mindezt annak ellenére, hogy akkoriban sokan kritizálták azt, ahogy központosította, és saját kezébe vette szinte a teljes katonai irányítást (is). Az igazi harcok a filmben a szenátusban, a Fehér Házban, kis irodákban történnek. Mindez csemege egy, az amerikai történelmet kedvelő nézőnek, de egy “átlag” magyar mozilátogató lehet, hogy unni fogja Spielberg két és fél órás történelemóráját. Ráadásul ez az óra igencsak rózsaszín szemüvegen keresztül mutatja be az álláspontját. Nagyvonalúan kezel dolgokat, erősen sarkítja az észak-dél ellentétet és kevésbé hangsúlyozza ki azt, amiről lényegében az egész háború és a rabszolgaság elleni harc szólt. Nem mondom, hogy történelmileg sok valótlanság lenne a filmben, de azért ha meg akarjuk ismerni Lincoln elnök valódi énjét, és munkásságának teljes képét, érdemes utánaolvasni itt-ott, meglepő dolgokra bukkanhat rá az ember.
Spielberg ismét együtt dolgozik két nagy kedvencével : Janusz Kaminski az operatőr ezúttal is, a zenéket pedig John Williams szerezte. Mindkettőjük munkája tökéletesen passzol ahhoz, ahogy a rendező hozzáállt a filmhez : szinte mániákusan tökéletesre van csiszolva minden beállítás, minden fény, és persze az odaillő grandiózus muzsika. Nagyon meg akar felelni az Oscar elvárásoknak, és ez igazándiból időnként erőltetetté, vagy inkább túlságosan gejlé teszi a jeleneteket. Persze vannak izgalmas és feszült pillanatok, párbeszédek, minden szereplő megkapja a lehetőséget arra, hogy megvillantsa tehetségét, de az összkép egy kicsit sok, főleg európai szemmel nézve. Kb. olyan ez, mintha itthon leforgatnánk egy filmet Mátyás királyról úgy, hogy csakis a Magyar Népmesék sorozat történeteit vesszük alapul, és egy igazi szentnek állítjuk be kedvenc uralkodónkat. Ezt levetítve Amerikában a nézőben egy idő után felmerülhet az a kérdés, hogy létezik ennyire tökéletes ember, és nincs e itt egy kis túlfényezés, esetleg hiteltelenség?
Aki miatt mégis érdemes végignézni a filmet annak is, aki nem rajong a történelemért, az Daniel Day-Lewis. Tőle megszokhattuk már a nagyszerű alakításokat, és nem véletlenül várt Rá Spielberg is : szinte tökéletes Lincoln szerepében. Amikor kell, erős, amikor kell, megtört – jelenléte van a vásznon, és igen, Ő az elnök. Lenyűgöző volt látni az átalakulását. Mivel maga film még amerikai mértékben is túl pátoszos lett, és ezért nem hiszem, hogy megkapja az Oscart, abban szinte teljesen biztos vagyok, hogy Lewis megkapja az arany szobrocskát az alakításáért. Aki szintén jelölt, és szintén nagyot alakít, az Tommy Lee Jones, bár Neki igencsak erős mezőnyben kell küzdenie a mellékszereplők között. Sally Field – et a Forrest Gump óta imádjuk, itt viszont nem igazán tudtam eldönteni, hogy jól játszotta el a szerepét, vagy inkább csak ripacskodott időnként – majd a következő megtekintés után talán ez is eldől.
Nem könnyű film a Lincoln, éppen ezért nem is ajánlom mindenkinek. Kell hozzá egy jó adag affinitás az amerikai történelemhez, és befogadónak kell lenni Spielberg időnként nyálasan túlidealizált látásmódjára. Töri órára nem érdemes ebből felkészülni, de ha már csak pár ember előveszi az elnök életrajzát a mozi után, megérte.
IMDB infobox
