Woody Allen olyan, amilyen. Lehet szeretni, lehet utálni, de azt mindenkinek illene elismerni, hogy nagy hatással van a filmiparra. Éveken keresztül készítette a neurotikus, olykor elborult filmjeit, boncolgatta az emberi érzéseket, főleg a szerelmet. Olyan megközelítéseket alkalmazott, amivel nem mindenki tud azonosulni. Én szeretem a klasszikus Woody-t.
Egy ideje már nem nagyon szerepel a filmjeiben, és kicsit “lágyult” is. Azt nem mondanám, hogy tömegfilmeket kezdett el csinálni, de az utóbbi mozijai már könnyebbek voltak – éppen ezért talán gyengébbek is, főleg a rajongók szemében. Szinte minden évben készített mozit, de egyik sem volt átütő. Itt a 2008-as, a Vicky Christina Barcelona.
Vicky (Scarlett Johansson – Woody új múzsája) és Christina (Rebeca Hall), két amerikai barátnő Barcelonába utazik nyaralni, pihenni, tanulni. Teljesen eltérő karakterek, más világszemlélettel, talán ezért is egészítik ki egymást. Christina éppen az esküvőjére készül, Vicky csak kapkod párkapcsolataiban. Megismerkednek egy este Juan Antonio – val (Javier Bardem), a szupermacsó spanyol festővel, akinek csupán annyi a hibája, hogy szinte állandóan az exfeleségéről beszél. A két lány különböző módon kerül kapcsolatba a férfivel, aki mindent összezavar az életükben, nem is beszélve arról az apró csavarról, amikor a híres exfeleség, Maria Elena (Penélope Cruz) is megjelenik a színen.
A tépelődő, gondolkodó és a szabadelvű. Európai? Amerikai? Mit szabad, és mit nem? Őszinteség vagy inkább hallgatás? Gyávaság vagy bátorság? Elfogadni vagy szabadulni? Olyan gondolatok, amik minden kapcsolatban megjelennek. Woody ezeket a témákat járja körbe, és tesz elénk egy habkönnyű esti szórakozást. A film, ami úgy fog elrepülni, hogy észre sem veszed, de közben azért nyújt is valamit, és talán még el is gondolkodsz rajta hazafelé a moziból.
IMDB infobox
